Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-10-26 / 20. szám
6 VAROS Es mégis, mégis fejezzük be, mi nem kezdhetjük újra, de véssétek gránitba, bazalttömbbe, minden időre minden bűnös nevét, jegyezzétek fel, ennyi elég -, mi nem kezdhetjük újra. ” Ezekkel a gondolatokkal zárult Tóth Bálint Magyar litánia című verse, melyet Balog Judit tolmácsolt az emlékezőknek a városházán tartott ünnepségen. S ezekkel a gondolatokkal kezdte ünnepi beszédét Hajdú János polgármester, aki azt a reményét fejezte ki, hogy sikerül közös hangot találnia a politikai pártoknak annak ellenére, hogy nem minden jel utal erre. Paks a hagyományos módon, békében emlékezett. Előbb a temetőben, majd a városházán - merthogy az esó' miatt az ünnepi beszédet ott tartották, s a műveló'dési házban is, ahol ismételten Hajdú János szólt az ünnepló'khöz. A múlt eseményeinek felidézésén túl számot adott arról, hogy milyen események történtek, említette a Lussonium építését, az egynapos sebészet átadását, a Paksi Képtár három nappal korábbi megnyitóját, ahol - mint külön is kiemelte - szép példája történt annak, Kanczler Istvánné hogy pártpolitikától függetlenül egy ügy mellé lehet állni, hiszen Szili Katalin szocialista házelnök Tóth Ferenc fideszes képviselőt maga mellé kérve mondta el beszédét. Az ünnepi testületi ülés keretében adták át a város rangos elismeréseit, köztük a legrangosabbat, a díszpolgári címet. Paks Város Díszpolgára dr. Kocsis István, az MVM Zrt., korábban a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója. A Pakson töltött évek alatt dr. Kocsis István elindította és támogatta az atomerőmű hoszszú távú stratégiájának, jövőképének kidolgozását, különös tekintettel az üzemidőhosszabbítás és teljesítmény témakörére. Nevéhez fűződik a 2003-as üzemzavar elhárításának megszervezése. Jó kapcsolatot ápolt a város vezetésével, támogatta az önkormányzat elképzeléseit. Elősegítette a jégpálya létrehozását, az Erzsébet szálló felújítását, a városi optikai hálózat kiépítését. Szerepet vállalt a város sportéletének fellendítésében is. Jelentős lobbytevékenységet folytatott a regionális kormányzati szinten, melynek eredménye, hogy a parlament 2005 novemberében megszavazta az atomerőmű üzemidő-hosszabbítását. Süli János Közreműködéséveljött létre a térségi település- és gazdaságfejlesztés előmozdítása érdekében a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány. Kanczler Istvánné egy tizennégy gyerekes paksi család tizedik gyermeke. Pakson a Borászati Szakközépiskolában érettségizett. 1968-ben a Mecsek Vidéki Pince Gazdaságban kezdett dolgozni, innen ment nyugdíjba tavaly. Ettől függetlenül nem tud elszakadni a borospincéktől, s talán a paksi boros gazdák mindegyike járt már nála szakmai segítségért, jó tanácsért, vagy az általa szervezett borversenyek valamelyikén résztvevőként. Hosszú ideig fáradhatatlanul tevékenykedett azért, hogy a paksi borászat méltó helyet vívjon ki magának a Tolnai Borvidéken. Kanczlerné Eszter 1998 óta segíti a Borbarát Klub munkáját, 2000 óta a hegyközség elnöke. Munkáját Pro Űrbe díjjal ismerte el a város. Süli János a ’80-as évek óta él Pakson. Az atomerőmű építésének befejezése után aktívan bekapcsolódott a város közéletébe. A gazdasági bizottság külső tagjaként az önkormányzat munkájában is részt vesz, eredményesen tevékenykedett a város hazai és külföldi kapcsolatainak építésében. Jelentős munkát végzett a városi sportélet területén is. Sikereket élt el a labdarúgó utánpótlás nevelés alakításában, az ASE sportéletének irányításában, illetve sporttörténeti jelentőségű munkát végzett a paksi labdarúgás felvirágoztatásáért. Többek között az ő nevéhez is fűződnek az első NB I-es futball sikerek. A város vezetése ezt a sokrétű és eredményes munkát ismerte el a Pro Űrbe emlékéremmel. Dr. Visy Zsolt régész, egyetemi tanár tevékenysége 1969-től kapcsolódik Pakshoz. Ekkor találtak Dunakömlődön a Bottyán-sáncon egy római katonai diploma-töredéket. A dr. Visy Zsolt által indított ásatások bizonyították egy késő római erőd meglétét. A rendszeres ásatások éppen húsz éve indultak, s folyamatosan zajlanak. Az egyetemi tanárban megfogalmazódott a gondolat, hogy a kutatási eredményeket valamilyen formában meg kellene mutatni. így született meg egy Lussonium kiállítás. Dr. Visy Zsolt már 1989-ben felvetette az erőd helyszínen történő bemutatásának lehetőségét. Az évekig tartó munka eredményeként nyüt meg 2003- ban Tolna megye első római kori romkertje, az építkezések pedig idén folytatódnak dr. Visy Zsolt szakmai vezetésével. Paks Város Önkormányzata munkája elismeréseként Pro Űrbe kitüntetésben részesítette dr. Visy Zsoltot. -tVFntók- Molnár fSv/iil» Sokat tettek a városért Dr. Visy Zsolt Dr. Kocsis István