Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-03-09 / 5. szám
A billentyűk hallgatnak, nem a zenéé a főszerep. Felnyitjuk a közel száz éves Bösendorfer fedelét, és másfajta csodákra bukkanunk. E csodák történetét meséli el Károly János tanár úr, aki az elmúlt negyven év hivatott krónikása, hiszen kezdetektől tanára az iskolának. A '70-es évek végén Hartmann József igazgató vásárolta meg a koncertzongorát a Paksi Zeneiskola részére, majd teljesen felújíttatta a hangszert. Ebben az időben látogatott haza Angliából Fischer Anni, és országos turné keretében koncertezett több városban, köztük Pakson is. A művésznő az újjávarázsolt hangszeren adott nagy sikerű koncertet, majd Károly tanár úr arra kérte, ennek a paksi zongorának legyen ő a „keresztanyja”, írja rá nevét a rezonátorra. A művésznő örömmel tett eleget a kérésnek, az ő nevét olvashatjuk először, ha felnyitjuk a fedelet. Liszt Ferenc idejében vált divattá, hogy híres zongoraművészek előadásuk után beírták nevüket a hangszerbe. 1984-ben Ránki Dezső volt a város művészvendége, s ő is megörökítette aláírásával ennek emlékét. Már jóval fiatalabb nemzedék kiválósága Loparits Erzsébet, az iskola egykori növendéke, aki Amerikában doktorált zongoraművész, anyaiskolájában adott nagysikerű koncertet 2004-ben, a zongora az ő nevét is rejti. Károly tanár úr szeretné, ha ifjú, ígéretes növendéke, Tóth Emese neve is bekerülne a hangszerbe, aki a Pécsi Zeneművészeti Szakközépiskola harmadéves hallgatója. Számos díj, elismerés jelzi Emese eddigi pályafutását, a jó öreg Bösendorfer pedig türelmesen várja, hogy játsszon rajta mint hivatásos zongoraművész, és az aláírásának is van még hely a rezonátorban. bézsé Postaládánkból Gutái Istvánt, a paksi Pákolitz István Városi Könyvtár igazgatóját korábbi időkből ismerem, jártam a gondosan vezetett intézményben. Megtudtam, hogy a Jámbor Pál Társaság ülést tart, tagfelvétel is lesz. Újpesti vagyok, 1950. január 1-től IV. kerületként csatolták Budapesthez. A hajdani településről Jámbor Pál írta az első verset. Vezetőségválasztó közgyűlésre érkeztem. Kitűnően vezette Lovászi Zoltánná, majd az ismét megválasztott elnök, Beregnyei Miklós ismertette az előző év érdemi tevékenységét, sorolva 2007. és 2008. terveit. Határozott, lelkiismeretes, érzelmileg elkötelezett vezetőt találtam személyében. Néhányan új tagtársakká váltunk - e helyen is köszönöm. 2007. február 19. Üdvözlettel: Dr. Vértes László Honvédsorsok a szabadságharcban (Folytatás a címlapról) Kornis László születésének pontos időpontját és helyét nem ismerjük, feltehetően Bölcskén született, valószínű, hogy 1810. előtt. Jogi tanulmányai befejezése után 1838-tól esküdt, 1840-től szolgabíró, 1841-től ügyvédként dolgozott. A forradalom kitörésekor Pakson élt, az elsők közt jelentkezett a nemzetőrségbe. Tagja volt az 1848. május 1-jén választott Tolna megyei állandó bizottmánynak, 1848. júliustól, pedig főhadnagya lett a Forster Antal alezredes vezette Tolna megyei mozgósítási nemzetőrzászlóaljnak a délvidéki hadszíntéren. Nevét olvashatjuk abban a jelentésben, mely igazolta, hogy a frontvonalról visszavonuló tolnai nemzetőrök nem rekviráltak, nem kényszerítették fegyverrel az útjukba eső falvak lakóit, hogy számukra úti szekereket biztosítsanak. A jelentés szerint Forster Kornis Lászlót bízta meg, hogy Kernya község bíráját rávegye a fogatok előállítására, de a bíró; bár ígéretet tett, fogatokat nem adott, estére kelve is csak egy-kettőt, ami még arra is kevés volt, hogy a betegek ráférjenek. A tolnai nemzetőrség tagjaként Kornis László is részt vett a győzelmes pákozdi csatában, október 19-től pedig már a 23. honvédzászlóalj hadnagya. Harcolt a schwechati ütközetben, majd november 1-jétől áthelyezték Bem seregébe. Az 55. honvédzászlóalj állományában december 1-jén lett főhadnagy és Bem tábornok parancsőrtisztje a téli hadjárat küzdelmeiben. Egy felderítés során, 1849. február 4-én Vízaknánál a lábát golyó sebesítette meg és fogságba esett. Sebesültként előbb Gyulafehérvárra, majd júniusban, még betegen, Temesváron, Eszéken, Varasdon, Grácon és Bécsen át több századmagával hadifogolyként Csehországba vitték. Elhurcolásának leírását felesége, Makay Terézia a szekszárdi Megyei Bizottmányhoz 1849. június 26-án benyújtott kérvényéből ismerjük, melyben elpanaszolta, hogy férje fogsága miatt a család jövedelem nélkül maradt. Levelében önmaga és három kisgyermekük ellátásához kért segélyt, ahogy ő írta „morális özvegyi díjként” férje főhadnagyi fizetése felének megfelelő öszszegben annak kiszabadulásáig. Kérelmét a paksi elöljáróság támogató levelével együtt a minisztériumba továbbították. Kornis László sorsáról további pontos adatokat egyelőre nem sikerült felkutatnom. Miután a csehországi fogságából hazatért, feltehetően ügyvédi praxisát folytatta Pakson. Az ő neve is olvasható az 1861. január 7-én választott Tolna megyei állandó bizottmány névsorában, de 1867-ben már nem élt, illetve tudjuk, hogy felesége 1867-ben özvegyként élt Pécsett. Kernné Magda Irén (írásunk következő lapszámban. folytatódik!) Fotó: Molnár Gyula Mesélő hangszerek
