Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-08-03 / 15. szám
PAKSI HÍRNÖK XVI. EVF. 15. SZÁM ALAPÍTVA 1989-BEN 2007. AUGUSZTUS 3. Paks ismét versenyben Paksra látogatott a Virágos Magyarország verseny zsűrije. Döntés még nem született arról, milyen minősítést kap a város, erre ősszel kerül sor. - Korántsem csak a kiültetett virágok számát nézzük- emelte ki a zsűri elnök. Kokics Tibor elmondta, több mint tíz szempontot vesznek figyelembe, a város arculatára, az itt folyó környezetszépítő munka eredményére kíváncsiak. Hozzátette, szerinte a város tartja a korábbi színvonalat. Paks- mint a főkertész tájékoztatott - 2001-ben megnyerte az országos versenyt, a következőben nemzetközi színtéren ezüst diplomát kapott. Klézl Terézia hozzátette, azóta minden évben neveznek. Idén közel ötszáz résztvevő van város és falu kategóriában. A zsűrit Herczeg József kalauzolta Pakson. - Megmutattuk a kandelábereken elhelyezett virágokat, a gesztenyesort, a Táncsics utcai körforgó ágyásait, a lakótelepet - sorolta a tanácsnok. Hozzátette, nagyon büszke arra, hogy pozitív volt a vendégek véleménye, s főként nem a virágok, hanem az utcák tisztasága miatt. A zsűri - mint elmondta - nagyra értékelte a gesztenyesor védelmében tett lépéseket. tünde T MECSEKVIDEKE TAKARÉKSZÖVETKEZET Hitelek 5,5% éves hiteldíjtól (THM 6,07%-tól) Kedvező devizahitelek szabad felhasználásra is! Ont is kiemelkedő betéti kamatokkal várjuk! Évi 8% kamat (EBKM 8,24%) a 3 hónapra lekötött számlabetétekre! PAKS, VILLANY UTCA 4. 75/511-240 Jelen tájékoztató nem minősül ajánlattételnek. A szerződések részletes leírását az üzlet- és termékszabályzatok tartalmazzák!