Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2007-02-23 / 4. szám

12 VELÜNK TÖRTÉNT László Boldi hazai pályán // Őrzők, vigyázzatok... Fellebbent a fátyol a paksi ér­dekeltségű együttes, a Cotton Club Singers titkairól. Kide­rült, hogy ki az a két énekes­nő, aki csatlakozik a távozók helyére. A korábbi két énekes nemrégiben búcsúzott a fiúk­tól békés egyetértésben. Hogy kik lesznek az utódok, sokáig nem árulták el. A pak­si születésű alapító, László Boldizsár és Fehér Gábor a sok aspiráns közül Mezőfi Ga­bit és Bartus Patríciát válasz­totta. Elkészült az első maxi cédé is Szabad a Szving cím­mel ebben a formációban. A „négyes fogat” médiaturnéra indult, hogy a lemezt és a lá­nyokat bemutassa. Ennek so­rán ejtették útba László Bol­dizsár nagyanyjának házát, Jánosmajorban, ahol disznó­toron vendégeskedtek. Boldi elmondta, bár paksi fiú, sok időt töltött nagyma­májánál. Főként nyaranta fordult meg a faluban, ahova az utóbbi időben ritkábban ju­tott el. A karácsony, húsvét, nagy családi ünnepek nem maradtak ki, de kevesebbszer nyitotta rá nagyanyjára az aj­tót. - Abba a hibába estem, hogy azt hittem, nem létezik más, csak az együttes - vallja be. Mostanság azonban úrrá lett rajta valamiféle nosztal­gia, szívesebben gondol a régi emlékekre, s többször meg­fordul nagyanyjánál. Előfor­dult, hogy búcsúra ment el a zenekarral. A mostaniak - mint mondja már nem olya­nok, mint a régiek, amikor több céllövölde, lánchinta, és bazáros sátor volt, amit ő rop­pant mód élvezett. Nem úgy a disznóvágásokat, amit gye­rekkorában nem kedvelt, mert többnyire a malacnak szurkolt. Később mégis nagy­üzemben részt vett az efféle mulatságokban, katonaként a szekszárdi húsfeldolgozóban dolgozott. A jánosmajori disz­nóvágásra ezúttal is vendég­ként érkezett, a munka szüle­ire, nagybátyjáékra hárult, és nagyanyja is kiveszi még be­lőle a részét, pedig 85 éves. Tavaly még a malacot is maga nevelte, s a füstölés, mint min­dig, most is az ő reszortja. László Boldizsárék legköze­lebb március 13-án lépnek fel a környéken. A Szabad a Szving! országos leánybemu­tató turné Szekszárdon a Ba­bits Művelődés Központban állomásozik. A koncert este 7- kor kezdődik. Vida Tünde Az őrzők egyik kis csapata a Tolna megyei amatőr művé­szekből álló Szaggató együttes. A VMK nagyklub­ja megtelt érdeklődőkkel a zenekar önálló estjén. Ne­mes András nagybőgős, szó­vivő élvezetes előadással ve­zette fel műsorszámaikat, bővítve az ismereteket a hangszerekről; a magyar népzenéről, amit olyan ér­tékhordozónak tart, ame­lyet mindenki köteles ápol­ni. A zenekar a madocsai tánccsoport kísérőgyüttese, de bárhol szívesen zenél­nek, s várnak soraikba ama­tőr és profi zenészeket, akár csak egy-egy alkalomra is. Az estén boncidai, kalota­szegi, széki, mezőségi, szé­kelyföldi, rábaközi, felvidéki és dunántúli népzenét, illet­ve dalokat adtak elő. Az együttes tagjai: Nagy Kata­lin ének, Fazekas Péter brá­csa, Kiss Zoltán hegedű, Nemes András nagybőgő. Vendégművészként fellé­pett Széles László klarinét­tal, énekelt Berta Alexand­ra, aki a közönségnek is meglepetést okozott azzal, hogy ezúttal nem citerán, hanem a karácsonyra ka­pott tamburáján játszott. A madocsai táncsoport tagjai pedig tánccal színesítették az estét, s mivel az előadás végén nem sietett haza a kö­zönség, rögtönzött táncház alakult segítségükkel.-bzs-Döntőben a Wendigo Paksi résztvevője is lesz szombaton este a Fonogram díjátadó gálaestnek, mely az év egyik legnagyobb popze­nei eseménye. Idén „Az év felfedezettje” kategória győztese képviselheti Ma­gyarországot az eurovíziós dalfesztiválon. A lemezeladá­si adatok és két szakmai zsű­ri döntése alapján a Wendigo együttes a jelöltek közé ke­rült. A Wendigo gitárosa Ta­kács József, azaz Jozzy ugyan Budapesten él és dolgozik, de még mai is paksi lakos, a ze­nei alapokat a művészeti is­kolában tanulta. Előbb furu­lyázott, klarinétozott, majd gitározni tanult Ruff Ferenc­­től. Korábbi zenekara a Behinia. A Wendigo 2003 végén ala­kult, célja már induláskor az volt, hogy kombinálja a kö­zérthető, modern metál ele­meit az elődök zenei világá­nak igényességével, és több stílus elemeinek felhasználá­sával egyéni hangzást hozzon létre. Az alapot a zenekar honlapja szerint a modern metál karcos gitárriffjei ad­ják, melyek dob- és basszus­groove-okra támaszkodnak. Erre hol melodikus, máskor viszont karcos és durva ének kerül, a dalok refrénjei pedig több sávos kórusokkal nyúj­tanak biztos pontot a hallga­tóknak. A virtuóz gitárszólók, valamint az egyes dalokban megtalálható hangszerelési és dalszerkezeti trükkök pe­dig biztosítják, hogy a Wendigo zenéje sokszori meghallgatás után is friss és izgalmas marad. A Wendigo rendszeres sze­replője a jelentősebb magyar kluboknak. A „Let It Out” cí­mű debütáló lemezük Ma­gyarországon a Nail Records terjesztésében látott napvilá­got 2006 nyarán, míg a külföl­di terjesztésről jelenleg is fo­lyamatban vannak a tárgya­lások. Az album a hazai sajtó­ban csak kiemelkedően pozi­tív kritikákat kapott. Az al­bum első videoklipje a Thousand Voices című dalra készült, a klip több alkalom­mal is látható volt a vezető hazai zenetévé műsorán, illet­ve más könnyűzenei műso­rokban is. A gálát február 24-én 20 órától rendezik a Jövő Háza Teátrumban, a MTV 1 élőben közvetíti. -tV­Fotó: Molnár Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom