Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-04-20 / 8. szám
SPORT - HIRDETÉS 17 Indul a horgászszezon Utoljára húz kesztyűt Bogesz Környezetvédelmi napot tartott az Atomerőmű Horgászegyesület a Kondor és Füzes tavaknál. Az ősszel és tavaszszal megtartott program során a tavakat körülvevő parkrészeket takarítják, rendbeteszik, tavaly fákat is telepítettek a területen. A nagytakarításban a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola horgász és környezetvédelmi szakköre is segített, amelynek tagjai főként felső tagozatos diákok. A szakköri foglalkozásokon elsajátítják a horgászattal kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismereteket, illetve felkészülhetnek a horgász alapvizsgára. - Idén új kezdeményezés volt a környezetvédelmi napon, hogy a versenyhorgász csapat tagjai összeszedték a vízből a leszakadt damilokat, úszókat, faágakat - tudtuk meg Cseh Attilától, az egyesület titkárától. - Korábban megtörtént a lehalászás, a továbbnevelésre kiválasztott halakat áthelyeztük a nevelő tavakba, az állomány is rendben van - tette hozzá. -gyöngy-Utolsó fellépésére készül Bognár László. A bokszoló Pakson lép utoljára ringbe a Félix-Promotion és a TV2 Ring ökölvívó gáláján. A Bajnokok éjszakáját április 22-én 18 órakor az ASE Sportcsarnokban tartják, a mérkőzéseket a TV2 Ring 19:30-tól élőben közvetíti. Bogesz búcsúmérkőzése egy világbajnoki összecsapás lesz kisváltósúlyban, az IBC övéért. Az ellenfél a közel másfél évtizeddel fiatalabb szlovákiai Andrzej Sark lesz. Amennyiben Bognár győztesen hagyja el a ringet, úgy ő lesz az első magyar ökölvívó, aki négy különböző súlycsoportban szerzett valamilyen nemzetközi övét, ő lesz az első, aki a férfiak mezőnyében két különböző súlycsoportban világbajnok lett, illetve ő lehet az első, aki világbajnokként vonul vissza. A paksi gála lesz az első, ahol két világbajnoki és egy magyar bajnoki címmérkőzést rendeznek. A WIBFGBU szervezet harmatsúlyú világbajnoka, dr. Csábi Bettina ismét a francia Nadia Hockmi ellen teszi kockára világelsőségét. Ringbe lép még az Európa bajnok Kovács „Vipera” Attila is a lengyel Morin Piatkovszki ellen. Nagy „Csonttörő” János egy orosz bokszolóval, Popovics Tamás egy fehérorosz ökölvívóval mérkőzik. Az est folyamán két veretlen pehelysúlyú reménység, Nagy „Zsivány” Zsolt és Mészáros „Ragadozó” András is összecsap a WBO interkontinentális bajnoki övéért. Kötelek közé lép az egykor Paksról indult bokszoló, Petrovics János is.-cseriwww.toyota.hu : Toyota Corolla Verso. Akar családjával, akár «gyedül vetet autózni, a .Ozrolkt Verso gondsekodik. A nv.xtell gazdagabb felszereli térje iiikélí’iív. választása Ha kell, 7 ülése* családi egyterű, de a hátsó változatai stílusos klwjé>rít<5kW wvHtük fel. Könnyűfém keréküléssorok «jv mozdulattal lé is fektethető*. é)y Kit almai, toké- tárcsái, votéláixt aMakji, és a túlsó ajtó króm díszítése egyedi letesen A rakodótér All mid étkezésre. Dinamikus benőn« és mcqydenést biztosítanak, a parkoló radar és a Bluetooth telefon dízel motorjainak köszönhetően a sportos vezetés kedvelőit is kiliaiHiosító rviuluer pedk) a biztonságosabb veMéít szolgálják, elkényezteti, miközben biztonságukról többek között 9 tág/.sák Próbái)* ki a hivatal« loyota márkakezésíwdévekben! Corolla Verso tlrnényiiapok: április 22-23 Kocsis és Társa Kft. 6500 Baja, Szegedi út 84. Tel./Fax: 06 (79) 523-300 7100 Szekszárd, Szőlőhegy u. 2/B Tel.: 74/511-011 www.autokocsis. hu TODAY TOMORROW TOYOTA Mindenkit várunk egy él PróK’álja'kü'Önből mitÁhoz'ki? COROLLA VERSO ÉLMÉNYNAPOK Fotó: Szaffenauer Ferenc