Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-06-16 / 12. szám
12 MOZAIK Debreczeni az Iparoskörben Egy hét a férfiakért Az új miniszterelnök című könyv szerzőjét látta vendégül a Paksi Iparos és Vállalkozói Kör legutóbbi klubestjén. A meghívásnak az adta az aktualitását, hogy a kötetet az ünnepi könyvhéten mutatták be. De nem csak ez volt az apropója, hanem az is, hogy a szerző egykor Paksra, a Vak Bottyán Gimnáziumba járt. Debreczeni József elmondta lapunknak, hogy természetesen meg-megfordul Pakson, egyrészt azért, mert szülőfalujába, Dunaszentgyörgyre hazajár, másrészt, mert gimnáziumi barátai élnek itt. A klubesten főként az új könyvről beszélt, de említést tett korábbi két kötetéről, s azok főszereplőiről, Antall Józsefről és Orbán Viktorról. Itt is - mint korábban másutt is - elmondta, hogy Antall József nem tudott segíteni, merthogy a könyv születésekor már nem élt. Orbán Viktor nem akart, annak ellenére, hogy a szerző egy időben tanácsadója volt. Gyurcsány Ferenc viszont igen készséges volt, Debreczeni József több, mint harminc órát beszélgetett vele. S mint elmondta, a miniszterelnök meghökkentően őszinte volt hozzá. Könyvében rendkívül sokat idéz tóié. - Miután beszélgettem elég sok politikussal, s magam is politikus voltam, azt kell mondjam, hogy meglepően őszinte, rendkívül nyitott és elképesztően szókimondó volt. Döbbenetes kulisszatitkokat mesélt el - árulta el Debreczeni József. Az író, publicista hozzátette: minden bizonnyal ez abból ered, hogy Gyurcsány Ferenc még kezdő politikusnak számít. - Remélem, hogy valamennyit megőriz ebből, bár ahogy az idő előrehalad, biztosan rutinosabb lesz. De ez most számomra szerencse volt - fogalmazott. Kovács Sándor, az Iparoskor elnöke elmondta, még egy előadást terveznek a nyári szünet előtt. Erre igyekeznek ismét olyan előadást szervezni, mely a vállalkozók többségét érdekű.-vida-Sikeresnek értékelte a férfiak egészséghetét dr. Vöröss Endréné, az egészséges városok szervezetének helyi koordinátora. Elmondta, hogy a meghirdetett programok közül a szabadtériekhez nem mindig volt kegyes az időjárás, ugyanakkor a szűrések telt házzal mentek. A családi napon és a PA Zrt. egészségközpontjában 150 fő élt a lehetőséggel, vérnyomásmérésre, tápláltsági állapot meghatározására, testtömeg index, koleszterin, vérzsír, vércukor meghatározására, az egészségközpontban pedig ezek mellett artériás érrendszer rugalmasságának vizsgálatára is alkalom nyílott. A prosztataszűrést április elejétől hirdették meg, az első két héten ketten-hárman éltek vele, majd George Herbert Walker amerikai nagykövet látogatását illetve a figyelemfelkeltő szórólapok szétküldését követően megemelkedett a vizsgálatra jelentkezők száma - öszszegezte dr. Vöröss Endréné. Dr. Pásztor Hildától tudjuk, hogy míg tavaly csupán 27-en végeztették el a férfiak egészséghetéhez kapcsolódóan a prosztataszűrést, addig idén, az eddigi tíz alkalommal 67-en jelentek meg vizsgálaton. A városi rendelőintézet vezetője hozzátette, az érdeklődés mértékét mutatja, hogy június 23-ig már nincsen szabad hely, sőt az azt követő két péntekre is öt-öt főt előjegyeztek már. Azt tervezik, hogy augusztusban folytatják. A szűrésnek a korai felismerés miatt van jelentősége, ezzel megnövekszik ugyanis a gyógyulás esélye. A szűrésnek része volt egy kérdőív kitöltése, beszélgetés az urológussal, vérvizsgálat, illetve manuális prosztatavizsgálat. A KSH adatai szerint Pakson 2003- ban az összes rákhalálozáson belül a prosztatadaganat 8%, 2004-ben már 11% volt. A paksi kistérség öszszes települését tekintve ezek a számok 6 illetve 7 százalék. 2005-ös adatai csak nyáron lesznek a rendelőintézetnek, tájékoztatott dr. Pásztor Hilda.-gyöngy-Pakson, a lakótelep központjában jelentős vendégkörrel rendelkező étterem berendezéssel együtt BÉRBE ADÓ, illetve a bérleti jog átadó, a berendezés külön is megvásárolható. (167 + 49 m2) Részletes felvilágosítás: 06-30/981-5301 www.goldminepaks.hu 7100 Szekszárdi Kossuth L. u. 13. Tel.: 74/311-814 Ajánlatunk 36.850.- Ft megtakarítást jelent személygépkocsi kategóriában. Tanfolyam indul: június 21-én (szerda) 15 órakor, július 11-én 15 órakor Pakson, az Energetikai Szakközépiskolában. Jelentkezni: A HELYSZÍNEN, vagy a 74/311-814, 20/498-8383 telefonon. www.tempo-autosiskola.hu Fotók: Vida Tünde (balra), Fonyó Dániel (jobbra)