Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)
2005-06-17 / 6. szám
20 * Érettségi, tanulás, kicsit más szemmel Jókedvű, kedélyes fiatal srácnak tűnik. Gondolkodását, stílusát megirigyelhetné bármely tizenéves. Jövő héten érettségizik. Feil Gábor azonban egyvalamiben eltér a vizsgákra készülő társaitól. Egy genetikai betegség következtében a normális látás 20-30%-át birtokolja. Nem a szemének van baja, ahogy elmondta, hanem a látóidege nem közvetíti a jeleket rendesen az agy felé. Napközben jó fényviszonyok mellett nincs gondja a tájékozódással. Viselkedéséről, annak, aki nem ismeri, fel sem tűnik, hogy nem lát jól. Éjszaka kissé bizonytalan járása miatt előfordult már, hogy részegnek nézték. De nem foglalkozik vele, ahogy azon is hamar túllépett, ahogy óvodában és általános iskolában gúnyolták. „Normális” iskolákba járt, talán így is tudatosult benne, hogy nem rosszabb képességű, mint akármelyik vele egyidős. Barátai segítségére vannak mindenben, ők tudják, hogy Gábor mikor és mihez igényel segítséget, nem azzal a közönyös sajnálattal kezelik, mint az „átlagemberek” a hozzá hasonló betegségben szenvedőket. Azt furcsálja viszont, hogy általában őt is vaknak nézik, pedig nem az. Nem tesznek különbséget vak és gyengén látó között.- Aki nem Iát, az már vak? - kérdezi. Természetesen nem, s erre éppen ő az egyik élő példa. Egyik fontos életeleme a mozgás. Biciklizik. Szeret nagy távokat megtenni keFotó: Fonyó Dániel rékpárjával. A nyárra is készített már útitervet. Mellette zenél, van saját zenekara is. Főleg rockot és bluest játszanak, bár igazi stílusa inkább a heavy metal és a régi hard rock. Ha ideje engedi, buliba, koncertekre jár. Most azonban már a tanulás tölti ki mindennapjait. A Vak Bottyán Gimnáziumban érettségizik, tudomása szerint ő az első gyengén látó Pakson, aki érettségi vizsgát tesz. Kicsit másképp. Az írásbelii-e kedvezményt kapott, így a szóbelin két tételt kell húznia történelemből és magyarból. A középiskola végeztével nemzetközi tanulmányok szakon, EU-s szakirányon szeretne tovább tanulni Veszprémben. Azért ott, mert nem szereti a nagyvárosokat, Budapest sem szimpatikus neki. Azért ezen a szakon, mert van benne egy kicsi közgazdaság, egy kicsi jog, és olyan dolgok, melyek megtetszettek neki, közel állnak hozzá. - Úgy fogalmazhatnék, gőzerővel tanulok a vizsgákra, és mindenképp Veszprém a célom - mondja, majd visszaül az irodalomtételek fölé. Feliinger Nem csak a szerencsén múlik A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Tolna Megyei Tűzoltó Szövetség Pakson, az Atomerőmű Sport Egyesület pályáján rendezte meg a megyei tűzoltóversenyt. A versenyt hagyományosan három számban írták ki: 8001/perces kismotorfecskendő-szerelés, 4x100 méteres váltófutás és 100 m-es akadálypálya. Az utóbbin az egyéni teljesítményt is értékelték. Összetettben a PA Rt. Létesítményi Tűzoltósága nyert a házigazda, paksi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság előtt. Harmadik helyen a dombóvári, negyediken a szekszárdi HŐT végzett. A Paksi Polgármesteri Hivatal különdíját Szabó Tamás vehette át a legjobb egyéni teljesítményéért. Az elmúlt évek azt bizonyítják, hogy ha az atomerőmű tűzoltóság csapata elindul egy versenyen, akkor nagyon előkelő helyezést ér el. Kétévente rendezik meg a Széchenyi Ödön Országos és Nemzetközi Tűzoltóversenyt, itt általában az ötödikhatodik hely valamelyikét szerzik meg. Az évente meghirdetett létesítményi tűzoltóságok közötti országos versenyen a legrosszabb esetben is másodikként végeztek. Schreiner István tűzoltási és műszaki mentési vezető szerint a siker több tényező függvénye: az országban elsőként dolgoztak ki egy szigorú fizikai és mentális követelményrendszert, melyet már a dolgozók felvételénél figyelembe vesznek. Ezen kívül naponta hivatásos testnevelő tanár foglalkozik az állomány tagjaival, aki a kiválasztott versenyzőkkel külön edzésprogram alapján dolgozik. A szellemi frissességről jógamester gondoskodik, emellett külön tréning keretében minden dolgozót megtanítanak relaxálni. Évente két orvosi felmérés alapján személyre szóló edzésprogramot állítanak össze mindenkinek figyelembe véve alkatát, adottságait. A tudatos felkészülésnek köszönhetően elmondható: a siker nem csak a szerencsén múlik.-szász-FESTMÉNYVÁSÁR Helye: Paks, Városi Művelődési Központ, Gagarin utca 2. Ideje: 2005. június 20. (hétfő) 10-18 óráig 2005. június 21. (kedd) 9-17 óráig 50 művész (Szász, Szanthoffer, Puskás, Csikós, Mág, Herpal, Csömör, Fürst, Várkonyi, Markó, Szekeres, Bán, Jakubik, Méhész, Gregorik, Fehérvári, Buday, Budai Blinczinger, Garabuczy, Ludvig, Tiszavöigyi és mások) 250 műalkotása vásárolható meg kedvezménnyel, kamatmentes részletre is. Székely Galéria - Pécs. Telefon: 06/70-318-5879, fax: 06-72/373-484