Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-06-22 / 12. szám
2 VÁROS Űjraálmodják a lakótelep központját Négy ismert céget hívott meg Paks Város Önkormányzata arra a pályázatra, melynek keretében a városi művelődési központot övező közterület felújítási terveit elkészítő céget keresték. A bírálat már meg is történt, a pályázatokat lakossági fórum keretében ismertette az érdeklődőkkel Barnabás István alpolgármester, Horváth András városi főépítész, valamint a nyertes cég képviselője. - Építészetileg korrektül megfogalmazott téregyüttesről van szó, de tudomásul kell venni, hogy az idő eljárt felette, az újonnan felmerült igényeknek már nem tud eleget tenni. Ma már elvárható egy ilyen jellegű területtől, hogy akadálymentes legyen és sokoldalúan hasznosítható - szögezte le Horváth András, majd elmondta, hogy a négy beérkezett pályázat egyike sem felelt meg maradéktalanul az elvárásoknak, de mivel mindegyikben találtak hasznosítható elemet, ötvözni fogják a pályázók ötleteit: három tervet megvásárolt az önkormányzat. Ezeket bárki megtekintheti a VMK nagykiállítójának külső falán. Akadt közöttük olyan, amelyik nem sok új elemet vonultatott fel, koncepciója sok hasonlatosságot mutat a jelenlegi lépcsős megoldással, viszont tetszetős elképzelést mutatott be a pavilonsor megújítására. A legtöbb fejtörést az a terv okozta a bizottság számára, amelyik egységes, tájba simuló burkolatrendszert alkalmazott az egész területre, melyet a lépcsők teljes mellőzésével, enyhén lejtősre képzelt el. Nem töri meg a győztes pályázat szerint sem a lépcső azt az utat, amely a Barátság úti buszmegállót a VMK előtti térrel köti össze, pedig ennek magasságát megemeli a parkoló mellé. - Szeretnénk úgy átalakítani a térfelszínt, hogy a lakosság által használt terület növekedjen, alkalmas legyen szabadtéri rendezvény számára is akár, esetleg szabadtéri színpad formájában is - fogalmazott Rádóczi László, a nyertes Pécsépterv Kft. munkatársa. - Ezen kívül a művelődési ház déli oldalán elterülő park sokkal intenzívebb bútorozást érdemelne. - A másik, amit mi idegen szemmel vettünk észre: hasznos volna az egykori „Márvány” vendéglátó komplexum épületének két részre osztása közvetlenül a buszmegállóval szemben, ahol jelenleg árufeltöltés folyik. A buszmegállóba érkező közönség ezen az útvonalon is elérhetne a VMK előtti térre, az új útvonal mellett pedig új - valószínűleg igen értékes - üzletek nyílhatnának - mutatta be a tervező munkájukat, melynek számos apró ötlete okozhat megvalósulás esetén örömet a tér használóinak. Például a gasztrosétány, mely ehető, valamint a susogó út, mely hangot adó növényekből állhatna. De szóba került egy természetes képződményekből létrehozott élménypark ötlete is, ennek kapcsán a jelenlevők hozzá is tették, hogy régi álom volna egy megvalósuló skate park a görkorcsolya és a kerékpár szerelmeseinek. Az elképzelések megvalósításának azonban nem kis ára van, Barnabás István szerint a beruházásra fordítandó összeg elérheti akár az 1 milliárd forintot is:- Az önkormányzat pályázatot nyújtott be a Duna- Mecsek Alapítványhoz az engedélyezési tervek elkészítéséig felmerülő mintegy 20 millió forintnyi költségre. - Az engedélyezett tervek birtokában azonnal eltelezés forrásaira. Az önerőt az önkormányzat biztosítani fogja - szögezte le az alpolgármester. A továbbiakban Horváth András arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenképpen szerencsés volna, ha a tér átépítése párhuzamosan zajlana a körülötte álló ingatlanok felújításával. Egyrészt azért, hogy egységes koncepció alapján készüljön például a féltetők és a közvilágítás. Másrészt a vállalkozók is pályázhatnának a forrásokra, így az önkormányzati és az ingatlantulajdonosok pályázata akár erősítheti is egymást. - Nincs összekapcsolva az ingatlanok és a tér felújítása, de ez utóbbi kellemesebb környezetet teremt, így az üzletek számára is hasznos lesz. - Az önkormányzatnak nem célja, hogy a zsebekben turkáljon vagy erőszakosan vegyen rá bárkit a felújításra - hangsúlyozta Barnabás István - lassú folyamat elindítására törekszünk - szögezte le. A terveket bemutató fórumon jelenlevő vállalkozók a tervekkel kapcsolatban néhány apróbb kérdést vetettek fel, és azt kérték, hogy a városvezetés minél gyorsabban és részletesebben lássa el őket konkrét információkkal. kezdhetünk pályázni a kivi-s-PAKSI HÍRNÖK Megjelenik kéthetente, 4000 példányban Kiadja a TelePaks Közhasznú Társaság Főszerkesztő: Vida Tünde (Tel.: 20/398-4504) Főmunkatárs: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. u. 51-53. E-mail: paksihirnok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 70/310-8374 Következő megjelenés: 2007. július 6. Címlapfotó: Molnár Gyula Panorámakép: www.paksnet.hu