Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-04-06 / 7. szám
VÁROS 5 A kormányt bírálták Tavaly nagy sikere volt a civil napnak, melyen a paksi civil szervezetek ismerkedhettek egymással. Akkor fogalmazódott meg, hogy a jövőben közösen rendezzenek programokat. A Dunakorzó Polgári Egyesület idén négy rendezvényből álló sorozatot indít, mondta el Nagy Kollár Gyuláné, az egyesület elnöke. Az elsőt március 27-én a Prelátusban tartották, a Sárgödörtéri Présháztulajdonosok Egyesületével közösen. A belépő egy tál sütemény, a téma aktuálpolitika, a két meghívott vendég Pelczné Dr. Gáli Ildikó a FIDESZ-MPSZ alelnöke és Dr. Simicskó István, a KDNP alelnöke volt. A nagyobbik ellenzéki párt alelnöke elmondta, számukra az egyik legaktuálisabb kérdés, a népszavazás a vizitdíj és tandíj témakörében. Azt szeretnénk, hogy az Országos Választási Bizottság nem élne vissza hatalmával, és mihamarabb döntést hozna e két témában. A másik legfontosabb a vidékfejlesztés avagy falurombolás kérdése. - Az iskolabezárások, összevonások, a kórházak bezárása, az átszervezések, az önkormányzatok hitelekbe hajszolása, a megszűnő munkahelyek mind-mind a legutóbbi évek termékei a kormány elmúlt ötévi intézkedéseinek köszönhetően. Ennyire nem érzi a Gyurcsány-kormány, hogy mire van szüksége a vidékieknek - fogalmazott Pelczné dr. Gáli Ildikó. A KDNP alelnöke szerint az elmúlt fél év tüntetéseinek, zavargásainak okozója Gyurcsány Ferenc egy személyben. - Az őszödi beszédet követően azonnal le kellett volna mondania, és akkor már rég nem itt tartanánk. Úgy szeretnénk politizálni, az a cél, hogy egy erős középosztályt létrehozzunk, hogy a magyar társadalom minél szélesebb körben felzárkózhasson - fogalmazott. Dr. Simicskó István hozzátette, nekik ki kell állniuk az elesettek, a nagycsaládosok, a nyugdíjasok és a fiatalság mellett, csak így lehet tenni valamit az országért. Az első polgári est háziasszonya Seszták Ágnes, a Magyar Nemzet újságírója volt. A következő rendezvény április 26-án lesz, a tervek szerint politológus vendégekkel. röné Az Atomerőmű Horgászegyesület közgyűlése bizalmat szavazott a következő ciklusra is az eddigi vezetős é g n e k . Egyhangúlag elnökké választották Antal Lajost, nincsen változás a titkári poszton sem, kilenc éve tartó munkálkodását folytatja ebben a feladatkörben Cseh Attila. Az elnökhelyettes Kecskeméti Gyula marad. A pénzügyi ügyintézővé Kissné Kákái Mónikát választották. A közgyűlésen tiszteletbeli elnöknek választották Kovács Józsefet, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatóját. Antal Lajos elmondta, elégedettek az eltelt időszak eredményeivel. A tórendszer és környéke gondozott, a halállomány ígéretes. Az elmúlt tíz évben sokat szépült, modernizálódott a környezet, ami az egyesület munkája mellett köszönhető az atomerőmű támogató beruházásainak. Mára elkészült a tórendszerhez vezető út, százhúsz férőhelyes parkoló áll rendelkezésre, van vízvételi lehetőség és halpucoló, valamint a hidegvizes betáplálás is megoldottá vált, ez utóbbi a víz hőmérsékletének szabályozásában nagy előrelépést jelentett. A tervekről szólva arról tájékoztatott az elnök, hogy a hagyományos rendezvények, például versenyek, családi nap lebonyolítása mellett az egyesület harmincéves fennállásának méltó megünneplésére is készülnek. Szeretnének egy törzsállományt létrehozni, ami nagyobb halak fogását biztosíthatná, illetve szeretnék, ha a Paksi Sporthorgász Egyesülettel karöltve létre tudnának hozni egy városi versenyhorgász csapatot.-gyöngy-Jövőjét tervezi az egyéves egyesület Családi nappal kötötte öszsze közgyűlését a Gyapa Derbi SE. A tagság Pakson, a tekézőben gyűlt össze, majd ült asztalhoz, előbb egy közös ebédre, majd évértékelésre. Fries István elnök összefoglalta az elmúlt esztendő, vagyis az alakulás évének történetét. Több sikeres program van mögöttük, működik a futballcsapatuk, mely a közgyűlés napján is játszott, a városi teremlabdarúgó bajnokságban volt érdekelt. Idén folytatják a megkezdett úton, labdarúgó kupát, sportnapot szerveznek, bekapcsolódnak a falunapok szervezésébe, ha meglesznek a működés anyagi feltételei. Már hagyományos programjuk, a Vadai Mihály Emlékkupa idén sem marad el, s a szintén nem először meghirdetett torna is sorra kerül, csak nem május elsején, hanem közepén, s nem Május 1. Kupa, hanem Május Kupa néven. Lesz idén is gyalogtúra, mert az is népszerűnek bizonyult. Az egyesület tavaly alakult 26 taggal, most negyvenen vannak. A tekézőben tartott összejövetelen ennél többen is voltak, hiszen mindenki családtaggal érkezett. A nap jobbára beszélgetéssel telt, de rendeztek - a hely adta lehetőségeket kihasználva - tekeversenyt is, a gyapai lányok pedig táncbemutatót tartottak. -vt-Fotó: Szaffenauer Ferenc (fent), Vida Tünde (lent) Maradt az elnökség