Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-01-13 / 1. szám
VÁROS 7 Kint vannak a vízből Ki kellett cserélni a szennyvízcsatorna gerincvezetékét a Madi Kovács János Tűzoltólaktanyában. - Tavaly több alkalommal volt szükség dugulás-elhárításra, a polgárvédelmi kirendeltség laktanyában működó' irodájában átázott a födém, nagy folt rajzolódott ki a mennyezeten, ázott a bútorzat, a fűtési szezonban pedig már a folyosón is érezhető volt a bűz - mondta el Sátor Géza, az önkormányzati tűzoltóság vezetője. Kiderült, hogy a gerincvezeték eldugulásával több méter magas szennyvízoszlop keletkezett, ezért az emeleti vizesblokkok használatakor nem tudott lefolyni a v szennyvíz, hanem az irodánál talált utat. A felújítást az önkormányzat megbízásából január 2-án kezdték a Batu Kft. munkatársai. A munkálatokat megkönnyítette, hogy a gerincvezeték padlócsatornában fut, így nem kellett feltörni a folyosót.- Ezzel a munkával párhuzamosan a tüdőgondozó épületében is dolgoznak a kft. munkatársai. A rendelőintézet igazgatója jelezte az önkormányzatnak, hogy az épületben hólyagosodik a padlóburkolat. A műszaki osztály szakemberei megállapították, hogy a jelenséget vizesedés okozza, valószínűleg a burkolat alatt húzódó korrodálódott vezetékek szivárognak - tájékoztatott Pál József beruházási ügyintéző. A hiba helyének, illetve okának pontos meghatározásához szükséges feltárási munkát múlt héten megkezdték. A gazdasági bizottság mindkét esetben jóváhagyta a beruházási költséget. A tüdőgondozó esetében még nincs végleges költségvetés, utólagos tételes felmérés alapján számolják el a beruházási költséget. A tűzoltóság épületében végzett munka 1,8 millió forintba került.-kgy-Mit süt-főz ma? Nagy Anett Azt hiszem, nem vagyok azzal a véleményemmel egyedül, hogy szeretek olyan helyen vásárolni, ahol kedvesen és mosolygósán szolgálnak ki. Ahol a szakadt zacskós lisztet vagy a nedvet eresztő túrót automatikusan beleteszik egy nejlonba, és nem szórom, csöpögtetem hazáig a kosárból. Háziaszszonyként egyáltalán nem mindegy, hogy hova jár az ember bevásárolni: nemcsak az árak számítanak, hanem a boltosok is. Nagy Anett azok közé tartozik, akik számára az e fajta kiszolgálás természetes. Vele először egy üz-Hozzávalók: 1 kg liszt, 1-1,5 dl tejföl, 2 tojás sárgája, 1 csipet só, 1 egész élesztő, cukor, és kb. fél liter tej, 1 1 olaj a sütéshez. Ezek az értékek hozzávetőlegesek, ugyanis Anett is azok táborába tartozik, akik nem szeretnek a méricskéléssel bajlódni. letben találkoztam mint vevő, aztán rövid idővel később konyhai jártasságát is megismerhettem. A fánkjára csak annyit tudok mondani, hogy felséges. Az élesztőt futtassuk fel 2 dl langyos tejben egy kanál cukor társaságában. Miután megdagadt, egy nagyobb tálba Szabad demokraták az M6-os mellett- Az SZDSZ érdemi kampányt tervez, melyben nem az ígérgetések kapnak főszerepet - jelentette ki a Tolna megyei II. választókemlet SZDSZ-es országgyűlési képviselőjelöltje. Dr. Strasszer Tamás a helyi alapszervezet elnökével, Járfás Tamással tartott sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy támogatják az autópálya-építési program folytatását, hiszen annak gazdaságélénkítő hatása van. Dr. Strasszer Tamás kiemelte, Pakson szükség van az M6-osra. A jelölt hangsúlyozta, az egészségügyben a több-biztosítós rendszer bevezetését támogatják. A képviselőjelölt elmondta azt is, hogy ezekről a témákról nem csak felvetéseket terjesztenek elő, hanem azok megvalósításáról is konkrét elképzelésekkel állnak majd elő. A cél az, hogy a választók megismerjék az SZDSZ elképzeléseit, és ennek birtokában döntsenek a szavazóurnáknál. Járfás Tamás hozzátette: két dolgot nem tesz az SZDSZ a kampány időszakában: nem ígérget, és nem személyeskedik.-vtöntsük bele, és keverjük hozzá a többi alkotóelemet. Tejet annyit érdemes beletenni, amennyivel könnyedén lehet dagasztani. Addig dagasszuk, míg a tészta elválik az edény falától és szép szálas nem lesz. Akkor hintsük meg kevés liszttel, takarjuk le, és hagyjuk kelni úgy háromnegyed órát. Anett tapasztalata szerint a tészta gyorsabban kel, ha esetleg van otthon műanyag kelesztőtálunk, és abba tesszük. A másik variáció a kenyérsütő gép. Ez utóbbinál arra figyeljünk, hogy először a nedves, aztán a száraz anyagokat tegyük a gépbe. Ez mindent elvégez helyettünk, megspórolhatjuk a keverést, dagasztást, kelesztést. Ha a tészta másfélszeresére nőtt, akkor lisztezett deszkán nyújtsuk ujjnyi vastagságúra, és szaggassuk ki. Fontos, hogy ne keljen túl, mert akkor nem lesz szalagos. Forró olajban süssük ki. De ezt sem mindegy, hogy hogyan tesszük: egyik oldalát fedő alatt, másikat pedig szabadon. Forrón szórjuk meg vaníliás porcukorral és lekvárral tálaljuk.-sete-Fotó: Szaffenauer Ferenc (fent), Balog Judit (lent)