Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)

2005-06-03 / 5. szám

VELÜNK TÖRTÉNT 13 Simon Péter dobogós helyet vár a kórustól A hagyományokhoz híven idén májusban is megren­dezték Bátaszéken a Bár­dos Lajos Zenei Hetek Tol­na Megyei Kórusfesztivál­ját. A Paksi Városi Vegyeskar már törzsven­dégnek számít a résztve­vők között. A tizenkét kó­rus találkozójára a paksiak egyházi zenét választottak széles repertoárjukból. Si­mon Péter karnagy szerint az együttesek szeretik az ilyen rendezvényeket, mi­vel itt alkalom nyílik egy­mást meghallgatni, kottát és eszmét csereberélni. Különösen jó volt az idei fellépés, mert egy héttel előzte meg a minősítő hangversenyt, amelyre na­gyon komolyan készül a csapat hétfő esténként a művészeti iskolában. A ka­tegóriaminősítések alapján lehet indulni fesztivál-, hangverseny-, és kiemelt hangversenykórus minősí­tésért. A paksi gárda a dombóvári Kapos Kórussal együtt a hangversenykórus címre vágyik, melyért 45 perces műsort kell adnia háromtagú szakmai zsűri előtt. Simon Péter a zene­­történet legszélesebb pa­lettájáról válogatta össze a koncert anyagát, Bachtól a kortárs zenéig. Október­ben újabb nagy dobásra készülnek a paksi dalos pa­csirták, nemzetközi feszti­válra és versenyre nevez­tek be Olaszországban. A karnagy szerint jó esélyek­kel indul a társulat a dobo­gós helyért. Persze addig még sok feladat, küzdel­mes kóruspróba vár a Pak­si Városi Vegyeskar tagjai­ra. sete A Vitafoam Kft. 2005-ben Pakson megkezdte magyaror­szági tevékenységét. Csapatunkba a következő pozícióba keresünk munkatársat: KERESKEDELMI ASSZISZTENS Feladata:- árajánlatok készítése- rendelések, visszaigazolások, számlák készítése- statisztika készítése- kapcsolattartás a vevőkkel Elvárások:- Kereskedelmi végzettség- Értékesítésben szerzett tapasztalat- Angol nyelvtudás- Logisztikában szerzett tapasztalat Előny:- román vagy horvát nyelvtudás - Scala ismerete Ajánlatunk: - Versenyképes fizetés- Folyamatos szakmai fejlődést biztosítunk egy nemzet­közi környezetben. Angol és magyar nyelvű önéletrajzát és motivációs leve­lét várjuk az ekiss@vitahungary.hu e-mail címre vagy a 75/519-700-as fax számra, levélben pedig a Vitafoam Magyarország Kft. Paks, 7031 Pf. 44 címre. Borúton, a szomszédban A Tolnai Borút tizenöt tele­pülése közül a szomszédos Györkönyben tartotta leg­utóbbi összejövetelét a Bor- Dámák Paksi Egyesülete. Hagyományosan minden hó­napban egy-egy tag látja vendégül a többieket, és gondoskodik hasznos isme­retek közreadásáról. Ez al­kalommal ketten vállalták a vendéglátást, éspedig egyi­kük györkönyi présházában. A kellemes idő, a természeti környezet, a présház meg­hitt hangulata ideális lehető­séget teremtett a Tolnai Bo­rút györkönyi állomásával való ismerkedéshez. Mind­ezt fokozta a gasztronómiai élvezet, az étel és a hozzáillő ital harmóniája. A bogrács­ban főtt kakaspörkölt mellé ízletes nedű került az asztal­ra, de szellemi „táplálékból” is volt bőven. Tartalmas elő­adás hangzott el a pincefalu történetéről, Györköny múltjáról, nevezetességeiről. A paksi borhölgyek e ren­dezvény kapcsán is bizo­nyították, hogy komolyan kezelik a borkultúra ügyét, és nagy hangsúlyt fektet­nek a borvidék múltjának, emlékeinek őrzésére, a szomszédos települések ha­gyományainak megismeré­sére.-Lanna-Elvágták a földkábelt Egymás után két napon is áramszünet okozott kelle­metlenséget Pakson. Előbb egy elvágott kábel, másnap zárlat miatt volt áramkima­radás. Kedden fél tíz után maradt áram nélkül a város egy ré­sze a volt konzervgyár kör­nyékén. A rendelőintézetben is megszűnt az áramellátás, másfél órán keresztül akadá­lyozva az orvosi ellátást. A Paks-Déli 20 kilovoltos táv­vezetéken 9 óra 36 perckor szűnt meg a szolgáltatás, a fogyasztókat 10 óra 56 perc­re tudták újra ellátni. Az üzemzavart a volt konzerv­gyár területén folyó építke­zésen dolgozó munkagép okozta, amikor elvágta a kö­zépfeszültségű földkábelt. Az áramkimaradás Paks la­kosságának mintegy 15%-át érintette. Szerdán ugyanezen a táv­vezetéken reggel nyolc óra után többszöri villanásnyi áramszünet után ismét elment az áram. Az üzemza­vart egy szigetelő meghibá­sodása okozta.-vida-

Next

/
Oldalképek
Tartalom