Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-03-23 / 6. szám
Gyorsan népszerű lett a Mecsekvidéke Takarékszövetkezet paksi fiókja Több mint egy éve működik városunkban a piactéren a dinamikusan terjeszkedő és idén 45 éves Mecsekvidéke Takarékszövetkezet. A paksi fiók első teljes évi működéséről kérdeztük Moizs Attilát, a hitelintézet elnökét. Mi tette szükségessé paksi fiókjuk nyitását? Pénzintézetünk 2004-ben a takarékszövetkezetek közül elsőként indult a lakossági deviza-hitelezéssel és e szolgáltatásunk iránt Tolna megyéből is rendkívül nagy volt az érdeklődés. Hogy szolgáltatásainkat helyben tudjuk kínálni 2004 tavaszán megnyitottuk bonyhádi, majd 2005 őszén paksi fiókunkat. Az elmúlt évben rendkívül sok ügyfél tisztelt meg bennünket bizalmával, Pakson közel 500 új számlát nyitottunk és ügyfeleinknek folyamatosan új szolgáltatásokat is kínálunk. Milyen szolgáltatásokat vettek legszívesebben igénybe az ügyfelek? A már említett deviza alapú hitelek mellett elsősorban kedvező betétkondícióink, az ingyenes lakossági és olcsó vállalkozói számlavezetés nyerte el a paksiak és környékbeliek tetszését, a vállalkozói számlák mellé ajánljuk a Széchenyi Kártyát. Milyen új szolgáltatásokra számíthatunk az idei évben? A közelmúltban került bevezetésre új InternetBank szolgáltatásunk, mellyel lakossági és vállalkozói ügyfeleink olcsón, gyorsan rendelkezhetnek számlájuk felett. A következő hetekben megkezdjük a devizaszámla-vezetést, devizabetétek gyűjtését és a valutaváltást is. A fiókban elhelyezett bankautomatánkból ügyfeleink havonta egy alkalommal takarékszövetkezeti kártyájukkal ingyenesen vehetik fel pénzüket, csakúgy, mint az ország területén összesen hozzávetőleg 150 kijelölt automatából. Még az első félévben kiemelkedő hozamú betétkonstrukcióval keressük meg ügyfeleinket. Jelenleg milyen kedvező ajánlattal várják a paksiakat? Jó szívvel ajánlom figyelmükbe svájci frank alapú lakáshiteleinket 5,5% hiteldíjtól (THM 5,93%- 8,48%) gyors ügyintézéssel, akár szabad felhasználásra is. Forint alapú kombinált hiteltermékünkben kihasználhatják a lakástakarék-pénztár előnyeit úgy, hogy 8 évig csak a lakástakarék-pénztári megtakarítást kell fizetnie, hitelkamatot, tőketörlesztést nem. Bízva abban, hogy a jövőben egyre több paksi és környékbeli lakost, vállalkozást sikerül megelégedésükre kiszolgálnunk, szeretném megköszönni a paksiaknak azt a kedvező fogadtatást és bizalmat, mellyel megtiszteltek és lehetővé tették, hogy városukban színesítsük a pénzintézetek kínálatát. (X) MECSEKVIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET PAKS, VILLANY UTCA 4. 75/511-240