Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2007-09-07 / 17. szám

4 VÁROS Az idei volt a tizennegyedik gólyatábor a Vak Bottyán Gimnáziumban. A helyszín változatlan, a cseresznyési is­kola, a programok viszont változatosak voltak. Mittler József beszámolt róla, hogy az újdonsült gimnazistákat osztályfőnökeik, Hosszú Ist­vánná, Takács Éva és B. Ko­vács Ágnes fogadta. A tábor­­vezető a programokról szólva elmondta, az volt a cél, hogy megismerkedjenek az iskolá­val, ottani szokásokkal, s csa­pattá kovácsolódjanak. A gó­lyatáborba látogatott a gim­názium öregdiák egyesületé­nek elnöke, Kováts Balázs, aki élménybeszámolót tar­tott az olimpia helyszínéről, Pekingről. Nem maradt ki a repertoárból a tájfutás, éj­szakai túra, szellemi vetélke­dő, valamint fórum. Mittler József elmondta, az is hagyomány már, hogy a hatosztályos képzés újoncai ugyanezen a helyszínen, er­dei iskolában kezdik tanul­mányaikat. A huszonöt ifjú gimnazista három napot töl­tött a cseresznyési táborban. vida Ezúttal is népes és látványos felvonulással kezdődött a szüreti mulatság Cseresznyésben. A fogatok, lovasok és táncosok felvonulása után az egykori iskolánál kulturális mű­sor kezdődött. Az ünnepi köszöntőt idén Barnabás István al­polgármester mondta. Szavai után színes műsor vette kezde­tét, melynek közönségét kissé elijesztették az égen gyüleke­ző fellegek. A szüreti nap hagyományosan bállal ért véget. Kinőtték az iskolát Két helyszínen kezdődött meg a tanítás az I. István Szakképző Iskolában, az ed­digi Biritón lévő épületek mellett egy paksit, az evan­gélikus iskolaépületét is használják ebben a tanév­ben. Czethoffer Gyuláné el­mondta, olyannyira megnőtt a diákok, illetve az osztályok létszáma, hogy helyben már nem találtak megoldást, e célra használható épületet. Az iskola igazgatója hozzá­tette, Hajdú János polgár­­mester kötött egyezséget az evangélikus egyházzal, melynek köszönhetően hasz­nálhatják a templom mellet­ti, korábban iskolaként funk­cionáló épületet. Az iskola­­vezetés úgy döntött, hogy egyetlen osztályt sem fog­nak elkülöníteni, ezért bizo­nyos órákat tartanak majd Pakson, illetve egyes osztá­lyok bizonyos napokon ta­nulnak majd ott. A bázisa to­vábbra is mindenkinek Biritón marad, hogy ne ke­rüljenek ki az iskolai élet körforgásából. Mivel nincs tornaterme az iskolának, a testnevelés órákat is hasonló módon oldják meg, Paksra utaznak a gyerekek a ba­rakképületekben lévő torna­órákra. A diákok természe­tesen nem ingáznak órán­ként, három órájuk vagy egy teljes taní­tási napjuk lesz Pakson. Az biz­tos, hogy ezt a tanévet így vi­szik végig, de még nem dőlt el, mi lesz a hosszú távú megoldás, tette hozzá az intézményvezető. Czetthoffer Gyuláné arról is beszámolt, olyan órafelosz­tást készítettek, ami a legke­vesebb kényelmetlenséget jelenti tanulóiknak. A válto­zás okairól szólva elmondta, hogy a szakképzés változása miatt szaporodtak meg az osztályok. Számos szakmá­ban 9-10. osztály után három év lett a képzés, így tovább maradnak a tanulók az isko­lában. A középiskolai képzés négy évvel ezelőtti bevezeté­se sem maradt hatástalan, immár négy középiskolai osztály van, ahol nem váltja egymást gyakorlati és elmé­leti hét. Az I. Istvánban im­már 17 osztályban négyszáz diák tanul.-vi­lii. ORSZÁGOS CSILLAGFÉNY PARÁDÉ Magyarország Csillaga szépség- és egyéniségverseny Elődöntő 2007. október 13. Tolna Döntő: 2007. november 10. Paks Legyél Te Tolna és Paks Szépe és Magyarország Csillaga! Jelentkezési határidő szeptember 27. Információ: 06-30/360-2075 Korcsoportok: Magyarország Csillaga: 15-29 Jövő Csillaga: 11-14 Gyöngyszemeink: 6-10 Gyöngyszemecskék: 3-10 Sármos férfiak: 17-től korhatár nélkül Összeillő párok: korhatár nélkül Jelentkezés: csillagshow@gmail.com Fotók: Szaffenauer Ferenc (fent és középen), Molnár Gyula (lent)

Next

/
Oldalképek
Tartalom