Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-09-22 / 18. szám
SPORT 22 Gyapai derbi Itthon tartották a három pontot Első ízben rendezte meg a Gyapai Derbi SE a Renimpex De Kft. támogatásával a Mosoly Kupa gyermekolimpiát. A lánycsapatok számára hirdetett futballtornán az első a paksi Deák Ferenc Általános Iskola és Vak Bottyán Gimnázium vegyes csapata lett, második a paksi Bezerédj gárdája, harmadik Szentágota, negyedik pedig a gyapai lányok együttese. A foci mellett játékos versenyeken tölthették idejüket, s ajándékkal zsebüket a gyerekek, akik Erics István szervező szerint legalább százan voltak. Az eredményhirdetésig a szekszárdi Alisca Nyilai honfoglalás kori bemutatóját, utána a helybeli lányok tánc és divatbemutatóját láthatta a közönség. -vt-A Paks FC NB I-es labdarúgócsapata előző számunk megjelenése óta két bajnoki mérkőzést játszott. Az 5. fordulóban Budapesten a Hidegkúti Nándor Stadionban az MTK Budapest ellen léptek pályára, és 0-0-ás félidő után 1-0-ra kikaptak. Az ezer néző előtt lejátszott mérkőzésen bár az MTK végig fölényben futballozott, Lengyel Ferenc tanítványai remekül védekeztek, és nem engedték a hazai csapatot igazán komoly helyzetig jutni. Sajnos a 78. percben Urbán egy szerencsés góllal megszerezte a győzelmet az MTK-nak. A 94. percben Horváth S. megkapta második sárga lapját, és a kiállítása miatt emberhátrányba került a meccs végére a Paks. Ezzel zsinórban a harmadik vereséget könyvelhette el az újonc. A 6. fordulóban a Fehérvári úton a Diósgyőri VTK-t fogadta PFC. A vendégek ugyancsak három egymás utáni vereséggel a tarsolyukban érkeztek Paksra, sőt a DVTK tulajdonosa változásokat helyezett kilátásba, ha a Duna partjáról is pont nélkül térnek haza. Talán a szüretnek, vagy a „kevésbé” neves ellenfélnek köszönhetően az előző fordulókkal ellentétben mindössze mintegy ezer néző előtt kezdődött a találkozó. Korán, az 5. percben megszerezték a vendégek vezetést, a Benedeczkin megpattanó labda a jobbra mozduló Kovács kapus mellett a kapu bal oldalában kötött ki, 0-1. A paksi csapat gyorsan, Báló 12., valamint Belényesi 19. percben szerzett góljával a maga javára fordította az állást. Ezután kiegyenlített küzdelmet láthattak a nézők, a hátrányba került Diósgyőr hiába vezetett több támadást, Salamonék higgadtan és szervezetten védekeztek. A kedélyeket időnként Vad II István játékvezető ítéletei borzolták, a sípmester hat sárga lapot osztott ki, a DVTK jobbhátvédjét, Katonát pedig a 89. percben második sárgája után az öltözőbe küldte. Ezzel a győzelemmel Bálóék itthon tartották mindhárom pontot, és megszerezték első hazai győzelmüket az NB I-ben. A Paks hat forduló után két győzelemmel, egy döntetlennel, három vereséggel, 4-7-es gólaránnyal a 9. helyen áll a bajnokságban. A következő mérkőzésre szeptember 23- án szombaton délután két órakor kerül sor. Győrben, az ETO FC ellen játsszanak a paksi labdarúgók, kovács Anett Európa-bajnok Paksi judósok a válogatottban A tallini junior Európa-bajnokságon a 70 kilogrammos Mészáros Anett 2004 után újra aranyérmes lett. A Paksi Atomerőmű SE sportolóját senki sem tudta megállítani, kemény küzdelemben győzött a litván Danaitye, és a holland Bolder ellen. A belga Arcq ellen két vazariból összeálló ipponnal nyert, a fináléban pedig a francia Florentini verte, és ezzel megszerezte az aranyérmet. Párizsban rendezték a férfi cselgáncs csapat világbajnokságot. Az Atomerőmű SE sportolói közül Braun Ákos és Bor Barna kapott helyet a magyar válogatottban. A Korea elleni találkozón Braun az olimpiai bajnok Li Von Hi-től jukóval kapott ki, Barna alulmaradt Kim Szung Bum ellen. Az ázsiai csapat 5-1-re nyert Magyarország ellen. A következő ellenfél Izrael csapata volt, Braun karfeszítéssel verte Gál Vaserdamot, Barna pedig egy kokával győzött Rastislav Lis ellen. A magyar válogatott 5-2-re bizonyult jobbnak Izraelnél. Az ukránok ellen ismét elvérzett a válogatott, Braun a vbbronzérmes Gennagyij Bilodidtól ipponnal kapott ki, Bor Barna pedig Eugen Szofnyikovtól szenvedett vereséget. A végeredmény Ukrajna - Magyarország 4-2. A VB-t Grúzia nyerte, Magyarország Brazíliával holtversenyben a hetedik lett. (cseri) Fotók: Paksi Hírnök archívum