Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-01-13 / 1. szám
MOZAIK 15 Jó napot, mi újság? Schiller Józsefné Marika néni - ahogyan tanítványai hívják - a pedagógus pályán eltöltött közel 40 év alatt paksi diákok százait tanította a matematika alapjaira. Tizenkilenc évig állt a Deák Ferenc Általános Iskola élén, ő kapta meg elsőként a város „Gyermekeinkért” elnevezésű díját, melyet a kiemelkedő munkásságú pedagógusok számára hoztak létre. A megalakuló Paksi Hírnök első szerkesztőbizottságának is tagja volt. Tíz éve a nyugdíjasok életét éli - a tőle megszokott aktivitással.- Imádtam a pályámat, nagyon jó matekot tanítani, a gyerekek szeretik és tudják a matematikát. Gyakran kérdezik az iskolában a kollégáim, hogy gondolok-e az iskolára? Mindig az a válaszom, hogy nagyon hiányzik, de amit véghez szerettem volna vinni, azt a 38 év alatt meg is tettem. Amikor visszamegyek a volt munkahelyemre, azt látom, hogy a kollégáim profi módon dolgoznak, szeretik a munkájukat, tehát arra, hogy én tanácsokat osztogassak, nincs szükségük - mondja, de azért hozzáteszi gyorsan azt is, hogy gyakran megfordul az iskolában ma is. -Tehetségesek, fiatalok Tóth Gergely A törékeny, 12 éves fiúcskáról alig hinné az ember, hogy sakkeredményeiért máris a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány díjazottjai közé tartozik, só't nem régóta ifjúsági bajnok is.- Szilveszter előtt Harkányban a Magyar ifjúsági Csapatbajnokságon 74 induló volt, és az ASE hozta el az első helyet - meséli büszkén - ennek a csapatnak voltam a nyolcadik tagja. Hat táblás volt a meccs, s én sajnos csak egyszer mérkőzhettem. Akkor viszont nyertem! Nagyon izgalmas verseny volt, kevé-A fontosabb ünnepélyekre hivatalos vagyok, nagyon aranyosak a gyerekek. Az iskolában havonta egyszer összejövünk mi, nyugdíjasok, mindenki elmondja, hogy mit látott-hallott a közelmúltban, és ezt megbeszéljük. Mindig vagyunk legalább tizenöten, visszük a sütit meg a kólát, és együtt töltjük a délutánt. Becsábítunk magunk közé egy-egy fiatalt, aki elmondja, hogy mi minden történt mostanában - meséli. Kérdésemre, hogy nagyon megváltozott-e az oktatás, eltűnődik. - Kollégáim azt mondják, hogy a gyerekek türelmetlenebbek, szétszórsen múlt, de sikerült győznünk. Mikor a felkészülésről faggatom, Gergő elmeséli, hogy az edzőjük, Molnár Béla minden alkalommal föltesz a mágneses sakktáblára egyegy partit, azt elemzik, vagy kombinációs feladatokat, ami abból áll, hogy egy ábtabbak. Mást várnak el a pedagógusoktól a szülők és a gyerekek, és megint mást a társadalom. Manapság próbáljuk mindenkibe beleszuggerálni, hogy érettségizzen, főiskolára, egyetemre menjen, szerezzen diplomát. Pedig nem biztos, hogy ez az egyedüli jó út. Nagyon meg kell gondolni azt az oktatásban, hogy mit, hogyan, kinek és mikor tanítanak. Gyakran hangsúlyozzuk manapság a kreativitás fonrát kell megoldani úgy, hogy „nyerést találjanak benne”. Szakszerűen magyaráz, hiszen a Herman Ottó Általános Iskolában már elsős korában kezdte az edzéseket. Amikor felvetem neki: egyesek azt is vitatják, hogy a sakk sport lenne, rögtön kész a válasszal: - Sport a sakk is, de az agyat jobban terheli, mint a testet. Viszont ahhoz, hogy egy három-négy órás meccset végig tudjunk játszani, fizikai erőnlét is kell. Az edzésen szoktunk is mozogni, legtöbbször focizunk - bizonygatja Gergő, amit ő egyáltalán nem is bán, hiszen az iskolában is kedvenc tantárgya a testnevelés - persze csak az ének után! S.Szabó tosságát is, pedig sokszor van olyan feladat, amit csak úgy, csak olyankor és olyan pontosan lehet elvégezni, mint ahogyan tanultuk - komolyodik el. Az utóbbi tíz évről azonban örömmel mesél tovább: - Nagyon jó nyugdíjasnak lenni! Volt egy olyan időszakunk, amikor a férjemet meghívták Mosonmagyaróvárra a konzervgyár igazgatójának, én voltam a személyi titkára. Aztán három éven át anyósom volt olyan beteg, hogy teljes ápolásra szorult, és mi gondoztuk. Most pedig kettesben vagyunk, jut időnk kertre, konyhára, takarításra, olvasásra. No meg a számítógépre... Ha bekapcsoljuk a Messengert, akkor a kislányomat meg lehet kérdezni: Felébredtél? Hadd lássalak! Ő is megmutatja, ha például vett magának valamit, én meg mondhatom neki: ha almás lepényt akarsz enni, akkor gyere haza! Léda Pesten dolgozik, jogi szakokleveles közgazdász, ami azt jelenti, hogy van főállása, mellékállása, és munkája kora reggeltől késő estig, Münchenben, Prágában és sorolhatnám. Pedig lassan már unokát is szeretnék... de egyelőre csendes kettecskén telnek a napjaink, férjem lóg az interneten, elnézegetjük, milyen az iskola és a város honlapja. Nemrég azt olvastam a HVG-ben, hogy Paks a nyolc leggazdagabb település közé tartozik, és csak olyan főváros környéki helyek előzik meg, ahova a budapesti nagyadózók költöztek. Szerintem, ez látszik is a városon, épül, szépül, fejlődik, szeretek itt élni. S. Szabó Fotók: Molnár Gyula
