Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2007-01-12 / 1. szám

VÁROS 5 A zöldhulladékot is hasznosítják Komposzttelep létesítésén dolgozik a DC Dunakom Kft. A telep kialakítására azért van szükség, mert a 2000. évi hulladékgazdálko­dási törvény előírása szerint a szeméttelepen lerakott te­lepülési szilárd hulladék szervesanyag-tartalmát megadott határidőre jelen­tősen csökkenteni kell. Első lépésben ez a parkfenntar­tás során, a lakosságnál, vál­lalkozásoknál keletkezett, szelektíven gyűjtött zöldhul­ladékok komposztálásával biztosítható, kaptunk tájé­koztatást a DC Dunakom Kft. környezetvédelmi refe­rensétől. Veiczi Veronika el­mondta, a csapadék mennyi­ségétől függően mintegy 900-1200 tonna zöldhulladék keletkezik évente, ebből megközelítőleg 600 tonna komposzt állítható elő. A tervek szerint a hagyomá­nyos, prizmás, hosszú érle­lési idejű technológiát alkal­mazzák majd, amelynek a helyigénye nagy, de az üze­meltetési költsége alacsony. Az eljárás során a beérke­zett zöldhulladék az előkeze­lő térre kerül, ahonnan az aprítógépbe adagolják. A következő állomás a kom­­poszttér, ahol a lerakott prizmákat gépekkel rend­szeresen megforgatják, át­levegőztetik. A komposztá­lási folyamat 12 hétig tart, majd az anyagot az utókeze­lő téren rostálják, illetve utóérlelik, ez utóbbi újabb négy hetet vesz igénybe. A feldolgozott zöldhulladék­hoz semmilyen adalékanya­got, segédanyagot nem ke­vernek hozzá. Újabb rostá­lás következik, majd az elké­szült komposztot a tároló­térbe helyezik a felhasználá­sig. Az így előállított kom­poszt megfelel a talajvédel­mi hatóság előírásainak és forgalmazható. A telepet a szeméttelep mellett, délnyu­gatra egy másfél hektáros területen kívánják kialakíta­ni, az ehhez szükséges építé­si engedélyt múlt év decem­ber elején megkapta a cég. A beruházás költségeit pá­lyázati forrásból kívánják biztosítani, jelenleg figyelik a kiírásokat. A komposztte­lep igénybevétele a lakosság számára ingyenes lesz, azaz a hulladékudvarhoz hasonló­an térítésmentesen kivihe­tik majd a telepre a háztar­tási zöldhulladékot.-kgy-A DC Dunakom Kft. megkezdte a kiszolgált karácsonyfák összegyűjtését. A fenyőket a kiskukás szemétszállítási na­pokon gyűjtik össze. A szolgáltató kéri, hogy a hulladék­­gyűjtő edények mellé rakják a fenyőket. Ezek nem kerül­nek a háztartási hulladék közé, külön gyűjtik és szállítják. Kétszázmillió pályázati forrásból Hasonlóan minden más ön­­kormányzathoz, a paksi is igyekszik fejlesztési lehetősé­geit pályázatok útján növelni. Neiner András pályázati re­ferens tájékoztatása szerint 2006-ban összesen 216.180.786 forintot sikerült elnyerni kü­lönböző forrásokból A legje­lentősebb a képtár kialakítá­sának első ütemére nyert pénz. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma több mint 95 millió forint támoga­tást nyújtott a gyűjtemény­nek otthont adó épület átala­kítására. Utak építésére két forrásból több mint 50 millió forintnyi támogatásra tett szert az önkormányzat. Szi­lárdburkolatú belterületi utak felújítására a Dél-Du­nántúli Regionális Fejlesztési Tanácstól közel 24 millió fo­rintot igényeltek sikerrel, míg a Síksor út-és közműépí­tést az úgynevezett TRFC keret 27 millióval segítette. Szintén pályázati segítséggel, mégpedig az ún. HEFOP tá­mogatással alakították ki a Családsegítő és Gyermekjó­léti Szolgálat új helyét. A tá­mogatás valamivel több mint ötmillió forint volt. A Nemze­ti Kulturális Örökség Minisz­tériuma az '56-os emlékmű állítására négy és fél milliót adott, a Duna-Mecsek Terü­letfejlesztési Közalapítvány a Lussonium rekonstrukciójá­ra 16 és felet. A tavalyi mér-Fidelitas évértékelő Sikeresnek értékelte a múlt évet a helyi Fidelitas. - Két sikeres választási kampány munkájából vettük ki részün­ket a plakátolástól, az aláírás­­gyűjtésen át a választási bi­zottsági munkáig - összegez­te Hanoi János elnök. A helyi ifjúság érdekképviseletének erősödését látják abban, hogy a csoportelnököt mind a Tolna Megyei Közgyűlés If­júsági és Sport Bizottsága, mind a paksi ifjúsági, sport és esélyegyenlőségi bizottság tagjává választották. Az évér­tékelőn részt vett Réger Ba­lázs, a bonyhádi Fidelitas el­nöke, a Tolna Megyei Köz­gyűlés elnöki kabinetvezető­je. A csoportgyűlésen beszá­molt arról a célkitűzéséről, hogy a megyében működő Fidelitas-csoportok tevé­kenységét összehangolja, a köztük lévő kommunikációt megerősítse, és közös prog­ramok szervezését is kilátás­ba helyezte. Ezeken - mint mondta - kiemelten számít a már eddig is nagy aktivitást mutató paksi szervezet köz­reműködésére. A paksi csoport terve, hogy focicsapatot indít a február­ban kezdődő városi kispályás teremfoci bajnokságon. Eh­hez már a csapat nagy része összeállt, de még várnak je­lentkezőket. vida leg a panelfelújításra nyert 16 millióval, az iskolatejre ka­pott egymillióval teljes. Előb­bit a Lakás-Innovációs Kht., utóbbit a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztéri­um folyósította. Sikeresen vett részt az önkormányzat a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum működését finanszí­rozó, illetve egy energiapá­lyázaton. Előbbi másfél mil­lió, utóbbi közel tízmillió fo­rintot hozott a paksi önkor­mányzat konyhájára.-tv-

Next

/
Oldalképek
Tartalom