Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)

2006-05-05 / 9. szám

2 VÁROS Közösségi ház az Orgona utcában Ünnepélyesen felavatták a biritói közösségi házat. A csámpai után ez a második közösségi hely Paks külterü­letein. Az e területeken élők érdekeinek képviseletére lét­rejött településrészi önkor­mányzat régi törekvése, hogy mindenütt biztosítanak ha­sonló lehetőséget a találko­zásra, együttlétre. Csámpán - mint megírtuk - megvásá­roltak egy házat, itt már zaj­lik a társasági élet, rendezvé­nyeket tartanak, s tervezik az átalakítást, felújítást. Biritón, mint Kovács Sándor elnök tá­jékoztatott, más megoldást találtak. Egy kft.-től bérelnek épületet, ezt felújították, s a költségeket „lelakják”. A pénz abból a keretből szárma­zik, melyet a külső városré­szek számára különített el az önkormányzat. Az igényesen felújított épületben van egy kisebb, s egy igen tágas helyi­ség. Utóbbiban sport- és já­tékeszközök várják a szóra­kozni vágyókat. Farkasfalvy József, Biritó képviselője el­mondta, a vadászoktól elle­sett kulcsos rendszer lesz, az eszközök megóvása, a felelős­ség tisztázása érdekében je­lenléti ívet vezetnek, s min­denki igénye, kedve szerint használhatja a közösségi há­zat, ahol ügyfélszolgálati iro­da is működik majd. Korábban az I. István Szak­képző Iskola helyiségeit hasz­nálták hasonló célokra, ez Farkasfalvy József szerint azért ütközött akadályokba, mert az iskola is helyhiánnyal küzd. A közösségi ház mellett fedett terasz van, ahol na­gyobb rendezvényeket is tarthatnak. Az is lehet, hogy hasonlóan a csámpaiakhoz, gyapa­­iakhoz, Biritón is tartanak majd falunapot, elszárma­zottak találkozóját, tette hozzá a képviselő. A közös programokra itt is van igény, hiszen a közösségi ház utcájában, amelyet a részön­kormányzat javaslatára újabban Orgona utcának ne­veznek, sorra épültek a szép nagy teraszok, ami Farkas­falvy József szerint azt bizo­nyítja, hogy eddig is igye­keztek alkalmat teremteni az együttlétre a biritóiak. A településrészen egyébként több mint százhúszan élnek, a takaros, rendben tartott házak gondos kezek munká­ját dicsérik. Vida Tünde Alulmaradtak a vörösek Hagyományosan a paksi Prelátus adott helyszínt a városi borversenynek, melyre 143 mintát adtak le a helyi bortermelők. A mi­nősítésre jelentkezhetett minden Paks belterületén szőlőterülettel rendelkező termelő, akinek fajtánként legalább száz liter saját ter­melésű bora van. Az önkor­mányzat idén is meghirdet­te a „Város bora” címet, melyre az a borosgazda ne­vezhet, aki 250 liter fehér­vagy vörösbort fel tud aján­lani a városnak megvásár­lásra. Kanczler Istvánná, a hegyközség elnöke elmond­ta, hogy az idei esztendő ÜZLETI ÉPÜLETEK, bejáratott, egybenyithatóan, öszkomfortos lakásokkal, KALOCSÁN AZ 51-ES FŐÚT MELLETT, NAGY PARKOLÓNÁL ELADÓ/KIADÓ, BEFEKTETÉSNEK KIVÁLÓ (90M2 6,5 MILLIÓ Ft) TEL: 0630 5584 077 ezüstösre sikeredett, a fe­hérborok szerepeltek job­ban a versenyen. A „Város bora”, melyet öt képviselő választott ki, fehérben Till Ferenc, vörösben Kriezer János nevéhez fűződik. Eb­ben az évben ötvenkilenc fe­hér és nyolcvanhárom vörös mintával neveztek, illetve három siller és kilenc rozé bort is minősíttettek. A fe-PAKS, Táncsics u. 22. Tel: 75/319-209 Szolgáltatásaink:- SZTK vények beváltása,- kontaktlencse ápolószerek,- szemüvegtartozékok,- szemüvegkészítés, javítás kiváló minőségben. OTR Patika Egészségpénztár és Vitaminpénztár Partner (kártya) Szemüvege készleten lévő lencse esetén 1 órán belül elkészül hérek közül kilenc ka­pott aranyminősítést. Kanczler Istvánná el­mondta, hogy a vörö­sek közül csupán ket­tő érdemelte ki az aranyérmet, de ezek sem 2005-ös évjárat­ból. Ebben az évben ugyanis az időjárás inkább a fehérbort adó szőlőfajtáknak kedvezett. SJ PAKSI HÍRNÖK Megjelenik kéthetente, 4000 példányban Kiadja a TelePaks Közhasznú Társaság Főszerkesztő: Vida Tünde Főmunkatárs: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. u. 51-53. E-mail: paksihirnok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 70/310-8374 Következő megjelenés: május 19. Címlapkép: Szaffenauer Ferenc Panorámakép: www.paksnet.hu Fotók: Szaffenauer Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom