Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)
2005-09-23 / 12. szám
MOZAIK 11 Merre tovább, örökifjak? cypnan- Megszűnik az Örökifjak Néptáncegyüttes - röppent fel a hír a városban. Ami kicsit igaz is, egy kicsit nem is. A csapat, ha nem is teljes létszámában, de együtt marad, ám fellépéseket nem vállal, nem is tud, hiszen most hat pár van, de néhányan jelezték, elköszönnek az együttestől. így már nem tudnak eleget tenni a meghívásoknak.- Tíz éve kaptam egy telefonüzenetet Bézi Sándortól, hogy szeretné ismét színpadon látni a régi táncosokat - idézi fel a kezdeteket a táncegyüttes egyik tagja, Herczeg József. Akkor a gimnázium ötvenéves évfordulójára készültek ismét együtt azok az egykori diákok, akik sok közös fellépést és sikert - helikoni aranyérmeket - tudhattak maguk mögött. - Óriási sikert arattunk, s utána ott ültünk, s arra gondoltunk, hogy most megint vége mindennek - meséli Herczeg József. A mentőangyal akkor a Fülöp- Heim kúria egyik tulajdonosa - e valamikori Vak Botytyános diák - személyében jelentkezett, aki meghívta őket egy fellépésre azzal az indokkal, hogy vendégeik Bézi Sándor - az Örökifjak Néptáncegyüttes lelke volt lesznek, s ilyen jó hangulatú tánccal kellene őket szórakoztatni. Ezek után az egyik fellépés generálta a másikat, szlovák, német, erdélyi, lengyel, finn és természetesen magyar közönség előtt járták a táncot a paksi örökifjak. Az együttes vezetője, Bézi Sándor tavaly karácsonykor mindenkit meglepett egy apró ajándékkal, amit azóta ereklyeként őriznek. Csokorba gyűjtötte az összes szereplést kezdve a rácegrespusztainál, ahol talán ötven ember előtt szerepeltek, folytatva a Duna-parti fellépésekkel, ahol több ezer ember tapsolt nekik. Még azokat az összejöveteleket is felsorolta, amikor csak egy-egy névnap megünneplésére gyűltek össze egy présházban. - Nekem valahogy minden, ami ehhez az együtteshez fűződik, Bézi Sándor nevével kezdődik és végződik. Az, hogy a tánccsoport halála után is maradt, annak is köszönhető, hogy amit ő lekötött, azt mindenki végig akarta táncolni - mondja Herczeg József. A Paksi Örökifjak Néptáncegyüttes fellép a kömlődi szüreti napon, és a gimnázium alapításának hatvanadik évfordulójára rendezett ünnepségen. Rebesgetik, hogy azután megszűnik az együttes. Ezt azonban a titkár, Cseh Lászlóné cáfolja. - Néhányan jelezték, hogy a jövőben nem tudják vállalni, ami a tagsággal jár, de mi, a többiek együtt maradunk - tette hozzá. A jövőben is minden csütörtökön próbát tartanak, mert - mint Tériké elmondta - hiányozna a mozgás, a tánc, a társaság. Fellépést azonban valóban nem tudnak vállalni, hiszen most is csupán hat pár van, ennél kevesebbel nem gondolhatnak szereplésre.-vida-Németkéri ismerősöm hozta a szomorú hírt: „meghalt Cyprian. Tudom, hogy ismerte... a Nyugatiban összeesett és...” Amikor először találkoztunk, Csajka Gáborként mutatkozott be. „Nem rokona Csajka Gábor Cypriannak, a költőnek?” - kérdeztem tőle. „Én vagyok az” - mondta. Németkéren lakott akkor. Németkér gyermekkora Szentendréjére emlékeztette, „hardi” versei, amelyek közül néhányat meg is mutatott, is tanúskodnak erről. Máskor a Lyukasóráról beszélgettünk, ahol megjelentek írásai, majd készülő kötete került szóba. Most, halálhíre után leveszem a polcról a Kézírást és újra elolvasom József Attilának ajánlott Térhangok című versét, melynek utolsó versszaka így szól: Mintha a tűznek mondanád: lobogj, Mintha a víznek mondanád: csobogj, „jól tudva már, hogy minden odavan". Cyprian „életmódja az eltűnés és sietés volt” írja rá emlékezve az Élet és Irodalomban Zelei Miklós. Erről a mondatról jutott eszembe, amikor Cyprian elköszönt (most már tudom, utoljára) és beült világoskék (?) Trabantjába. Vitte-vitte a paksi főutca forgalma Budapest felé. A Nyugati felé. Még ötvenegy éves sem volt. Remit Tenda Fotók: Vida Tünde
