Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)

2008-04-18 / 8. szám

fotó: TelePaks Paksi Hírnök 14 2008. április 18. Híres paksiak, paksi hírességek Dr. Grünfeld Adolf Az idősebb paksiak számára bi­zonyára nem ismeretlen név az övé, sokunk szüleinek, nagyszü­leinek nagy tekintélyű, megbe­csült háziorvosa, s városunk közéletének is meghatározó sze­mélyisége volt. Grünfeld doktor Pakson szüle­tett, 1871-ben. (A Kozma utcai temető nyilvántartása szerint 1870-ben.) Iskolai tanulmányait Pakson kezdte, majd Kalocsán, a jezsuita főgimnáziumban foly­tatta. Egyetemi tanulmányait a bécsi egyetem orvostudományi fakultásán végezte, doktori dip­lomáját is itt szerezte meg 1896- ban. Gyakorló orvosként a bécsi Polyklinikán és más klinikákon is dolgozott, katonai szolgálatát a zágrábi helyőrségi kórházban teljesítette. Pakson 1897-től kezdett dol­gozni, eleinte magánorvosként, 1901-től ő volt Pakson a társada­lombiztosító intézet rendelő or­vosa, a „szegények doktora”. 1903-tól a községi orvos helyet­teseként, 1904-től pedig Paks megválasztott községi orvosa­ként működött. Szakterülete a gyermek- és nőgyógyászat volt, de ellátott fogászati betegeket is, s községi tisztiorvosként az isko­laorvosi feladatokat is ő végezte. Az első világháború alatt a paksi kisegítő hadikórház vezető főor­vosa volt, ebbéli érdemei elis­meréseként kitüntetésben is ré­szesült. 1926-ban kinevezték a megye tiszteletbeli tisztifőor­vosának. Az ő nevéhez fűződik a paksi anya- és csecsemővédelem intézményi hátterének kialakítá­sa és a munka megszervezése; a védőnői hálózat kiépítése. Szakmai irányításával 1927 decemberében Pakson megala­kult a Stefánia Szövetség 134. sz. paksi védőnői intézete. 1928- ban Paks község megvásárolta a Deák Ferenc utcai egykori Novák-kúriát, (az épületet ma Pongrácz-házként ismerik, s a művészeti iskolához tartozik) amelyben az ő szervező-vezető munkájának köszönhetően 1929 novemberében megnyílt a köz­ség hatágyas, a szülőnők számá­ra, és háromágyas, a ter­hesvédelem számára kialakított otthona. Az épületben bölcsőde és napközi otthon is működött a szociálisan rászorulók számára. (Kismamaként és kisgyermekes anyaként még én is ebbe az épü­letbe, ahogy akkor hívtuk, „a li­gába” jártam terhesgondozásra, újszülött gyermekeim egészség­­ügyi ellenőrzésére.) Grünfeld doktor több társadal­mi-közéleti feladatot is ellátott: a népjóléti intézmények, a gyer­­mekmenhely vezető főorvosa volt. Elnöke a paksi Kereskedel­mi Csarnoknak és a Paksi Köz­­gazdasági Bank felügyelőbi­zottságának. Halála körülményeiről, idő­pontjáról nincs biztos adatunk. Bencze Barnabás őriz egy ma­gánlevelet 1939-es keltezéssel, amelyben arról is szó esik, hogy a doktor Pesten meghalt, már csak a felesége él. Ennek alapján találtam meg a pesti Kozma utcai zsidó temető nyilvántartásában, hogy dr. Grünfeld Adolf, aki 1870-ben született és 1935-ben halt meg, a temető 38/A parcel­lájának 36. sorában, a 40. sírban nyugszik. Az 1935-ös halálozási évet valószínűsíti, hogy az igaz­gatói jelentés szerint a paksi pol­gári iskola 1934-35-ös tanévében már nem Grünfeld doktor volt az iskolaorvos, hanem Gács Adolf és Tél Ferenc. Forrás: Hirn László: Tolna vármegyei fejek, Németh Imre: Paks nagyközség monográfiája. Kernné Magda Irén ki én városom KISS MIKLÓS Egész gyerekkoromat a Dunán töltöttem. Akkoriban három strandja volt a folyó itteni szaka­szának. A kvarchomokos terüle­tek nyaranta tömve voltak. A kis­hajó egy-egy napsütéses napon közel ezer embert szállított át a túlsó partra. Emlékszem rá, úgy szeptember közepe táján a tanár­nőm rám szólt, mikor belenézett a naplóba: „Miklós, lassan illene felköltözni a Dunáról!” A mai napig megmaradt a kap­csolatom a folyóval. Néhány mé­terre van tőle a házam. Meleg, nyári estéken, amikor vége a té­véműsornak, vállamra kapom a törölközőt és megmártózom a vízben. Egészen jóízű az alvás egy jó kis éjszakai fürdőzés után. Nemcsak a vízben, a vízen is otthon vagyok. Hajba Antallal való találkozásom óta rendszere­sen járunk kenuzni. Évente 3-4 túrát szervezünk. Végigeveztünk már a Dunán, a Rába szinte egy évben sem kihagyható, de min­dig keresünk új vizeket is kis csa­patunkkal. Ez a baráti kör verse­nyekre is eljárt. A buzdítás mel­lett főztünk is a gyerekeknek. Hí­res volt erről a paksi kajak-kenu csapat. Mindig Totyogott valami a bográcsban, s amíg más ver­senyzők száz forintért vették a lángost, a paksi gyerek annyit evett ingyen, amennyi beléfért. KOVÁCS ANTAL Paksra gondolván sok minden eszembe jut. Jó memóriával ál­dott meg a sors, így emlékszem a bölcsire, az óvodában töltött na­pokra, az általános iskolára, a gimis évekre. Nyilván egy ide­gen másként látja ezt a várost, de aki ide született, itt nőtt fel, an­nak minden kő, minden ház mond valamit, ami csak neki szól. Sok helyen jártam a világ­ban, jó és rossz helyeken egy­aránt. Amikor bekanyarodtam a hatosról, amikor megpillantot­tam a Szent István teret, a Han­gulat presszót, elöntött egy sem­mihez nem fogható érzés. „Itt­hon vagyok!” Sokszor adódott lehetőségem, hogy máshova költözzek. Ilyen­kor mérlegeltem. Mindig anyám főztje győzött, hogy saját ágyamban alhatok, a családom közelsége, a csapatom, a baráta­im. A döntés sokszor nem csak érzelmi kérdés volt. Idegenben az energiáim nagy részét az éle­tem berendezésére fordítottam volna. Itthon pedig 100%-ban az edzésekre tudtam koncentrálni. Azt hiszem, abban, hogy több­ször állhattam a világ tetején egy hosszú és boldog sportpályafutás során, meghatározók voltak az itthoni körülmények. A Himnusz rajtam keresztül Paksnak szólt.-dínó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom