Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)

2006-09-08 / 17. szám

14 MOZAIK Mit süt-főz ma? Iker Lászlóné Csöpi néni egy energiabomba. Azt hi­szem, aki már látta ezt a pici asszonyt szaladni a városban, vagy ismeri őt köze­lebbről, az egyetért velem. Csöpi néni ti­zenöt éve vonult nyugdíjba a Deák isko­lából, de azóta sem szakadt el a gyere­kektől. Attól a naptól kezdve a sóstói gyermektábor gondnoka, lelke, minde­nese májustól szeptemberig. Azt mond­ja, amíg tud mozogni, addig nem lesz ba­ja. Most - hazatérve a Balaton-partról - éppen lakását újítja fel, és közben egy­folytában süt: édeset, kereket, mézeset. Egyszóval úgy van vele, mint Gombóc Artúr a csokoládéval: lyukas, kerek, töl­tött, töltetlen, minden jöhet. És mindent másoknak. Hosszas unszolásra mégsem egy sütemény receptjét, hanem a kollé­gák kedvenc ételét mesélte el, a „virslis­­gombás csigát”. A műveletet a tészta kifőzésével kezd­jük, amit tartsuk melegen. Csöpi néni el­mondta, hogy őt már a név nem kötelezi. Igaz, hogy csigáról szól a történet, ő mégis áttért a közepes méretű kagyló­­tésztára, mert azzal sokkal jobban ízlett Hozzávalók: 1 pár virsli, 20 dkg gomba, 1 nagy fej vöröshagyma, 35 dkg csigatész­ta, 10 dkg füstölt szalonna, 2 dl csökken­tett zsírtartalmú tejföl, 3 gerezd fok­hagyma, 1 teáskanál pirospaprika, 1 te­áskanál finomliszt, ízlés szerint só, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors. mindenkinek. Ezután a szalonnát na­gyon apróra vágjuk, és a zsírját kisütjük. Rátesszük a finomra metélt vöröshagy­mát, picit megsózzuk és fedő alatt meg­pároljuk. Csöpi néni megosztotta velem a nagy fortélyt - bármihez kell sült hagy­ma, azt ily módon készíti, mert ezzel a módszerrel soha nem ég le. Amint meg­párolódott a hagyma, jöhet rá a felszele­telt gomba, majd zúzott fokhagymával, borssal és sóval ízesítjük és fedő alatt to­vább pároljuk. Ha zsírjára sült, félrehúz­zuk, belekeverjük a pirospaprikát és fel­öntjük fél pohár vízzel. A tejfölben simá­ra kevert liszttel besűrítjük. Hozzáadjuk a felkarikázott virslit, majd az egész masszát összekeverjük a tésztával. Tűz­álló tálba öntjük és betesszük a sütőbe addig, míg jól átforrósodik. Mondanom sem kell, hogy miután vé­geztünk az étellel, egy nagy zacskó fris­sen sütött mézes puszedlivel térhettem csak haza. Csöpi néni lapunk megjele­nésével egy időben ünnepli 70. születés­napját, úgyhogy kívánunk neki nagyon boldog születésnapot és további jó egész­séget, erőt a sok feladathoz! sete Iskolakezdés előtt egy nappal fiam kerékpá­rozni indult. E könnyed nyár­búcsúztató te­vékenység azonban pilla­natok alatt tra­gikomédiába torkollott! Janókám ugyanis már az első sarkon belefu­tott egy háromfős „bandába". A csapat vezé­re, egy aprótermetű (a másik kettő még ki­sebb volt) fekete kölök lerántotta a bringáról, majd úgy emberesen, ököllel behúzott neki néhányat. Bár fiam méretben jóval fölötte állt támadójának, vagy a túlerő, vagy csupán az ijedtség miatt sírva tekert haza. Borzasztóan megrémült, hiába no, nem szokott az utcai veréshez. Otthon remegő szájjal próbálta el­mesélni, mi történt vele. Hosszú percek kel­lettek, hogy megértsük, ami azért volt jó, mert én az eseményeket apránként megismerve, lassan, de biztosan lettem egyre idegesebb. Kisfiam képe a kapott pofonoktól kivörösö­dött, a szája széléről pedig lassan csorogni kezdette a vér. Nekem ennyi elég volt! Vendetta! Őseim déli vére (az egyik nagy­anyám cigány volt) az agyamig szökött, lerúg­tam a magas sarkú cipőm, és beleléptem kis­fiam két számmal kisebb papucsába. Nagylá-Plörő Verik a gyerekemet! nyom, miután látta, hogy ilyen helyzetben a lábbelicsere a legfontosabb, kibújt a sportci­pőjéből és belebújt az én magas sarkú papu­csomba. .. így indultunk neki az üldözésnek. A csapatot hamar beértük, azonban miután megláttak minket, menekülésre fogták. Én már úgy ötven méterről válogatott szitkokat szórtam rájuk, ami még gyorsabb futásra késztette őket. A látvány pazar lehetett! Három visító utcagyereket üldöz egy gálába öltözött strandpapucsos nő, egy magas sarkúban csámpázó kamaszlány és egy bőgő süldő fiú. A két kisebbet a házuk előtt értük be, mind­kettő anyja már kint volt, és miután megbizo­nyosodtak arról, hogy csemetéik kizárólag szemtanúk voltak, mi pedig nem őket üldöz­zük, a lehető legkorrektebb módon adtak fel­világosítást a csibész nevéről, lakhelyéről, sót még tanácsot is kaptunk tőlük, mondván menjünk csak fel az anyjához és beszéljünk vele. Én úgy gondoltam, az anyjával nem sok­ra megyek, ha idáig nem tudta megnevelni, ezután se fogja, a feladat tehát rám vár. (Mi­csoda bölcs gondolat!) így miután megtudtuk az útirányt, tovább futottunk, és csak a követ­kező sarkon döbbentünk rá, hogy amíg nyo­moztunk, a kiscsákó kereket oldott. A düh még mindig tombolt bennem, úgyhogy az utánunk kerekező egyik kis szemtanút csíp­tem el. Az üzenet, melyet rábíztam, kimeríti a kiskorú veszélyeztetésének fogalmát. Inkvizí­­ciós módszereket felvázolva próbáltam meg szemléletessé tenni, amit a sráccal, le- és fel­menőivel tenni fogok, ha még egyszer a fiam­hoz nyúl. Szegény gyerkőc tátott szájjal, döb­bent arccal hallgatta, amint egy örült nő üvölt­­ve hadovái neki többek között valami spanyol­­csizmáról. Tartok tőle, illetve inkább remélem, hogy mindent meg sem értett abból, amit mondtam. Viszont ha azt a keveset, amit fel­fogott, továbbadja, nyert ügyünk van. Most így utólag már nem bánom, hogy nem tudtuk elcsípni a srácot, hiba lett volna a nyílt utcán felpofozni. És különben is azt mondják, hogy egy fiúgyereknek, így az én fiamnak is, át kell esni legalább egy utcai verésen! Gyanítom, akad némi kivetnivaló az ügyben tanúsított viselkedésemben, de mentségemre legyen mondva, féltem a fiam. Féltem attól, hogy legközelebb többen összefogva kapják el, de minden mástól is. Persze tudom, hogy nem védhetem meg mindig is mindenhol, de amíg lehet, megteszem. Az üldözésből hazafelé szerettem volna, ha Janókám megerősít abban, hogy ő másmi­lyen, hogy ő sosem verekedne. Sem okkal, sem ok nélkül. Rám nézett, aztán maszatos, könnyáztatta arcára mutatott és így szólt: „Hát úgy nézek én ki?!” Hahn Szilvia Fotók: Balog Judit (fent), Csahóczi Fotó (lent)

Next

/
Oldalképek
Tartalom