Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-10-05 / 19. szám
MOZAIK 7 Új lehetőségek a munkaügyi hivatalnál Idén először indult augusztus közepétől az „Új pálya” program, mely a szerkezet-átalakítási folyamatok és a közszférát érintő reformok következtében állás nélkül maradottak segítésére hivatott több lépcsőben: tanácsadással, képzési csomaggal, végül az elhelyezkedésben nyújtott segítséggel. A program a közszférából kikerülő munkavállalókat a gazdasági életbe navigálja át, országos szinten mintegy 5500 főt. Részletesen olvashatnak róla a www.ujpalya.hu-n. Megnéztük: 120 foglalkozásban kínál képzést a grafológustól a nonprofit menedzseren át a tűzvédelmi előadóig. Új információs szolgáltatás várja a munkaügyi kirendeltségeken az álláskeresőket: az M-pont. Lényege, hogy internetes böngészési lehetőséget biztosít, az álláskeresők számára nyújt lehetőséget az önálló tájékozódásra. Feilné Szombat Csilla tájékoztatása szerint a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ paksi kirendeltségén négy gép áll majd a keresők rendelkezésére, ahol az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapját kísérhetik figyelemmel. A tervek között önéletrajzi adatbank létesítése is szerepel, és hírleveleket is küldenek majd az érdeklődők számára. Akik azonban nem élnek a modern technika nyújtotta lehetőséggel, azoknak a központ dolgozói továbbra is személyesen nyújtanak segítséget az ügyek intézésében. Megfontolandó lehetőegyet előre II.” elnevezésű program, - amint azt a neve is elárulja - már második évben igyekszik segíteni mindazoknak, akik a képzés valamilyen formáját szeretnék igénybe venni, 18-tól 62 éves korig - mondja a kirendeltség-vezető, majd hozzáteszi: Az EU által finanszírozott lehetőségek nagyon széles kola 7. és 8. évfolyamának elvégzésére, sőt ennél alacsonyabb évfolyamok anyagából való felzárkózásra is. Az általános iskolát végzett, szakképesítés nélküli jelentkezők szakmát szerezhetnek, ugyanígy az érettségivel rendelkezők részére is indítanak kurzusokat. - Képzettséget azonban csak Erőddé magasodik a romkert Ha az időjárás engedi, november 8-ára befejeződik a Lussonium második ütemének építése. Az önkormányzat 2003-ban kezdte el a római kori erőd rekonstrukciójárt. akkor egy romkert készült, ami az egykori erőd egy részének alaprajzát jeleníti meg. Már akkor a folytatást tervezték. Erre a munkára, mely nagyobb mérvű rekonstrukciót jelent, idén kerül sor. Megépítik az erőd északi falát, illetve két fatornyot, ez utóbbiak egyrészt kilátóként funkcionálnak, másrészt elődjeik helyét jelzik. Hogy nem a pontos mását állítják helyre, annak az az oka, hogy nem találták meg a szakemberek ezek nyomát. A feltárások egyébként több évtizedes múltra tekintenek vissza. Dr. Visy Zsolt vezeti őket. A mostani munkához is társult leletmentés, melyet a Városi Múzeum munkatársai igyekeztek elvégezni ezernyi teendőjük mellett. A Lussonium kivitelezésével párhuzamosan ugyanis az épülő képtár, s a Deák-ház is munkát ad a múzeum szakembereinek. A Városi Múzeum igazgatója szerint a Lussonium elkészültével igazi különlegességgel gazdagodik Paks. Dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna elmondta, a beruházás a Neutron Kft. kivitelezésében zajlik a keresett szakmákban lehet szerezni - szögezi le Feilné Szombat Csilla, majd az is kiderül, hogy a szakmával rendelkezők is részt vehetnek képzésen, de csak a hiányszakmákban, illetve abban az esetben, ha elavult a végzettségük. Ez azt jelenti, hogy az erről szóló bizonyítványt legalább 15 éve szerezték és 5 éve nem dolgoznak benne, vagy a szakma az OKJ-jegyzékben nem szerepel, esetleg egészségkárosodás miatt nem folytathatják. - A programra jelentkezőknek érdemes a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ paksi kirendeltségén jelentkezniük, ahol a megyei mentortól kaphatnak tájékoztatást, de olvashatnak is róla a www.afsz.hu-n is. A hallgatóknak nem kell a képzésért fizetniük, és a szakképzetlenek 150 tanfolyami óránként részesülhetnek a minimálbérrel megegyező összegű támogatásban.-saz önkormányzat megbízásából. A 32 milliós költség felét a város állja, másik felét pályázaton nyerte el a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítványtól. Az átadást november 8-ára tervezik, utána a látogatók is birtokba vehetik. Korábban a romkert szabadon látogatható volt, most egy kapu készül majd, hogy a vandáloktól megvédjék az építményeket. A romkert a tervek szerint tavasztól őszig lesz majd látogatható. A későbbiekben tovább szeretnék bővíteni az erődöt egy korabeli lakóház másával, amely az erőd falain belül állt. Dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna hozzátette, kiállítótérként használják majd az épületet. Elődjében, melynek létrejöttét a negyedik századra datálják, padlófűtés volt a leletek szerint.-vtségek ugyanis mindig akad- skálán mozognak. Legelőnak, és nem is csak a regiszt- nyösebbek az alacsony képrált álláskeresők számára, zettségűek számára, a prog- Most például két program is ram keretében ugyanis lehefolyamatban van: - A „Lépj tőség nyílik az általános is-