Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2007-05-18 / 10. szám

SPORT 17 Ez kissé korai volt! Mármint a búcsú! Az ASE NBI-es férfi kosárlabda csa­pata, - a tavalyi bajnok - a rájátszásban a négy közé ju­tásért simán 3-1-re kikapott a szombathelyi Falcotok Az alapszakasz második helye­zettje a hetediktől... Az első hazai meccs elvesztése még úgy-ahogy magyarázható. Hosszabbításban két ponttal kikapni (92-94) ráadásul úgy, hogy három játékost is ki­pontoztak a paksi csapatból a játékvezetők. A szurkoló bí­zott, lesz jobb! Lett is. Szom­bathelyen a második össze­csapáson nagy különbséggel 90-74-re nyertek Grizzardék, úgy, hogy közben gyengült a csapat, Walters szó nélkül tá­vozott. A miértet nem tudni. A szurkoló most már még jobban bízott! Gondolta, vég­re rájöttek a fiúk, hogy itt már élesben mennek a dol­gok, sok javítási lehetőség nincs, beindul a henger. Rosszul gondolta. A második hazai mérkőzésen a négy ne­gyedből egyet nyert az ASE, hármat a Falco. Sima vereség (66-74), ami azt jelentette, hogy Szombathelyen nyerni kell, ha életben akarják tar­tani a reményt a továbbjutá­sát. A remény kitartott egé­szen a harmadik negyedig, aztán elszállt. Újabb vereség (67-57), de több javítási lehe­tőség már nincs. Véget ért a 2006/2007-es idény az ASE számára. Sem a kupában, sem a bajnokságban nem si­került maradandót alkotni. Zsoldos András vezetőedző benyújtotta lemondását, hogy elfogadják-e vagy sem, arról lapzártáig még nem született döntés. (joko) Debrecenben rendezték az 1995-96-ban született ko­saras palánták Országos Gyermek Bajnokságát, ahol a résztvevő 16 csapatot 4 négyfős csoportba osztották. Az Atomerőmű SE fiataljai­nak eredményei a csoport­­mérkőzéseken: ASE - Falco 50-103, ASE - MKB Vasas 63-93, ASE - Kunszent­­miklósi Kék Rókák 53-69. A 9-16. helyért ASE - Albacomp 72-58, a 9-12. he­lyért ASE - Nyíregyháza 52- 67, a 11. helyért ASE - Kunszentmiklósi Kék Rókák 58-64. Az első mérkőzés kivételé­vel egyenrangú ellenfél volt a paksi csapat, de sokszor súly és magassági hátrány­ban játszottak. Az első nap után tíz főre fogyatkozott a létszám, betegsége miatt Jankovics Bence és Miholics Bence is hazautazott. A csa­pat tagjai: Szántó Tamás, Kiss Krisztián, Gulyás Péter, Antoni Csanád, Siklósi Csa­ba, Papp Márk, Verli Róbert, Meixner Márk, Pétersz Do­­nát. A közel 19 pontos átla­got elérő Illés Máté különdí­­jat kapott. (joko) Barta Attila bizakodó Megkezdődött az OB III-as tenisz csapatbajnokság tava­szi küzdelemsorozata. A Barta Attila vezette PSE te­niszcsapat az OB III A cso­portjának tavaszi nyitányán a Pécset fogadta. A szemer­kélő esőben a mély talajú pá­lyán a házigazdák számítot­tak a találkozó esélyesének. A hazaiak négynapos edzőtá­borral készültek a bajnok­ságra. - Szerencsére a 12 ta­gú keretünk közül szinte mindenki részt vett a négy­napos összetartáson, így jó hangulatban készültünk a bajnokságra - mondta el Barta Attila, a PSE csapat­­kapitánya. A Pécs ellen az egyéni mérkőzéseket követő­en 4:2-re a PSE vezetett. Kö­vetkezhetett a 3 páros meccs, melyből elég volt egyet meg­nyerni a végső győzelem ér­dekében. A hazaiak azonban nem érték be egy sikerrel, mind a három paksi duó dia­dalmaskodott, így kialakítva a 7:2-es végeredményt. A fel­jutás lehetőségéről is kér­deztük Barta Attilát. - Nem vagyok babonás, így bátran kijelenthetem, hogy nyerhe­tő az idei bajnokság, bár nem ismerek még minden ellenfe­let. Ugyanakkor felesleges terhet sem akarok csapatunk vállára tenni, ha második he­lyen végzünk, akkor sem lesz probléma - fogalmazott a paksi csapatvezető. Másnap már az OB II-ből kiesett Lágymányos ottho­nában játszottak a paksi le­gények. A papíron erősebb fővárosi együttest rendkívül szoros mérkőzésen 6:3-ra le­győzték a PSE-sek. Május 19-én 10 órától ismét hazai környezetben játszanak majd a zöld- fehérek. Akkor a Siófokot fogadják. röné Röviden A Magyar Sárkányhajó Szövetség győri tisztújító közgyűlésén újabb négy évre megválasztotta elnöknek id. Sziklenka Lászlót. A gyűlé­sen hivatalosan a szövetség tagja lett négy, nemrégen alakult Tolna megyei klub, köztük a Paksi Sárkányhajó Club. A Mosoni-Dunán meg­rendezett 5 km-es maratom évadnyitó versenyen a PSC küenc csapat közül a 2. he­lyen ért célba. Legközelebb a klubcsapatok a magyar kupá­ért szállnak vízre, a Győri Fesztiválon. Az országos sakk csapat­­bajnokság 10. fordulójában Nagykanizsán játszott az ASE. A bajnoki címre esé­lyes Aquaprofit Nagykanizsa 7.5-4.5-re nyert a paksi csa­pat ellen. Az Atomerőmű csa­patából Szabó Krisztián sö­téttel nyert Faragó Iván el­len, Berkes Ferenc, Vladislav Nevednichy, Csőm István, Vi­déki Sándor, Fodor Tamás, Molnár Béla, és Ignácz Mária döntetlent ért el. Az utolsó forduló előtt: 1. Aquaprofit Nagykanizsa 84.5, 2. Zala­egerszegi Csuti-Hydrocomp 82.5, 3. ASE 74 ponttal. A paksi csapat harmadik helye szinte biztosnak mondható, mivel a 4. helyen álló Statisz­tika PSC hátránya 9.5 pont Berkesékkel szemben, (joko) Újabb állomásához érke­zett az ASE és a PSE szabad­idő szakosztályainak közös rendezvénye, a Gyűjtsd a ki­lométereket programsorozat: kerékpártúra várt a résztve­vőkre. A résztvevők 40 kilo­méteres távot teljesítettek, mondta el Sánta István, az Atomerőmű SE Szabadidő Szakosztályának vezetője. Az eleredő eső ellenére minden­ki célba ért. Június 9-én eve­zés lesz a következő próba, a csónakháznál várják a szer­vezők a résztvevőket, röné Fotó: Molnár Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom