Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)

2006-03-10 / 5. szám

10

MOZAIK

’48-as sírok a paksi temetőben

Egy évvel ezelőtt rövid cikkben igyekeztem élesztgetni néhány elfelejtett 1848-as paksi honvéd emlékét, szerencsésen megmaradt temetkezési helyeikre irányítva a figyelmet. Azóta Kernné Magda Irén kolléganőmnek és Bencze Barnabás tanár úrnak köszönhetően újabb három sírról szereztem tudomást.

Krpeláni Huszár Adolf sírját a Kálvária-temetőben, a kápolnához vezető járdáról az első letérőn balra fordulva, az ösvény bal oldalán találjuk, a Tölgyessi család sírboltja mellett. A kereszttel díszített szürke sírkő két oszlop által közrefogott szövegmezejére ezt vésték: „Itt nyugszik / Krpeláni Huszár Adolf / Tolna-Kömlőd volt jegyzője / 1848-as honvéd / élt 68 évet / meghalt 1898. január 22.” A kőről kiderül, hogy ugyanide temették a 44 évesen, 1905-ben meghalt Huszár Eleket, aki vélhetőleg Huszár Adolf fia lehetett. A hátoldalon Koltai Béla (1899-1963) és Schád Klára (1901-1970) neve olvasható. Bár tudjuk, hogy Huszár Adolf nős volt, feleségét, Lőrinczi Rozáliát - úgy tűnik - nem mellé temették.

A halotti anyakönyv bejegyzése szerint Huszár Adolf a Zala megyei Nedeliczen (később Drávavásárhely, ma Szlovénia) született 1829-ben vagy 1830-ban. Apját, aki maga is jegyző volt, Huszár Istvánnak hívták, de édesanyja nevére ekkor már nem emlékeztek. A család furcsa hangzású nemesi előnevében egy szlovákok lakta Túróc megyei falu, Krpelán - magyarul Kerpelény - rejtőzik, amelyet egyik ősük még a 16. század közepén szerzett. A család jó része a 19. század közepén még a Felvidéken élt, de néhányan ekkorra az ország más részeire is elkerültek. Utóbbiak között volt hősünk, Huszár Adolf is, aki egy 1859-es adat szerint a tolnai járásbíróságnál volt írnok. Az 1848-ban mindössze 18-19 éves Huszár Adolf szabadságharcos szerepéről, annak tényén kívül semmit sem tudunk, csak feltételezhetjük, hogy nemesi származása révén akár nemzetőrtiszt is lehetett.

Kohn Gábor orvos sírját a zsidó temetőben, a sorba rendezett, régi típusú sírkövektől elkülönülve találjuk. Hamvait a Behr és Kohn családok kovácsoltvas kerítéssel körülvett sírboltja rejti. A világosszürke obeliszk felirata szerint ide temették el Kohn Jankát, Behr Ármint és Behr Árminnét. A minket érdeklő rész így szól: „Itt nyugszik a legjobb férj, / a legönfeláldozóbb apa, / Dr. Kohn Gábor / tb. megyei főorvos / született 1829. május 26-án / meghalt / érdemdús életének 78-ik / példásan boldog házaséletének / 49-ik évében / 1907. május hó 25-én. / Nyugodjék békében! Béke poraira!”.

Életét Szinnyei József életrajzi munkájából (Magyar írók élete és munkái) ismerjük. Kohn Gábor 1829-ben „szegény szülők” gyermekeként született Pakson. A gimnáziumot Kecskeméten és Pesten végezte, a forradalom kitörésekor, 1848-ban éppen

bölcsészetet hallgatott. Szabadságharcos tevékenységéről mindössze azt tudjuk, hogy „Bem alatt küzdött, mint légionárius Jellasics ellen”. Úgy tűnik, hogy bölcsészeti tanulmányait a szabadságharc után nem folytatta és Világos után valószínűleg azonnal orvosi tanulmányokba kezdhetett (ezt ráadásul Bécsben végezte). 1854-ben már végzett orvosként tért vissza szülővárosába, ahol 1897-ben még aktívan dolgozott. Szintén Szinnyeitől tudjuk, hogy gyakran tartott „népszerű felolvasásokat”, amelyek a helyi lapokban nyomtatásban is megjelentek.

Derczeni Munkácsy Sándor vadrózsával, akácfával és ecetfával szinte áthatolhatatlanul körbenőtt, vaskerítéssel is övezett sírja az Öreghegy utcai református temetőben található. A fekete obeliszken ez olvasható: „Itt nyugszik / Nt. derceni / Munkácsy Sándor / kiérdemült esperes / egyh. kér. tanácsbíró / és a paksi gyülekezetnek / 38 évig volt buzgó lelkipásztora / meghalt 1893. aug. 20-án / 70 éves korában. / Áldás poraira!”

Életét és munkásságát szintén Szinnyei József örökítette meg. E szerint 1823. november 11-én látta meg a napvilágot a Baranya megyei Szaporcán, ahol apja, Munkácsy Dániel református lelkész volt. A gimnázium felsőbb osztályait Kiskunhalason végezte, Kecskeméten bölcsészetet, jogot és teológiát tanult, s 1845-ben itt avatták lelkésszé. 1848-as szerepéről Szinnyei is csak annyit tudott, hogy „1849-ben a komáromi várba ment és ott szolgált honvéd-tiszti minőségben”. A szabadságharc után bujdosni kényszerült. Az elnyomás enyhültével előbb Medinán segédlelkész, majd 1852-től Dunaföldváron, végül 1854-től paksi lelkész lett, 1873 és 1875 között a főesperesi tisztet is viselte. Utolsó 15 évében egy baleset miatt mankóval járt, de hivatalától ekkor sem vált meg. Különféle egyházi lapokban publikált, négy nyelven írt és beszélt, sokat utazott külföldön, hatalmas könyvtárát a budapesti református teológiára hagyta. „Egyházi beszédeit” halála után könyv alakban is kiadták.

K. Németh András