Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-03-24 / 6. szám
VAROS 13 Megkésett elismerés Hét elején megnyílt kiállítására már úgy érkezett a meghívó, hogy Munkácsy-díjas. A tárlatot persze nem ezért rendezte a városi műveló'dési központ, de az időzítés tökéletes. Halász Károly március 14-én az Iparművészeti Múzeumban vette át a rangos kitüntetést Bozóki Andrástól, a nemzeti kulturális örökség miniszterétől. Nehezen áll rá az interjúra. - Nem igazán szeretem - mondja. Nem lep meg, nem először agitálom. Végül aztán kellemesen elbeszélgetünk. Halász Károly, mint mindig, kesereg kicsit, hiszen nincs könnyű dolga, olyan valamit csinál, ami nem egyszerű dolog: a kortárs művészetet „eladni” kemény dió. - Egyszer anyagi, máskor más okok hátráltattak - árulja el. Arra, hogy egy képzőművésznek a kisvárosi lét nagy hátrányt jelenthet, helyesel, de látszik, hogy mégsem bánta meg, hogy annak idején hazajött. Édesanyja miatt tette, aki egyedül nevelte őket. - Jó volt, hogy hazajöttem, még húsz évig együtt lehettünk - mondja elfátyolosodó tekintettel. Szóba kerül a vizuális kísérleti alkotótelep, amit már több mint negyedszázada hozott létre. Meghívta a kortárs alkotókat, s megkezdte munkáik gyűjtését, azon prózai okból, hogy valamilyen módon megtérüljön a táborra fordított pénz, ami - mint felidézi - nem volt sok, huszonötezer forint eszközre, anyagra. Már akkor megfordult a fejében, hogy majd csak lesz valami ezekből az alkotásokból. Végül persze lett is, mégpedig a Paksi Képtár. Az igazság az, hogy ez az, ami büszkeséget és egyben szomorúságot is okoz Halász Károlynak. Amikor azt firtatom, hogy igaz-e, amit mondanak, már hogy a képtár az öt legjobb kortársgyűjtemény egyike, azt mondja, tán’ nem neki kéne minősíteni, de tény, hogy kiváló a gyűjtemény. Ez az anyag ma még - már nem sokáig - az Erzsébet szállóban van. Nemsokára azonban költöznek, s ugyan nyugdíjba készült Halász Károly, ezt még végigcsinálja. Ami keserűséggel tölti el, hogy nem voltak elég jó feltételek: hideg van, nincs fűtés, nem önálló intézmény a képtár, nincs ember, s mindezek miatt nem vált azzá, egy művészeti iskolává, amit ő szeretett volna. Azon kapjuk magunkat, hogy minduntalan a képtárhoz kanyarodunk vissza, pedig hát itt van a Munkácsy-díj, beszélgetésünk apropója. - Jó, hogy megvan, de jöhetett volna előbb is, most már nem ad lendületet - mondja. Kétkedésemre hozzáteszi: - Örülök neki persze, ez egy rangos kitüntetés. - Munkájáról szólva elárulja, ez sem olyan egyszerű, kéne végre otthon egy raktár, alig fér el. Költséges is a dolog, hiszen egy nagyobb kép bekeretezése tízezrekre rúg, szállítani sem könnyű ezeket a darabokat, némelyik mondhatni monumentális. A másik oldal pedig a piac: nem túl nagy a kereslet a kortárs művek iránt. S mostanában az alkotói lendület is alábbhagyni látszik, talán egy éve nem is készült újabb darab. Halász Károly neve egyébként az országban, s annak határain túl is ismert, műveit számos gyűjteményben őrzik, van belőlük például a Magyar Nemzeti Galériában, Firenzében, Cagliariban, Baselben, több magyar nagyvárosban, Washingtonban, Grazban, Kölnben, New Yorkban. A paksiak most a művelődési központban láthatják néhány képét. A kiállítást, mely szűk egy héttel a Munkácsy-díj átadása után nyílt meg, minden bizonnyal egy jubileum ihlette, Halász Károly festőművész ugyanis idén hatvan esztendős. Vida Tünde Hortobágyra hurcoltatott „Hortobágyról zokog a szél / De csak szenvedésről beszél / Sírva súgja a világnak / Rossz híre jár Hortobágynak” Ezeket a sorokat egy Baranya megyei parasztember írta, akit 1950. június 23-án mindenétől megfosztva, családjával együtt elhurcoltak az egyik hortobágyi kényszermunkatáborba, Lenin-tanyára. „Az Államvédelmi Hatóság a Hortobágyi Állami Gazdaságok Trösztje területén, szovjet GULÁG-mintára munkatáborokat hozott létre" - írja Füzes Miklós történész. Az első táborlakók, mint a fenti vers írója is, a Jugoszlávia elleni háborús hisztéria következtében kialakított déli határsáv politikai megbízhatatlanjai és családtagjaik voltak. Az eseményekről a közvélemény a legutóbbi időkig teljesen tájékozatlan volt, ezért a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete két kötetben, Kitaszítottak címmel közzé tette a zárt táborokról szóló dokumentumokat. Visszaemlékezések, más kiadványok is megjelentek. A Hortobágyra hurcoltatott című dokumentumfilmben túlélők emlékeznek megpróbáltatásaikra, a „magyar Szibériára.” A film megtekintése után pedig - elsősorban szüleik emléke iránti tiszteletből - beszélnek a paksi túlélők is. Hallgassuk meg őket! Remit Tenda PAKS, Táncsics u. 22. Tel: 75/319-209 Szolgáltatásaink:- SZTK vények beváltása,- kontaktlencse ápolószerek,- szemüvegtartozékok,- szemüvegkészítés, javítás kiváló minőségben. OTR Patika Egészségpénztár és Vitaminpénztár Partner (kártya) Szemüvege készleten lévő lencse esetén 1 órán belül elkészül Fotó: Molnár Gyula
