Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)

2008-04-18 / 8. szám

Paksi Hírnök 2 2008. április 18. Felmérik a romák helyzetét Pakson működik áprilistól az Országos Cigány Önkor­mányzat (OCÖ) megyei iro­dája, melynek feladata, hogy feltárja a térségben élő romák tényleges létszámát és igé­nyeit, tudtuk meg a Németkéren élő Pongó Ignác­­tól, az OCÖ elnöki tanács­adójától és egyben megyei képviselőjétől. A Rákóczi ut­cai irodaházban található képviselet két alkalmazottjá­nak feladata, hogy az elkö­vetkezendő hónapokban ada­tokat gyűjtsenek a környék kisebbségi és települési ön­­kormányzataitól. A képviselő szerint fontos, hogy kiderül­jön: melyik területen mennyi roma él, a rendszerváltás előtt mivel foglalkoztak, és most milyen lehetőségeik vannak, illetve mit szeretnének elérni. Az elnöki tanácsadó a roma diplomások és roma vezetők összefogását is sürgeti a me­gyében, ugyanis úgy látja, lennének számukra progra­mok, uniós források, de so­kan úgy érzik, hogy nem ké­pesek megfelelni az elvárá­soknak, ezért meg sem pró­bálják kihasználni ezeket. Mindemellett Pongó Ignác nem szeretné, ha például az M6-os autópálya építéséből kimaradnának a helyi romák, és az ország más területeiről jönnének ide dolgozni. Ezért is fontos az összefogás, amit nem először hirdetnek meg cigány szervezetek között — több-kevesebb sikerrel. Be­számolunk majd, hogy Paks térségében mire jutott a kez­deményezés.-dávid-NIKOTIN STOP NIKOTIN STOP 1 +1 alkalom. Szekszárd, Paks. Kezelés Pakson, a művelődési házban 1 +1 alkalom Telefon: 70/450-2373 ÉPÍTÉSI TELKEK VÁCIKÁBAN Néhány évvel ezelőtt az önkormányzat kérdőív segítségével kívánta megtud­ni, hol építkeznének szívesen a paksiak, van-e igény telekkialakításra. A nyomtatványokat 8500 háztartásba juttatták el, melyből 164-en küldték visz­­sza válaszaikat. A 2006-os összesítésből kiderül, hogy Pakson 45-en vásárolná­nak építési szándékkal telket. Legtöbben a Pollack Mihály utca beépítetlen ol­dalát, illetve a Vácikát jelölték meg építkezésre. Paks határában, a Vácikában számos zártkert, né­melyiken hétvégi ház található. Néhány kert tulaj­donosa az önkormányzatnál kezdeményezte építé­si telkek kialakítását ezen a területen. Úgy tudjuk, többnyire ezek a telekkialakítások arra szolgálná­nak, hogy „legalizálják” a hétvégi házakban élők az ott tartózkodásukat, s esetleg építési hitelt is fel­vehessenek; de megvásárolható építési telkek is keletkezhetnek így. Hum Ferenc, a polgármesteri hivatal műszaki osztályának vezetője arról beszélt, hogy az önkor­mányzat saját erőből nem tud telkeket kialakítani, hiszen a költségvetési kiadások között jelenleg nem ez élvez prioritást. Azoknak viszont, akik most megkeresték az önkormányzatot, segítséget nyújtanak az eljárás lebonyolításában. Nem ez az első eset, hogy telekkialakítási szándékkal fordul­nak az önkormányzathoz: az elmúlt évben is je­lentkezett telektulajdonosok egy tömbje, náluk azonban egyikük felborította a másfél éves mun­kát - ehhez elég, hogy megtagadja a kialakítási fo­lyamat bármely szakaszában az aláírását -, és így nem tudták létrehozni az építési telkeket. Márciusban hatályba lépett a helyi építési sza­bályzat módosítása, amely lehetőséget biztosít ar­ra, hogy kisebb tömbökben oldják meg a belterü­letbe csatolásokat, illetve az építésitelek-kialakítá­­sokat. így kevesebb ingatlantulajdonos tartozik egybe, akinek mindenben egyet kellene érteni. A tavalyi kezdeményező tömb idén három részre vált; kettejük továbbra is szeretné a telekkialakí­tást, amelynek költségeit azonban újból nem tudja felvállalni az önkormányzat, hiszen az elmúlt év­ben meghiúsult a program, idén már a tulajdono­soknak kell ezt finanszírozniuk. Két érdeklődő blokk van még ezen felül, az egyikkel már meg­kezdődött az előzetes egyeztetés, a másiknál azon­ban szintén van probléma, ott az egyik tulajdonos­sal még nem sikerült megegyezni. Ha megvannak a telekalakítások, ennek lebonyo­lításában, terveztetésében vesz részt az önkor­mányzat, illetve az új telkek bejegyzését követően még a közművek tervezését is vállalja, és itt befe­jeződik a segítségnyújtás. A közművezetékek ki­építését a tulajdonosoknak saját hatáskörben kell elvégeztetniük. A víz, villany, szennyvíz kialakítá­sával válik az adott telek építési telekké, és akkor lehet rá építési engedélyt kérni. Az önkormányzat azt szeretné, ha a városban levő foghíjtelkek beépülnének, valamint a régi épületek megújulnának, most azonban elvileg lesz lehetőség a város szélén is telkeket vásárol­ni. A legalizációs szándék miatt azonban jelentő­sen így sem nő a beépíthető területek száma. A Május 1 utcában is volt hasonló kezdeményezés. 14 telek kialakítására nyílna lehetőség, de egy tulajdonos nem járul hozzá, ezért csak hat kelet­kezhet ekképpen. Itt már a telekkitűzési munkák következhetnek. Ha az eredetileg tervezett 14 te­lek létrejönne, a környező földtulajdonosok már folytatnák a további kialakítást. A folyamat sike­re tehát a tulajdonosoktól függ, illetve az önkor­mányzattól annyiban, hogy képes lesz-e adni azt a támogatást amit eddig, azaz finanszírozza-e a geodéziai munkarészek, a telekalakítás és a köz­műtervezés költségeit. Sólya Emma Fotó: Szaffenauer Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom