Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2007-10-05 / 19. szám

10 MOZAIK A vállalkozó kedvűek szerdán folytathatták az egész­ségük megőrzése érdekében látogatott programokat. Ezúttal táplálkozási tanácsokat is kaphattak, és néhány energiaszint-növelő jógagyakorlat elsajátítására is mód­juk nyílt Weiszné Tóth Erika diplomás pilates oktatóval. - Ebben a korban a szervezetnek sokkal több kalciumra és ásványi anyagra van szüksége. Amikor krónikus be­tegség üti fel a fejét a szervezetben, nagyon kell figyel­ni a szükséges vitaminmennyiség bevitelére is, lehetőleg természetes formában. A nyirokrendszer méregteleníté­séhez fontos a sok mozgás is - sorolja az oktató. Hozzá­fűzi: természetesen ebben a korban ennek a lehetőségei korlátozottabbak, de a tibeti jóga és a pilates torna bár­mely korban végezhető otthon is. A tibeti jóga energia­szint-növelő gyakorlatot, melynek segítségével az öre­gedés folyamata komolyan lassítható, keleten úgy is hív­ták, hogy a „fiatalság forrása”. Az október eleje általában egy kis plusz figyelmet hoz az idősek számára. Idén azonban talán még több ju­tott belőle - no nem a szük­ségesnél több, hanem a szo­kásosnál. A szépkorúak szá­mára szervezett „Őszülő vi­lág” rendezvénysorozat 1- jén kezdődött a városi mű­velődési központban ingye­nes szűréssel, egészségügyi tanácsadással, mely iránt óriási volt az érdeklődés. Az előkészületek azonban sok­kal korábban kezdődtek, hi­szen a művelődési ház mun­katársai már korábban el­kezdték azoknak a régi tár­gyaknak a gyűjtését, melye­ket az idősek bemutatásra érdemesnek találtak. A tár­lat valóban a régmúlt idők hangulatát varázsolta a kö­zönség elé. - A Petőfi vers­ben áll: „lovagolok fűzfa sí­pot fújva...” s én nem tud­tam, milyen is az. A férjem, aki már nem él, elkészítette nekem - meséli Hofmann Adámné. Ridegh Irén kalo­csai hímzéssel díszített ba­bát hozott a kiállításra. - Ki nem hagynánk a progra­mokból semmit, nagyon sokrétű a kínálat, az egész­ségügyi programtól a nosz­talgián át a szórakozásig, sőt a modern technikáig minden található benne - mondta.- Kisvejkéről jöttem, már évek óta visszajárok Paksra ezen a napon -bizonygatja Dudás Mihályné, aki ilyen­kor barátnője vendége né­hány napig. - Szerencséje a paksiaknak, hogy a telepü­lés ennyit tud áldozni az idő­sekre. A kistelepülések nem igen engedhetik meg ma­guknak az ilyen látványos és nagyszabású rendezvénye­ket - teszi hozzá. Hrivik Lászlóné agyagkorsókat, gobelineket, rézmozsarat hozott, meg sok-sok vasalót, az öt centis fodorvasalótól a kétkilós „parázsevőig”. A nap eseményei a szín­házteremben folytatódtak: Hajdú János polgármester szavait követően a gyerekek köszöntötték a megjelente­ket, majd Hűvösvölgyi Ildi­kó és Cseke Péter vidám ze­nés műsorára került sor. Ez­után az önkormányzat látta vendégül az időseket, mi­közben a Fortuna Rádió nosztalgiazenékből összeál­lított élő kívánságműsora szólt. -s-Az „Őszülő világ” további rendezvényei Hétfőn (október 8-án) 10 órakor nyugdíjas korú amatőr, digitális képekkel dolgozó fotósok mutat­koznak be a VMK könyv­tárgalériájában. Kedden 17 órakor Kedves István mohácsi rajztanár tárlatnyitójára kerül sor a nagykiállítóban. Szerdán 15 órakor dr. Iván László gerontológus professzor tart előadást az öregkor életminőségé­nek javításáról. Csütörtökön 17 órakor felvétel készül azokkal, akik szívesen elmondják kedvenc versüket, novel­lájukat. Ebből CD készül, melyet minden közremű­ködő hazavihet. ELADÓ INGATLANOK Pakson- a Táncsics u 12 sz. 2. eme­leti kétszobás lakás eladó. Irányár 8,3 M Ft.- az Arany János utcában 1 0 éve épült 4 szobás, garázsos, összkomfortos családi ház el­adó. Irányár: 27 M Ft.- a Tavasz utcában 40 m2-es komfortos családi ház el­adó. Irányár: 5,9 M Ft.- a Kápolna utcában összkom­fortos családi ház eladó. Irány­ár 28 M Ft.- Pollack M. utcában 2,5 szobás, felújított lakás el­adó. Irányár 8,8 M Ft. Dunaföldváron- a 6-os főút mellett 700 m2 alapterületű teljes közmű­ves, gázzal fűthető, azonnal üzemeltethető DISCO ki­szolgáló helyiségekkel el­adó. Telekterület 2860 m2. Irányár: 37,5 M Ft- a Dózsa György utcában 930 m2-es telken 150 m2-es 3 szobás összkomfortos villanykályha fűté­­ses családi ház berendezéssel el­adó Irányár: 8,1 M Ft- a Kéri utcában 4 szobás összkomfortos gázfűtéses csa­ládi ház nagy terasszal, szu­­terinnal eladó. 1,5-2 szobás dunaújvárosi, dunaföldvári, paksi lakást az árba beszámí­tunk. Irányár: 24,8 M Ft- Madocsa külterületén Duna­­kömlőd felőli részen 49,7 hektár erdő, szántó 2997/ 39699 tulaj­doni hányada HRSZ: 0249/6 2,9 M Ft eladó.- Bölcskén a központhoz közel a Damjanics utcában összkom­fortos téglából épült 3 szobás, gázfűtéses családi ház azonnal beköltözhető eladó. Irányár: 10,3 M Ft- Dunakömlődön a Béke u 24 sz alatt összközműves 315 m2-es építési telek el­adó. Irányár: 3,8 M Ft Ingatlanok eladás előtti értékbecslése. Részletes felvilágosítás: Fonyó Lajos ingatlan értékbecslő-közvetítő Tel: 70/310-83/4, fax: 75/314-119 E-mail: fonyolajos@freemail.hu Figyelmesség és gondoskodás

Next

/
Oldalképek
Tartalom