Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2007-03-23 / 6. szám

VAROS 7 Díjmentes kurzusok Két tanfolyam indult március elején városunkban, amelynek megvalósítására a Paks-Dunaföldvár Tér­ségfejlesztő' Önkormányzati Kht. nyert támogatást ta­valy a Paksi Atomerőmű Zrt. Duna-Mecsek Területfej­lesztési Alapítványától. A támogatásból és mellé ren­delt saját forrásból megvalósult tanfolyamok témája a bor és a hozzá kapcsolódó gasztronómia, illetve a biogazdálkodás. A Paks-Dunafóldvár Térség­­fejlesztő Önkormányzati Kht.-t 2003 májusában hozta létre a Paksi Többcélú Kistér­ségi Társulás elődje. A kht. célja, hogy a helyi vállalkozá­sokat, civil szervezeteket, ön­­kormányzatokat segítse kül­ső források bevonásában pá­lyázati úton, illetve hogy a térségfejlesztési koncepcióit elkészítsék, abban részt ve­gyenek.- 2004-ben a Magyar Tudo­mányos Akadémia Regionális Kutatások Központja, az FVM és a Holland Földműve­lésügyi Minisztérium egyik szervezetének segítségével, helyi szereplők bevonásával vidékfejlesztési programot készítettek, mely felméri a kistérség adottságait, lehető­ségeit. Itt kristályosodott ki az a vélemény, hogy a kistér­ségben leginkább a turizmus­hoz és a mezőgazdasághoz kötődően kellene, lehetne fej­leszteni. Tavaly alkalom kí­nálkozott pályázni a paksi atomerőmű által létrehozott Duna-Mecsek Területfejlesz­tési Alapítványhoz alternatív jövedelemszerzést elősegítő képzések megvalósítására - összegezte az előzményeket Kiss Lajos, a kht. ügyvezető­je. Elmondta, ötmillió forintot nyertek két tanfolyamra, amelyek illeszkednek a fej­lesztési program megállapítá­sához, ugyanis a turizmushoz köthető bor és gasztronómia, illetve a mezőgazdasághoz kapcsolódó biogazdálkodás a két témakör. A tanfolyamok­hoz neves előadókat sikerült megnyerni, a bor és gasztro­nómia tanfolyamhoz Módos Ernőt, Tolna Megye főborá­szát, illetve Kovács János Yenesz-díjas mesterszaká­csot; az ökogazdálkodással foglalkozó sorozathoz pedig Jaksa Péter Tituszt, a Tolna Megyei Agrárkamara szakta­nácsadóját. Az ingyenesen lá­togatható tanfolyamokra mintegy hatvan jelentkező volt, a bor és gasztronómia té­maköre bizonyult vonzóbb­nak. -kgy-Népes közönség, sokszínű témák Újabb fejezet zárult le a Vá­rosi Nyugdíjasklub népfőis­koláján. A hetedik évfolyamot tavaly ősszel kezdték, majd az ünnepek után, év elejétől foly­tatták és a napokban zárták. Az előadók sorában ifjú tudo­rokat, illetve az adott témák­ban jártas felnőtt szakembe­reket hallgattak a klub tagjai. Szó volt többek között az egészségmegőrzésről, gyógy­szerekről, gyógyhatású ké­szítményekről, az időskorúak sérelmére elkövetett bűncse­lekmények megelőzéséről, de mindemellett a bukovinai szé­kelyek kultúrájáról, Ázsia ré­gészeti feltárásairól, dr. Ta­­risznyás Györgyi életéről is hallhattak. A hagyományok­hoz hűen, a nagyvilágot kitáró témák mellett a mindennap­okban hasznosítható ismeret­­anyag is megjelent a sorozat­ban. Ezzel az évfolyammal már mintegy nyolcvan elő­adás áll a klubtagok mögött, és az érdeklődés töretlen. A záró rendezvényen hatvan oklevelet adtak át azoknak, akik rendszeresen látogatták a népfőiskolái alkalmakat. Az iskolát a tervek szerint foly­tatják, de más programokat is szerveznek. Rendszeresen találkoznak a klubdélutáno­kon, és egynapos kirándulá­sokat is tesznek, amely szin­tén kedvelt, hiszen amellett, hogy kellemes kikapcsoló­dás, az országjáráson ha­zánk tájait is megismerhe­tik, sok helyre eljuthatnak a klubtagok. Nem feledkeznek meg az ünnepi alkalmakról sem, idén már megünnepel­ték a nőnapot és egy össze­vont névnapi rendezvényt is tartottak. gyöngy-Sajtónapi kitüntetés Közös rendezvény keretében köszöntötte a helyi újságíró­kat Paks Város Önkormány­zata és a Paksi Atomerőmű Zrt. március 15-e, a szabad sajtó napja alkalmából. Hajdú János polgármester arról szólt, hogy a társada­lom mai zaklatott állapotában fokozott felelősség hárul a hírközlés munkatársaira, de ebben a helyzetben is min­denkinek az a leghasznosabb, ha a tájékoztatás a lehető leg­hitelesebb. Mint mondotta: a helyi sajtó munkatársaitól legtöbbször ezt tapasztalja, ezért köszöni az együttműkö­dést. Ezután a Paksi Atomerőmű Zrt. nevében Varga-Sabján László törzskari igazgató vette át a szót, és adta át azt a kitüntetést, melyet tizenöt éve ítélnek oda minden esz­tendőben a nukleáris energe­tika kommunikációjáért an­nak az újságírónak, aki ob­jektív és szakszerű tájékozta­tásával kivívja az erőmű szakembereinek elismerését. Idén Illés Józsefnek, a Nép­szava munkatársának nyúj­totta át az Urántollat. A díjazott az atomenergiá­val közel 12 éve került kap­csolatba, azóta foglalkozik a Népszava gazdasági rovatá­ban az energiaszektorral. - Folyamatosan bővültek az is­mereteim, nagyjából isme­rem már ezt az iparágat, és igyekszem minél pontosab­ban tájékoztatni az olvasókat az erőmű működéséről, az or­szág energiatermelésében betöltött szerepéről - mondta Illés József. Hozzátette: nem befolyásolja, hogy pártolja avagy ellenzi a nukleáris energia hasznosítását, ami történik, arról a lehető leg­pontosabban és legobjektí­­vebben számol be, lehetőleg úgy, hogy a mindennapi aktu­alitások mellett háttér-infor­mációhoz is hozzájussanak az olvasók. -s-Fotó: Szaffenauer Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom