Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2007-11-09 / 21. szám

MOZAIK 15 Jó napot, mi újság? Osztermayer Gábor Gyermekként arról álmodozott, hogy labdarúgó lesz, és életét a foci teszi teljessé. Az álom valóra vált, hiszen Osztermayer Gábor 17 évesen már az akkor NB II-s ASE felnőttcsapatában játszott, 19 évesen pedig NB I-es mérkő­zéseken lépett pályára Pécsett, és tizedik éve már, hogy edzőként gyermekekkel foglalkozik. Az első lépésekkel szinte egy időben ismerkedett a labdarúgással Gábor. Édes­apjával nap mint nap rúg­ták a bőrt az akkoriban épült Kreszpark bitumenes pályáján. Az az időszak olyan mély nyomokat ha­gyott életében, hogy a sportágtól azóta sem sza­kadt el. Az általános és a középiskolai évekkel párhu­zamosan a PSE, majd az ASE igazolt labdarúgója lett. Utánpótlás korában tö­retlenül fejlődött, ezt bizo­nyítja, hogy többször is meghívták a korosztályos válogatottakba. Még gim­nazista volt, amikor 17 éve­sen bemutatkozott az akko­riban NB Il-es Atomerőmű SE felnőttcsapatában, a sorkatonai szolgálat évei alatt a szintén ebben az osz­tályban szereplő Kecskemét szurkolóinak szerzett örö­met játékával. Gábor az ak­tív játék mellett tudatosan készült a jövőre. Ezt bizo­nyítja, hogy miután elvé­gezte a Testnevelési Főis­kola edzői szakát, tanulmá­nyait Pécsett folytatva test­nevelő tanári diplomát szer­zett. Baranya megye szék­helyén egy évig az NB I-es bajnokságban játszott a PMFC színeiben. Egy bonyhádi kitérőt követően hazatért nevelőegyesületé­hez, a PSE-hez, ahol a játék mellett pályaedzőként segí­tette a csapat menetelését a harmadik osztályból az NB­­Il-es bajnoki címig. Játékos karrierjének egy súlyos térdsérülés vetett véget. Ettó'1 kezdve az utánpótlás­nevelésnek szenteli energi­áját. A civil élet is változá­sokat hozott: három évet ta­nított az akkori Herman Ot­tó Általános Iskolában, az­óta az atomerőmű a munka­helye. Ma már művezető­ként dolgozik a szolgáltatá­si osztályon. De a legfonto­sabb az életében - mint el­mondta - mindig a családja marad. Feleségével, Magdi­val 2002 óta házasok, gyer­mekük Gáborka pedig már három éves. Ahogy barátai ismerik, Oszika, szabadide­jében sem tud szabadulni a labdarúgástól. A Kreszpark Rangers oszlopos tagjaként számtalan kispályás mérkő­zésen szórakoztatta a kö­zönséget. Barátai bármikor számíthatnak rá, akárcsak tanítványai, akik példakép­ként tisztelik. Sikerének tit­ka egyben edzői hitvallása: szervezettség és felszaba­dult, bátor játék!-dal-Újra fogadja az érdeklő­dőket a Paksi Cigány Ki­sebbségi Önkormányzat (CKÖ) Irodája a Barátság u 8. szám alatt. A képvise­lők fogadóórája munka­napokon 14 és 16 óra kö­zött van, az iroda pedig 10 és 13 óra között áll az ügy­felek rendelkezésére. Budapesten, Zuglóban, Örs vezér tere közelében igényesen, frissen felújított 49 m2-es, 2 szobás, 7. emeleti, erkélyes öröklakás tulaj­donostól eladó. (Műanyag ablakok, biztonsági ajtó, gépesített konyha) Telefon: 70/397-1936 Paks, Öreghegy utcában összközmú'ves épí­tési telek eladó. Szép kilátás a városra és a Dunára. Érdeklődni lehet: 06-30/415-8117, 06-1/4031962. Dunakömlődön, a Béke utca 24. szám alatt 315 m2-es építési telek eladó. Irányár: 3,8 M Ft. Telefon: 557-3645 Tehetségesek, fiatalok Juhász Kinga Ha egy díjkiosztón a test­vérpár mindkét tagja sze­repel, érthető, hogy büsz­kék a szülők. így van ez a Juhász családban, ahol az idősebb lány, a citerán ját­szó népdalénekes Kitti már közismert városunkban. Húga, Kinga, a sportban eredményes, számos hazai és nemzetközi twirling ver­senyen szerepelt kiemelke­dően. Idén nemzetközi ver­senyen vett részt Zágráb­ban, itthon első helyezett volt megyei, és második he­lyezett országos versenyen. A Vak Bottyán Gimnázium 9.B-S tanulója öt évvel ez­előtt ritmikus sportgim­nasztikával kezdett, az itt szerzett alapokkal tért át a botforgatásra. Falusi Lívia a gimnasztikaedző, Kalmár Lívia a bottechnika tanítá­sának mestere. Mindketten szorgalmas, terhelhető sportolónak tartják Kingát, aki megbízhatóan edz el­lenőrzés nélkül is, korcso­portjában a legjobbak közé tartozik. A sikeres sportoló a tanulás és a sport mellett Fotók: Szaffenauer Ferenc (fent), Molnár Gyula (lent) zongorázik is, a zene meg­szokott vendég a család­ban. A fiatal lány még nem tud­ja, mi is szeretne lenni, a humán tárgyak érdeklik in­kább, de nem ezen a terüle­ten választana szakmát. Ta­lán edző lesz...A twirling számára nagy öröm, amíg csak lehet, szorgalmasan dolgozik, és továbbra is eredményességre törek­szik. Nővérére pedig na­gyon büszke, megnézik egymás fellépését, verse­nyét. A szülők mindent megtesznek mindkettőjük sikeréért, és megérdemelt büszkeséggel nézhették, ahogy a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány idei díjkiosztóján mindkét gyer­mekük díjazott volt. bzs

Next

/
Oldalképek
Tartalom