Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)

2005-04-22 / 2. szám

VELÜNK TÖRTÉNT 9 Meg nem született kisdedek Tavaly 67 paksi kisgyermek nem született meg. Az abor­tuszra jelentkezők elsősorban anyagi helyzetükre hivatkozva kérik a terhesség megszakítását. Az okok közt szerepel a már meglévő két-három gyerek és az életkorral kapcsolatos problémák is. Amikor egy ivarsejt és egy pe­tesejt egyesül, genetikai egy­ség jön létre, aminek csak idő­re van szüksége ahhoz, hogy megszülessen. A magzat szíve a fogamzást követő 14. és 28. nap között verni kezd - ilyen­kor általában még nincs tudo­mása az anyának a terhesség­ről -, és harminc napos korára majdnem minden szerv fejlő­désnek indul. Hat hét után a magzat megmozdítja a karját és a lábát. Nyolchetes ko­rára egyéni ujjlenyomata van és fájdalmat érez. Ha valaki meg szeretné sza­kítani a terhességét, mag­zatvédelmi tanácsadáson kell megjelennie, ahol tájé­koztatják a nyílt örökbeadás lehetőségéről, a szociális tá­mogatások rendszeréről, az esetleges szövődményekről és a magzati fejlődés szaka­szairól. Ezután háromnapos türelmi idő következik, ami­kor az anya még megváltoz­tathatja döntését. Molnárné Haholt Zsuzsa, a paksi Családvédelmi Szol­gálat vezető védőnője el­mondta: a tavaly 150-en je­lentek meg a tanácsadáson, ebből kilencen mégis meg­tartották a magzatot. Bár a középiskolákban osztályfő­nöki órán tartanak felvilá­gosítást a fogamzásgátlás­ról és a magzatvédelemről, a művi terhességmegszakí­tásra jelentkezők 10%-a mégis fiatalkorú. A törvény szerint ebben az esetben a szülő vagy gondviselő bele­egyezése is kell. A fiatalko­rú is nyilatkozik szándéká­ról - ez többnyire megegye­zik a szülőével. A térítési díj esetükben is 25 798 Ft, de a szociálisan rászorulókat, a GYES-en, GYED-en lévő­ket támogatásban részesíti az állam. A vezető védőnő a védeke­zés fontosságát hangsúlyoz­za, kortól függetlenül. El­mondja, sokan azt hiszik, hogy a megszakításos közö­sülés nem vezethet terhes­séghez. 100%-os védekezési mód nincsen, hiszen minden fogamzásgátlás mellett jö­het létre terhesség. A nem kívánt terhességek ötven százalékánál az anya egyál­talán nem védekezett, negy­ven százalékuk, bár rend­szeresen megtette, mégis létrejött a fogantatás (75 terhességből 16-nál az anya tablettával védekezett.) Ta­lán a legbiztosabb a művi meddővé tétel, de ezt szigo­rúan szabályozzák: 35 év vagy három gyermek a fel­tétel. Az abortusznak komoly következményei lehetnek: meddőség, később koraszü­lés, korai csecsemőhalál vagy a postabortus syndro­­ma következhet be. Utóbbi az anya lelki sérülését jelen­ti, akiben tudatosan vagy tudat alatt - bűntudat for­májában - tovább él a kötő­dés gyermekükhöz. A fel nem dolgozott trauma meg­jelenhet a következő gyer­ekkel való kapcsolatban is ingerültség, agresszivitás vagy éppen túlféltés, túlsze­­retés formájában. Kiss Kata A XVIII. századi Bonnban élt egy házaspár. A férfi szifilisz­ben szenvedett, az anya tébé­­cés volt és ötödik gyermekét hordta a szíve alatt. Bár első gyerekük vakon született, a második meghalt, a harmadik süket, a negyedik tébécés volt, a történet idején az abortusz szóba sem jöhetett. így született meg Ludwig van Beethoven. Tegyél az egészségedért címmel hirdet rajz- és irodalmi pályázatot középiskolás­ok számára az ESZI és a Jövő drogok nélkül Alapítvány. A pályázat témája a kortárs­­segítés és a szenvedélybetegségek megelőzése. A verseket, prózákat, illetve az A/4- es méretű rajzokat május 13-ig várják az ESZI kortárssegítői: Hanoi Judit (11/d) és Hanoi Rita (11/a). A legjobb munkákat díjazzák, a pályázatokból kiadvány is készül. A szervezők kérnek minden pályázót, hogy munkájukon tüntessék fel nevüket, címü­ket, telefonszámukat, illetve iskolájukat és osztályukat. Mandulafák, őzek és a hegyi menő Napok óta figyeltem őket. Rájuk pillantottam, amikor el­mentem mellettük. Végre az elmúlt este észrevettem a je­let: kifakadtak a rügyek a Ná­dor utca és az Építők útja sar­kára ültetett mandulafákon. Először csak a koronájuk bo­rult virágba, nemsokára vala­mennyi ág. Úgy álltak ott, mint szépséges, de néma koszorúslányok, akik feldí­szítve és fegyelmezetten vár­ják az ifjú párt. Eszembe ju­tott Suksin hőse, Jegor a Vö­rös kányafából. Az, amikor az első barázda után odamegy a szántóföld melletti kis nyír­faerdőhöz és így szólítja meg a fákat: „Ó, gyönyörűsége­im... jaj, menyasszonykáim, de szépek lettetek..- gyen­géden meg is érinti az egyi­ket és énekelve száll vissza a traktorra. Másnap pedig a Pollack ut­ca még beépítetlen, füves te­rein őzeket láttam. Négyen, öten lehettek. Cseresznyés felé tartottak, egészen addig bámultam összehangolt, tö­rékeny ügetésüket, amíg el­tűntek a szemem elől. Ekkor jelent meg az utca elején, mint valami látomás, a teljes díszbe öltözött verseny­biciklis. A kormányra gör­nyedve, kissé fölemelkedve a nyeregből, tarka, testhez tapadó trikóban-nadrágban taposta a pedált, fején sisak! Szívszaggató iramban haladt fölfelé. Először azt hittem, a Tour de France már a Pollack utcát is érinti, (Miért? Egy ki­csivel nagyobbat kerülnek, nem igaz? Elvégre benne va­gyunk az EU-ban vagy mi a szösz!) és a hegyi menő megszökött a bolytól. Vártam a szirénázó kísérőautók feltű­nését. Ekkor vettem észre, hogy az eltévedt lovas a helyi sajtó egyik neves személyi­sége. Nahát! Remit Tenda

Next

/
Oldalképek
Tartalom