Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-10-06 / 19. szám
6 VÁROS Száraz lábbal a Síksoron Befejeződött az építkezés a Síksoron, elkészült az út parkkal, játszótérrel együtt. A munkát nyár közepén kezdte a közbeszerzési pályázaton nyertes tolnai Hegedűs és Schmidt Kft. Azon kívül, hogy megépítették az utat, járdát, kapubejárókat, a zöldfelületet is rendezték, és játszóteret is építettek. A korábbit - amit még a környéken élők hoztak létre - le kellett bontani, mert nem volt szabványos, és éppen az út nyomvonalában állt. A munka - mint Hum Ferenc, a műszaki osztályvezetője tájékoztatott - összességében valamivel több mint 40 millió forintba került, amiből 27 millió forint állami támogatás. A régi építésű utcák közül ez volt az utolsó Pakson, amelyiknek nem volt szilárd burkolata. Azokban az utcákban, ahol az utóbbi időben alakítottak ki telkeket, s építettek házakat, vannak szilárd burkolat nélküli szakaszok. Ilyen például a Pákolitz és az Öreghegy utca.-vt-Utépítés állami pénzzel Júliusban kezdődtek Pakson az úgynevezett 1 + 1 forintos útfelújítások. A felújításra váró utcákat két csoportra osztották. A Dunacenter Therm Kft. szeptember 29-i határidőre vállalta az általa elnyert szakaszok megépítését, azaz a Vak Bottyán utca, a Hősök tere, a Gyár utca, valamint a Zápor utca Kishegyi és Hősök tere közötti szakaszának megépítését. Hum Ferenc műszaki osztályvezető elmondta, 77 millió forintba került ez az útfelújítási program. Ennek - bár a program lényege az egy forintos saját részhez egy forintos állami támogatás - nem egészen fele központi forrás, hiszen azt csak utakra lehet fordítani, más munkákra, így például közműcserére nem. Az említett esetekben a Gyár utcában és a Hősök terén ivóvízvezeték-fektetésre is sor került, a Vak Bottyán utcában ez már korábban megtörtént. Az utcákban, mint a műszaki osztályvezetőtől megtudtuk, az új útburkolat elkészítése mellett járdák, kapubejárók készülnek. Több utcában még nem végeztek, ebben a hónapban folyik az útfelújítás. A meghirdetett munkák másik csoportját elnyerő Soltút Kft. október végi határidővel vállalta a Domb utca Kishegyi és Tolnai közötti szakasza, a Szérűs és a Csendes utca, valamint a Jámbor Pál, Kalap, Bástya, Nyár utca és a Virág utca egy rövidebb szakaszának aszfaltozását. Ez az útfelújítási „csomag” is 77 millió forintba kerül.-vida-Terjeszkedne a város Az önkormányzat telekkialakítással kapcsolatos fórumot hirdetett a Vácikában és a Május 1 utcában érintettek számára. Ezeken a területeken a leendő építési telkek magántulajdonban vannak, telekké alakításukhoz tulajdonosaik szándéka is kell. Ezen túl több dologban egyezségre kell jutnia a tulajdonosoknak az önkormányzattal, mely csak a tervezésben vesz részt, illetve koordinációs feladatokat lát el. A Vácikában igen vegyes a kép, akad olyan ingatlan, ahol laknak, másutt hétvégi házak, gazdasági épületek vannak és mezőgazdasági tevékenységgel, szőlőműveléssel foglalkoznak a gazdák. Ha itt építkezésbe fognak, a mostani telekméretek és formák sem maradhatnak meg, hiszen több nadrágszíjparcella van, amely nem alkalmas beépítésre. Gondoskodni kell útról, közművekről is. Éppen emiatt fontos, hogy összehangolják az elképzeléseket, lehetőségeket. Több variáció is készült, melyeket a tulajdonosok igényei alapján állítottak össze, s a hivatal műszaki osztályvezetője be is mutatott az érintetteknek. Hum Ferenc elmondta, hogy lakossági kezdeményezésre történt a munka megkezdése, mely körültekintést igényel, hiszen figyelembe kell venni a tulajdonosok igénye mellett például az előírt telekméretet, a közművek nyomvonalát, sőt lehet, hogy cserére is szükség lehet kapacitáshiány miatt. A Május 1 utcában már előrehaladottabb a telekkialakítás, a Vácikában még a munka elején járnak. A telekhelyzet kapcsán az osztályvezető úgy tájékoztatott, hogy önkormányzati tulajdonban nincs eladó, magánkézből lehet vásárolni korlátozott számban, ezért lenne szükség újakra. Az utóbbi időben az volt a jellemző, hogy nem új házak épültek, hanem a régieket vásárolták meg, s bontották le, vagy újították fel. Ez, mint Hum Ferenc mondta, minden bizonnyal előnyös volt a városközpont számára, de az ilyen lehetőségek is csökkenőben vannak. A város különböző pontjain más és más a minimális méret és a beépítési arány, tájékoztatott a főépítész. Horváth András elmondta, a Vácikában és a Május 1 utcában nem megfelelő a struktúra, ezért azt át kell alakítani. - A határozott szándék - mondta a főépítész -, hogy ne terjeszkedjen a város, hanem a meglévő infrastruktúrát kihasználva az eddig lakott területeket használja tovább, s azok ne néptelenedjenek el. Horváth András szerint ennek eredménye és Paks helyi értéke az, hogy nagyon sok régi épületet felújítottak. -tVFotók: Fonyó Dániel (fent), Szaffenauer Ferenc (lent)