Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)
2005-07-01 / 7. szám
6 ATOMERŐMŰ Az erőmű vendége volt Habsburg Ottó Két napot töltött Pakson és környékén dr. Habsburg Ottó az atomeró'mű vendégeként. Bölcskén misén vett részt, Madocsán felavatta a közelmúltban felújított faluházat, melynek korszerűsítését a Paksi Atomerőmű Rt. támogatta. A kétszáz éves épület vizesblokkját, belső termeit már korábban helyreállították. A munkákat az önkormányzat saját költségvetéséből és az erőműtől fejlesztésre kapott pénzből finanszírozta. Most a külső felújítás történt meg, ami közel tízmillió forintba került. - Mint a nevében is benne van, ez a falu háza, egy közösségi célokra épült és használt épület, amelynek felújításával az itt élők régi álma vált valóra - fogalmazott Gelencsérné Tolnai Klára. A polgármester elmondta azt is, hogy csak az épület színvonala nő, funkciója nem változik, ezután is lakodalmakra, családi, közösségi események megtartására használják. Dr. Habsburg Ottó és neje, Regina főhercegnő a második napot az atomerőműben töltötte, ahol a társaság vezetőivel találkozott. A Tájékoztató és Látogató Központ előtti Disputa szoborparkban jelenlétükben avatták fel dr. Habsburg Ottó szobrát, amelyet Farkas Pál szobrászművész alkotott. A mű abban a szoborcsoportban kapott helyet, amely kiváló magyar tudósoknak, atomfizikusoknak állít emléket. Köszöntőjében dr. Kocsis István, a Magyar Villamos Művek Rt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy dr. Habsburg Ottó államférfiként nem csak a tudományban, hanem a politikában is nagyon sokat tett az egyetemes humanizmus győzelméért. - Úgy gondolom, hogy nincs ember Magyarországon, aki ne ismerné dr. Habsburg Ottó tevékenységét, életútját, amely bizonyítja azt, hogyan lehet sokat tenni egy országért. Egy korábbi látogatásakor fogalmazott meg számunkra egy megszívlelendő jó tanácsot: mindig száz százalékos teljesítményt kell nyújtani, mert félgőzzel nem lehet sikert elérni - mondta az MVM Rt. vezérigazgatója, aki a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatójával együtt leplezte le a szobrot. Kovács József elmondta lapunknak, hogy példaértékű, amit dr. Habsburg Ottó tett a magyarság felemelkedéséért, s azért, hogy a magyarok ne legyenek az Európai Unió másodrendű polgárai. - A paksi atomerőmű szintén Magyarország jövőjéért, boldogulásáért dolgozik, s ez a két dolog valahol találkozik és számunkra erőt ad. Nagyon örülök, hogy szobrot állíthatunk dr. Habsburg Ottónak - fogalmazott.- Nincs több olyan kis nemzet, amelynek olyan nagy tudósai vannak, mint a magyarságnak. Ez a park hirdeti, hogy egy kis nemzetnek, milyen sok dicsősége van, s mutatja, hogy bízhatunk a jövőben. Mi egy csoda vagyunk; azok közül a népek közül, amelyek ideérkeztek, a legkisebb a magyar volt, de mi megmaradtunk, s szépen haladunk előre - mondta a szobor leleplezését követően a Páneurópai Unió elnöke. Interjú Habsburg Ottóval Ön ismert néhányat, azok közül a kiváló magyar tudósok közül, akiknek a paksi atomerőmű szobrot állított. Milyennek ismerte őket? Sok magyarral találkoztam az emigrációban, először azért jöttünk össze, hogy magyarul beszélhessünk, hogy ne kelljen mindig angolul fecsegnünk. Sokan voltak jó barátaim. Neumann is az volt, Teller Ede is. Nem voltak beképzelve, nagyon bátrak voltak, nagyon kiálltak a magyarságért. Ok fenntartották a hazának a hírnevét, kívülről is segítették, ahogy tudták. Más nemzeteknek nincsenek ilyen fiai. All-e már valahol szobra? Miként fogadta a hírt, hogy a paksi atomerőmű Disputa szoborparkjában lévő hét tudós emlékműve mellé kerül az Öné is? Ausztriában már áll egy, de engem maga a szobor1 kevésbé érdekel. Inkább az, hogy elérjünk bizonyos célokat. (Folytatás a 7. oldalon) Valóra vált álom Számítógépet adományozott a paksi atomerőmű egy kisdorogi fiúnak. A történet egy levéllel indult, Kiss Adorján az ország miniszterelnökéhez fordult kérésével. A hatodik osztályos fiú Gyurcsány Ferencnek levelében írt betegségéről és arról, hogy családja milyen nehéz anyagi körülmények között él. A miniszterelnök segítségét kérte, hogy megvalósulhasson elérhetetlennek tűnő álma: saját számítógépe legyen. Gyurcsány Ferenc személyes közbenjárására, a Tolna Megyei Közgyűlés elnökének közvetítésével Kiss Adorjánnak a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság segített. Családias ünnepségen a Tájékoztató és Látogató Központban vehette át, amire legjobban vágyott, a számítógépet.- Ez egy olyan különleges mese, amely valóra vált. Mindannyiunknak voltak gyermekkori álmai, a kisdorogi fiúé megvalósult - ezekkel a gondolatokkal köszöntötte Kiss Adorjánt Frankné dr. Kovács Szüvia, a megyei közgyűlés elnöke. Dr. Varga-Sabján László a PA Rt. törzskari és humánigazgatója segítségével a gép ma már otthonában segíti az általános iskolás diákot, hogy jobban megismerhesse a világot. A humánigazgató elmondta: az ilyen jellegű egyéni kérések ritkák, leginkább karácsonykor és a nagyobb családi ünnepek környékén fordulnak elő. Az őszinte reményt sugárzó levelek mindig arra indítják az erőmű vezetését, hogy amennyiben lehetőségük van rá, segítsenek a rászorulókon. A humánigazgató hozzátette: az atomerőmű fennállása óta kiemelt figyelmet fordít a környező településen élőkre, érzékeny a szociális problémák iránt, igyekszik segíteni az ott élők boldogulását. -dal-Fotó: Vida Tünde