Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2007-05-18 / 10. szám

18 SPORT Május elején a brnói világ­játékokon szerepelt a Vak Bottyán Gimnázium floor­ball csapata. A Magyaror­szágot egyedüliként képvi­selő paksi gárda 2006-ban megnyerte az országos baj­nokságot, így kijutott a vi­lágjátékokra. Paksi vállal­kozók jóvoltából a gimnazis­táknak sikerült annyi pénzt szerezni, hogy részt vehes­senek a kétévenkénti ese­ményen. A hét csapatos döntőben a körmérkőzése­ket követően keresztjáték­kal folytatódott a torna. - Minden ellenfelünkkel partiban voltunk, ha veresé­get szenvedtünk, az is csak egy-két gólos volt. A lebo­nyolításra jellemző, hogy volt olyan csapat, melyet le­győztünk, mégis előttünk végzett. A szervezés terén is akadtak hiányosságok, de a lányok előtt le a kalappal. Mindenki maximális telje­sítményt nyújtott - értékelt Klopcsikné Somorjai Mária a Vak Bottyán Gimnázium csapatának vezetője. A csa­pat kapitánya, Klopcsik Di­ána elmondta, nagyon jól érezték magukat, egy örök élmény maradt a brnói tor­na. - A versenyen kis sze­rencsével harmadik helyen is végezhettünk volna. A svédek és a finnek kiemel­kedtek a mezőnyből, sokat tanultunk tőlük, és ebből is látszik, sokat kell még fej­lődnünk. Ha lenne lehetősé­günk legközelebb is kiutaz­nánk egy ehhez hasonló nemzetközi tornára - tette hozzá. A paksiak hatodik helyen végeztek a nemzet­közi versenyen. röné Bokszhírek Két versenyen is bizonyíthat­ták tudásukat a napokban a Paksi Sportegyesület Ökölví­vó Szakosztályának verseny­zői. Szolnokon rendezték a Tanintézetek Országos Baj­nokságát, ahol kadett korosz­tályú versenyzők léptek szorí­­tóba. A verseny végére ezüst­érmekkel gazdagították az egyesület hírnevét. Sárközi Béla 46 kg-ban, Badics Bar­nabás 66 kg-ban, míg Balogh Gábor 70 kg-ban mindössze egyetlen legyőzőre talált. Amíg a paksi bokszolok egy része Szolnokon, addig a töb­biek Mohácson öklöztek. Itt serdülő korosztályban Takács István a 32 kg-osok mezőnyé­ben vitte el a pálmát, Bán Le­vente felnőtt 56 kg-ban, míg Haaz László 69 kg-ban ara­tott elsöprő győzelmet. Kadett 66 kg-ban pedig Szakály Norbert állhatott a dobogó legfelső fokára, sete Kevés játéklehetőség Tolnában Hétcsapatos kézilabdatornát rendeztek az ESZI Sport­­csarnokban, ahol városunkat két együttes is képviselte. - Pakson lenne igény egy baj­nokságban szereplő együt­tesre, de sajnos a megyében ilyen lehetőség nincs. A kézi­labda sportág Tolna megyé­ben mostoha körülmények között próbál fennmaradni. Támogatás híján mindenki önerőből próbál tornákat szervezni, de szerencsére eb­ből egyre több van - mondta Pécsi Zsolt. A torna szerve­zője és a csapat edzője hozzá­tette, edzést kedden és csü­törtökön tartanak az esti órákban. A munkaidő utáni foglalkozásokon elég sokan vannak, de a vidéki iskolában tanulók csak egy tréningen tudnak részt venni. Marad­nak tehát az ilyen és ehhez hasonló saját szervezésű tor­nák, melyeken színvonalas, izgalmas párharcokat láthat­tak a nézők. A paksiak azért indultak két csapattal, hogy mindenki megfelelő játékle­hetőséghez jusson. - Egy ru­tinosabb és egy fiatalabb gár­da alakult. Az egyik a már felnőtt, régóta kézüabdázók­­ból áll, míg a másik együttes az ESZI DSE játékosaira épült - fogalmazott Lacza Csaba, az ESZI DSE edzője. A rutin és a lendület közül a hétvégén a rutinos Öregfiúk csapata végzett előrébb, bár a fiatalok jóval erősebb cso­portba kerültek a tornán. Az első idén a Dunaújváros lett, megelőzve az Ajkát és az em­lített paksi Öregfiúkat. Ne­gyedik lett a Fadd, ötödik az ESZI DSE, hatodik a Nagymányok, míg hetedik helyen a Bölcske végzett. röné Kosaras sikerek Kézdin Paksi gyerekkosarasok si­kerét hozta a hatodik alka­lommal meghirdetett kéz­­divásárhelyi sportnapok Paks testvérvárosában. Az ASE edzője, Pálfi Katalin elmondta, már két éve egy másik csapattal részt vet­tek a nagyszabású progra­mon. Idén az egyesület és az önkormányzat támoga­tásával a kenguru csapa­tot vitte el, s az ottani bébi mezőnyben indultak. Ti­zenhárom gyerkőc, név szerint Csobán János, Gombos Ádám, Gulyás Mi­lán, Jantner Bence, Jenei Zoltán, Kenyeres Ádám, Koroknaki Roland, Kovács Kristóf, Michl Gábor, Mol­nár Balázs, Szaffenauer Levente, Volf Ernő és Záborszki Márk alkotta a csapatot, mely minden mérkőzését magabiztosan nyerte. Mint azt Pálfi Katalin el­mondta, egyéni sikerek is születte, egy-egyben Szaf­fenauer Levente nyert, a büntetődobó versenyben pedig Csobán János máso­dik lett - tízből nyolc talá­lattal, a győztes egy bras­sói fiú volt tízből kilenccel. A nemzetközi kosárlabda torna all star csapatába vá­lasztották a paksiak közül Gombos Ádámot és Szaf­fenauer Leventét. Hirdettek streetball baj­nokságot is, ahol a paksiak többféle összeállítással léptek pályára. A versenyt Volf Ernő, Kenyeres Ádám, Molnár Balázs és Jantner Bence csapata nyerte.-vt-Paksi floorball-csapat a világjátékokon Országos bajnoki címet szerzett az ESZI V korcso­portos fiú floorball csapata. Az ajkai területi döntőben a házigazda Ajkát és a Székesfehérvárt legyőzték a Lacza Csaba vezette paksi legények, míg a dunaújvárosi Rudas­tól kikaptak, így második helyen jutottak a tatabányai or­szágos döntőbe. Itt első két mérkőzésüket a budapesti Dó­zsa Gimnázium és a Szolnok ellen megnyerték. Az elődön­tőben az ELTE-Trefort következett. A 7:3-as újabb diadal már a fináléba jutást eredményezte, ahol a már jól ismert Rudas várt az ESZI-s diákokra. A paksi csapat igazi egy­séget mutatva, nagy küzdelemben 0:0-s félidő után a kissé elbizakodott dunaújvárosiakat 4:l-re legyőzte, így bajnoki címet ünnepelhetett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom