Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-01-11 / 1. szám
MOZAIK 15 Jó napot, mi újság? Farkasfalvi József Műszerésznek tanult, később mégis inkább az állattenyésztés területén szerzett komoly szakmai tapasztalatokat. Jó kondíciójának köszönhetően sikerült legyőznie egy veszedelmes kórt, s ma nyugdíjasként is aktív életet él. Egy környékbeli sertéstelepet vezet, valamint a település részönkormányzat biritói tagjaként szűkebb környezetéért dolgozik. Tehetségesek, fiatalok Morgen Ferdinánd A Morgen családban a sport olyan természetes, mint a levegő. Az édesanya röplabdázott, az édesapa többszörös válogatott kosárlabdázónk, a város közismert embere. A család Budapestről került Paksra, ahol otthonra találtak. Három gyermekük közül a legidősebb Frigyes, aki szintén kosárlabdázott, jelenleg testnevelő tanár és edző. Fruzsina kajak-kenuzott sok éven át, ő Szekszárdon tanul. A tizenhét éves Ferdinánd életét pedig - nem meglepő - a kosárlabda tölti ki. Nyolcévesen ismerkedett a játékkal Nagy Lászlónál, később Nagy Gásportállás volt ez elsősorban, de emellett gépjármű-előadói feladatokat is ellátott a helyi tsz-nél. Ezután a Tengelici Állami Gazdaság következett, ahova szintén a foci és a szolgálati lakás vonzotta, de mivel őt bízták meg a hízómarhakísérlet vezetésével, egyúttal régi álma is valóra válhatott. Hamarosan megnősült, majd megszületett a kislányuk, Orsolya. A Katalin-pusztai kastélyban, gyönyörű környezetben laktak, a többi hozzájuk hasonló fiatal családdal. Barátok, gyönyörű környezet, jó életkilátások, szinte minden adva volt a boldogsághoz, mikor egy betegség közbeszólt: Józsefnél Hodgkin-kórt diagnosztizáltak, amely a nyirokbornál, jelenleg Schmidt Béla az edzője az ASE U20-as keretben. Az idei szezonban beérett Ferdi lelkiismeretes munkája és az édesapától örökölt tehetség. A felnőtt kerettel edz és időnként lehetőséget kap a bajnoki mérkőzéseken. A kosárlabdában pár másodpercnek is óriási jelentősége van, és a fiatal fiú él a lehetőséggel, az utóbbi meccseken pontokat szerzett. A gimnázium tizedik osztályos tanulója igyekszik tanulmányait is jó eredménnyel zárni. Osztályfőnöke, Szabó Péter, és diáktársai minden segítséget megadnak, hogy Ferdinánd a sportban töretlenül haladhasson. Alkatilag centernek hihetnénk, de könnyű súlya miatt több poszton is lehet rá számítani. Természetesen az ifi meccseken aktív tag, utána jön a felnőtt mérkőzés. Szabadidejében jut idő a zenehallgatásra, sportszakmai böngészésre a neten, és persze a barátokra. Hogy milyen szakmát választ, még nem tudja, csak azt, hogy egyetemet szeretne végezni. Most mindenesetre a kosárlabda álomvilágában él. -bézsémely nagyjából három évig működött. Mindenkivel korrekten elszámoltak, tartozást nem hagyott maga mögött, de a dolog így is kifutott egy idő után. A Füred Holding Rt. alkalmazottjaként azóta is állattenyésztéssel foglalkozik. A kezelések utóhatásaként 2001-ben szívműtéten esett át, amely miatt leszázalékolták, de ugyanennél a cégnél jelenleg is a sertéstelepet vezeti. Sőt, erejéből arra is telik, hogy kedvenc hobbijának, a közösségi munkának hódoljon. Az előző ciklusban választották a település részönkormányzat biritói tagjává, majd két évvel ezelőtt nagy többséggel erősítették meg tisztségében. Csakúgy, mint a helyben lakók, ő is azt szeretné, ha a település még hosszú ideig fennmaradna, s élhető életet tudna biztosítani az ottaniak számára. A részönkormányzati rendszert nagyon fontosnak tartja, ugyanis ennek köszönhető, hogy kis mértékben ugyan, de lehetőségük van beleszólni Biritó életébe. Több sikert is elkönyvelhettek az elmúlt években. Közösségi házat működtetnek, ahol olyan lehetőségek közül választhatnak az odalátogatók, mint az asztalitenisz, csocsó és a biliárd. De felszereltségének köszönhetően nagyobb családi, baráti rendezvényekre is igénybe vehető az épület. További sikerként könyvelhették el az immár második alkalommal megrendezett biritói napokat, melyet kiállításokkal, sportversenyekkel, koncerttel, zenés-táncos esttel tettek emlékezetessé. József azt reméli, a jövőben is sikerül ezt a folyamatot tovább vinni, s bízik abban, hogy legalább a helyi közösségben megmarad az egymás iránti tolerancia, empátia, kortól, nemtől, vagy éppen politikai meggyőződéstől függetlenül. További vágya még, hogy szeretne boldog és büszke nagypapa lenni, valamint az, hogy az öregkort egészségben élje meg. -gyűri-Fotók: Molnár Gyula Édesapja dunakömlődi ugyan, de ő pályakezdő pedagógusok gyermekeként Kölesden nőtt fel. A Gyönki Tolnai Lajos Gimnázium után az elektronikai műszerész pályát választotta, holott az álma inkább az állattenyésztés volt. Tanult szakmájában nem sok időt töltött, mivel sem a munka, sem a bérezés nem volt kielégítő a Gép- és Műszeripari Szövetkezetnél. Éppen kapóra jött a kölesdi állásajánlat. A labdajátékokban szinte univerzális volt: jól ment neki a kézilabda, asztalitenisz, a kosárlabda, de a legjobban a foci. Utóbbi miatt hívták haza, mivel a Kölesdi Sportklubban, mely akkoriban fénykorát élte, éppen egy baloldali középnálvásra volt szükség. Szóval rendszer daganatos jellegű betegségét jelenti. A jó fizikumának és optimizmusának köszönhetően a kemoterápiától a sugárterápiáig minden kezelést végig tudott csinálni, s a szervezete jól reagált. A betegségből felgyógyult, s még jó néhány évet dolgozott Tengelicen. Később családi okok miatt váltott munkahelyet. Szülei és testvére is Pakson laktak, szeretett volna a közelükben lenni, ezért a Paksi Állami Gazdasághoz jött, ahol aztán bérhizlaltatási vezetőként dolgozott. Néhány évvel a rendszerváltást követően saját, állatkereskedelemmel foglalkozó céget alapított,