Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)

2008-01-11 / 1. szám

2 VÁROS Növekvő kiadások A családi költségvetés tervezésekor az országos változá­sok mellett a helyi szolgáltatások árának növekedésével is számolni kell. Pakson 2008. január 1-jétol átlagosan 9- 10 százalékkal emelkedett többek között a víz, a távfűtés, a szemétszállítás díja, illetve a helyi buszközlekedés. A lakossági távhő- és a melegvízszolgáltatás tekin­tetében az együttes alapdíj, amely tartalmazza a fűtési, illetve melegvíz alapdíjat, nettó 359 forint lett, a hődíj pedig 863 forint. A hőszol­gáltatási díjon felül havonta számlázzák a melegvízhez felhasznált hidegvíz- és csa­tornahasználati díjat is. A fűtés- és melegvíz nettó ár­változása egy 55 négyzet­­méteres lakás esetén, éves szinten 10,6 százalék. Az árak kidolgozásánál az inflá­ció mellett a Paksi Atomerő­mű Zrt. mint hőtermelő ár­emelését vette figyelembe a szolgáltató. A törvény ren­delkezik arról, hogy az árat úgy kell megállapítani, hogy az fedezetet nyújtson a ha­tékonyan működő vállalko­zás ráfordításaira és a mű­ködéshez szükséges nyere­ségre, ugyanakkor az árnak ösztönöznie kell a biztonsá­gos és legkisebb költségű távhőszolgáltatásra, a táv­hővel való takarékosságra, figyelembe kell venni a biz­tonságos szolgáltatás indo­kolt költségeit. Az ivóvíz és csatornahasz­nálatért is többet kell fizetni az új esztendőben. A lakos­sági ivóvíz 192, a lakossági csatornahasználati díj 160, a közületek ivóvíz díja 301, csatornadíjuk 347 forint köbméterenként, amit még tetéz az általános forgalmi adó. A víz- és szennyvízdíjak együttes emelkedése a pak­si lakossági fogyasztóknál 9,65%-os növekedést jelent. 2007 elején bevezették a rendelkezésre állási díjat. Ennek összege nem válto­zott. A tűzivízcsapokra nem terjed ki rendelkezésre állá­si díj. Az önkormányzati fel­adatot ellátó költségvetési intézmények, illetve a köte­lező önkormányzati felada­tot ellátó közhasznú szerve­zetek a lakossági fogyasz­tókra megállapított rendel­kezésre állási díjat fizetik. A közlekedés sem lesz ol­csóbb 2008-ban, a helyi já­ratú autóbuszokon durván hat-nyolc százalékkal drá­gábban válthatunk jegyet, bérletet. Az új árak kialakí­tásánál figyelembe vették többek között az inflációt, az egy és kétforintos érmék bevonását, illetve azt, hogy a személyi jellegű ráfordítá­sok terén a bérköltségek 6% körüli növekedése a cél­kitűzés. Ennek tükrében a következőképpen alakulnak a helyi tömegközlekedés vi­teldíjai: a menetjegy 130, az egyvonalas havi bérlet 2.230, az összvonalas havi bérlet 2.810, a tanuló és nyugdíjas havi bérlet pedig 855 forintba kerül. A ne­gyedéves bérlet ára a havi árának háromszorosa. A feltűntetett viteldíjak az ál­talános forgalmi adót és a biztosítási díjat tartalmaz­zák. A 45 perc ifjúsági melléklet megjelenését a Bau-Paks Kft. támogatta. A szemétszállítás ára vala­mivel több mint kilenc szá­zalékkal emelkedik, ami a kiskukás szállítás esetében ürítésenként 18, a konténe­reknél pedig fordulónként 726 forint növekményt je­lent, azaz az új ár kiskukás szállításnál 211, a lakossági konténeres szállításnál pe­dig 8361 forint. A szemétte­lepen az átvételi ár hul­ladékfajtánként eltérő, átla­gosan 4,3%-os a növekedés, ugyanakkor továbbra is in­gyenes a 400 kilogrammig beszállított háztartási hulla­dék és a sima föld. A folyé­kony hulladék gyűjtése és szállítása esetén köbméte­renként durván 128 forint árnövekedéssel kell számol­ni. A lakossági szennyvízel­vezetés térítési díja 160 fo­rint + áfa köbméterenként. Az eddigi gyakorlattal meg­egyezően a nem csatorná­zott településrészen élő la­kosság a szennyvízelvezetés lakossági díjával megegyező térítési díjat fizeti. A folyé­kony hulladék szállításának lakossági díja és a nem csa­tornázott településrészen élő lakosság által fizetett díj közötti különbözetet az ön­­kormányzat téríti meg a szolgáltatónak. Az önkormányzati tulajdo­nú, szociális és az elő­­takarékossághoz kötött bér­lakások havi lakbére össz­komfortos lakás esetén 136, komfortos lakásnál 75, fél­­komfortosnál 33, komfort nélküli esetében pedig 20 fo­rint négyzetméterenként, a lakbért január 1-jétől 20 százalék áfa is terheli. A költségelven megállapított lakbér alkalmazása esetén a lakbér havi mértéke 412 fo­rint + áfa négyzetméteren­ként. Felülvizsgálta a képvi­selő-testület az önkormány­zat tulajdonában lévő dunakömlődi köztemető te­metkezési díjait, amelyek nem változnak. Két változás van a helyi adókról és gépjárműadóról szóló önkormányzati rende­letben. Az építményadó vo­natkozásában a kedvezmé­nyes adómértékek megszű­nése miatt a kisvállalkozá­sokra, a mindenkire egysé­gesen vonatkozó 3% adó­mérték miatt jelentős adó­teher hárulna 2008-ban. Ennek mérséklésére az elő­ző adómérték helyett 1,8%­­os építményadó mértéket vezettek be. Fontos, hogy ez idén építményadó kiesést nem eredményez, tekintet­tel arra, hogy a Paksi Atom­erőmű Zrt. az építményeit újraértékeltette. A másik változás az iparűzési adót érinti. Eszerint a mentessé­gi határt az árbevétel he­lyett az adóalaphoz kötik, az értékhatár változatlanul 2,5 millió forint. Állandó jelleg­gel végzett iparűzési tevé­kenység esetén az adó évi mértéke továbbra is az adó­alap 2%-a.-kgy-PAKSIHIRNOK Megjelenik kéthetente, 4000 példányban Kiadja a TelePaks Közhasznú Társaság Főszerkesztő: Vida Tünde (Tel.: 20/398-4504) Főmunkatárs: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. u. 51-53. E-mail: paksihirnok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd H irdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 70/310-8374 Következő megjelenés: 2008. január 25. Címlapfotó: Molnár Gyula Panorámakép: www.paksnet.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom