Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)

2005-12-30 / 19. szám

18 MOZAIK Közös karácsonyfa alatt Közösen szervezett karácso­nyi programot a paksi Család­­segítő és Gyermekjóléti Szol­gálat, a PISTIKE és a Paksi Közművelődési Kht. A ren­dezvényre közel háromszáz hátrányos helyzetű gyerme­ket hívtak meg, hogy boldo­gabbá varázsolják számukra az ünnepet. A művelődési ház­ban megjelentek között nem csak paksi, de három kör­nyékbeli település gyerekei is ott voltak. A rendezvényt Herczeg József alpolgármes­ter nyitotta meg. A műsort gyermekek adták gyerme­keknek: a szekszárdi Tücsök Klub tagjai énekkel vidították fel a közönséget, míg a szerve­zők a támogatók jóvoltából ajándékkal kedveskedtek a fellépőknek és a résztvevők­nek egyaránt. Borbás László, a szolgálat vezetője sikeres­nek ítélte a rendezvényt, mely - mint mondta - szerves ré­sze volt egész éves, szerteága­zó programsorozatuknak. A Családsegítő és Gyermekjólé­ti Szolgálat immár hosszú ide­je regionális feladatokat is el­lát. Egy pályázat segítségével 2006-ban új székhelyre költöz­nek, ahol a félfogadás mellett már a képzésre is lesz lehető­ség. A tárgyi feltételek mel­lett biztosított lesz a szakellá­tás szakmai háttere is, hiszen a szolgálat létszáma egy fővel bővül. SJ Adventi zeneünnep a református templomban Az evangélikus kórus és a művészeti iskola vonós együt­tese vendégszerepeit a Városi Vegyeskar adventi hangver­senyén. A kórus 1998 óta min­den évben tart adventi hang­versenyt, s minden évben hív vendégeket is. Az evangéli­kus templomban először Sza­bó Vilmos Béla lelkész mond­ta el gondolatait az adventi készülődés kapcsán, majd a Pro Artis Művészeti Iskola Camerata vonósnégyesét hallhatta a közönség, utána pedig az evangélikus kórus adott elő néhány darabot Si­mon Péter vezényletével. A karnagy, aki egyébként a Vá­rosi Vegyeskart is vezeti, ez­után egy trombitaszólóval lepte meg közön­ségét, s a kórusok tagjait is, akik ma­guk sem tudtak a műsorelemről. Ezek után követ­kezett a harmincöt tagú Városi Ve­gyeskar műsora. Repertoárjukból ezúttal, alkalmaz­kodva a helyszín­hez, nem a világi, hanem az egyházi darabokat adták elő. Végezetül a kórus a többi fellé­pővel együtt éne­kelt, sőt a közönsé­get is dalolásra buzdította, -vida-Karácsonyi kórustalálkozó Idén is megrendezte hagyo­mányos karácsonyi kórusta­lálkozóját a paksi Balogh An­tal Katolikus Általános Isko­la és Gimnázium. A Jézus Szíve templomban tartott hangversenyen a rendező­kön kívül a paksi Bezerédj, Deák, II. Rákóczi Ferenc Ál­talános Iskola, a művészeti iskola és a Vak Bottyán Gim­názium kórusa lépett fel, il­letve Tolnáról a Szent Mór Katolikus Általános Iskola énekkara. A program végén összkari művek hangzottak fel, melyek előadásában az összes kórus részt vett. -vt-ELADÓ ■ volt Németh sö­­‘*\-e Takarék­­■'ethe­­adó. A Dunaföldvári úton a Tégla­gyár mellett, szemben a kompkikötővel, téglaépület­ben II. emeleti, 66 m2-es, 3 szobás, összkomfortos, gáz­fűtéses lakás eladó. Irányár: 6,2 M Ft. Aelepen az ASE pálya 1364 m2-es közműve­­ési telek gyümöl­­alővel, kis épület­i-ár 5 M Ft. [ ■ 2 szintes, 4 szobás családi ház garázzsal eladó. Üzletnek, vállalkozásnak is alkalmas. Irányár: 16,5 M Ft. Bölcskén a Paksi u.-ban 709 m2-es telken tégla falazatú, 20 éves, 3 szoba, összkom­fortos, családi ház eladó be­költözhetően. Irányár: 7,2 M Ft. A Kossuth Lajos utca 3. sz. ház tetőterében 2 éve épí­tett, 96 m2-es lakás eladó. Irányár 17,8 M Ft. Kétszobás lakást beszámítunk, lehet IV. emeleti is. Az Öreghegy utcában 747 m2-es területen 4 szobás, 2 fürdőszobás, amerikai kony­­hás, erkélyes, teraszos, köz­ponti fűtéses családi ház ga­rázzsal, gázcsonkkal eladó. Irányár: 25 M Ft. Szekszárdon az Alisca u. 4. szám alatt magasföldszinti, 1 szoba összkomfortos lakás eladó. Irányár: 6,2 M Ft. Részletes tájékoztatás: Fonyó Lajos ingatlanközve­títő, befektetési tanácsadó. Telefon:70/310-8374 és 75/314-119. Fotók: Molnár Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom