Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-07-20 / 14. szám
16 SPORT Tököli is Paksra igazolt (Folytatás a címlapról) Éger László védő' szintén korábbi válogatott, só't tősgyökeres paksi. Az előző szezonban a spanyol másodosztályban szerepelt, négy évig lesz a Paksi FC játékosa, az együttes csapatkapitánya. - Nagyon jó társaságba csöppentem, az első pillanattól úgy fogadtak a társak, mintha hazajöttem volna. Mindenképp szerettem volna Pakson játszani, de semmiféleképpen sem levezetni. Jó lenne a kupában nagyot alkotni - fogalmazott. Éger László Márkus Tibor csatár az előző szezonban Cipruson játszott, azt megelőzően Tatabányán 19 találattal az élvonal második legjobb góllövője volt. Pakson hároméves szerződést írt alá. -Nagyon jólesett a Paks megkeresése, örömmel igazoltam ide, korrekt vezetőket ismertem meg a PFC-nél. Zökkenőmentes volt a beilleszkedésem, óriási akarattal és bátorsággal vetjük magunkat a bajnokságba. Bízom benne, hogy a Paksi FC-vel még előrébb végezhetünk - nyilatkozta lapunknak. Tököli Attila csatár a legfrissebb szerzemény, a keddi sajtótájékoztató előtt fél órával írta alá kétéves szerződését Pakson. A korábbi válogatott játékos a Ferencvárostól érkezett a Fehérvári útra. - Egy évvel ezelőtt már megkeresett Haraszti Zsolt ügyvezető, hogy játsszam Pakson. Akkor ez különböző okok miatt meghiúsult, de a jó kapcsolat megmaradt. Idén ismét megkerestek, és úgy gondoltam, most jött el az idő a paksi szerződés aláírására. Csupa jót hallottam a klubról, rendezett körülmények Tököli Attila vannak, ami a mai magyar labdarúgásban elég nagy hiánycikk. Másrészt Lengyel Ferenc edző személye és a csapattársak mind garanciát jelentenek a jó szereplésre. Éger Lászlóval és Zováth Jánossal Dunaújvárosban szép sikereket értünk el, ők meggyőztek, hogy itt a helyem. Bízom a hasonló eredményességben - mondta Tököli. A Paksi FC profi szerződést kötött további négy ifjúsági korú játékossal is. Bohner, Bruckner, Kőkúti és Vári is a felnőtt csapattal készülhet a jövőben. efgé Horváth Ferenc Röviden Aranyérmet hozott haza Szabadkáról Szabó Krisztián, az ASE sakkozója. Az ifjúsági sakkcsapat Európa-bajnokságon a magyar válogatott második táblás játékosaként állhatott a dobogó tetejére a 18 éves paksi sakkozó. A női ifjúsági válogatottban Ignácz Mária az első táblán játszott, ők a vártnál hátrébb, az 5. helyen végeztek. A korcsoportos sakk bajnokság miskolci országos döntőjében öt csoportban játszottak a versenyzők, köztük hat ASE sakkozó. A 16 éves fiúk között Fodor Tamás az első helyen végzett, Balázs Gábor a második lett. A 10 éves fiúk versenyében Antall Tibor Kende, és Genda Károly 7-7 ponttal a 2.-3., Benedeczky Lehel 4 ponttal a 24. lett. A14 éves fiúknál Tóth Gergő 4 pontjával a 27. helyen zárta a bajnokságot. Két aranyérmet szerzett a Balatonbogláron megrendezett Korosztályos Vidékbajnokságon Klopcsik Diana. A Paksi SE 17 éves teniszezője egyéniben is, illetve Kaczamakisz Cynthiával (Budaörs) az oldalán párosban is az első helyen végzett. Zalaegerszegen rendezték meg a felnőtt vidékbajnokságot, ahol Klopcsik Diana csak a döntőben szenvedett vereséget Kovács Kriszta (ZTE) ellen, így az előkelő második helyen végzett. Július 21-22-én Pakson az ASE csarnokban rendezik a nemzetközi junior judo Atomkupát. Az előzetes nevezések alapján mintegy 20 nemzet 4-500 18-20 év közötti női és férfi versenyzője áll rajthoz. Sabáli Balázs, az ASE férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzője kiszemelte Balazsics utódját, már elindították a tárgyalásokat. A 4-es posztra érkező játékos nemzetiségéről egyenlőre nem kaptunk felvilágosítást. Lőrincz Viktor a Bonyhád együttesében folytatja pályafutását, ezentúl munka mellett űzi a kosárlabdát. A továbbtanuló junior játékosok helyére két fiatal játékos érkezik Paksra, a vezetőedző elmondása szerint a felnőttekkel edzenek majd, de a junior csapatot erősítik. Július 28-án rendezik a VI. Daróczy virtus-úszást. A Dunában Pakstól Kalocsáig 15 km-t kell úszni a résztvevőknek. Nevezni 9-11 óra között lehet a helyszínen. Gödöllő adott otthont az 57. Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozónak. - A hagyományoknak megfelelően két fő versenyen mértük össze erőinket az iparág természetjáróival. Idén 428-an voltunk - tájékoztatott Jakab Albert, a Paksi Atomerőmű Zrt. csapatkapitánya. A lánycsapat terepen 64 csapatból 4. helyen végzett, női összetettben pedig ezüstérmesek lett, a csapat egyik tagja tájfutásban harmadik helyezést ért el. A férficsapat összetettben a negyedik, pontszerző helyen zárt. A fődíjat a DÉMÁSZ-osok nyerték. Fotók- TelePaks Városi Televízió Márkus Tibor