Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)

2005-12-30 / 19. szám

VISSZAPILLANTÓ 9 (Folytatás a 8. oldalról.) Hosszú szünet után áprilisban meg­jelent az új Paksi Hírnök első száma. A képviselő-testület korábban média­­centrum létrehozásáról döntött, ame­lynek része a városi televízió és az újság. A lap háromezer példánnyal indult, tizenhat oldalon. Azóta a kéthetente megjelenő újságban számtalan eseményről tájékoztattuk olvasóinkat, elindult az úgynevezett Művészsarok, és fotópályázatot is hirdetett a szerkesztőség. A hab a tortán a karácsonyra megjelent színes különkiadás volt. Szintén áprilisban befejeződtek a szennyvízcsatorna felújítási munká­latai a Rókus utcában. A beruházás az utca teljes rekonstrukciójának el­ső állomása volt. A felújítás 10,5 mil­lió forintból valósult meg. Az év ötö­dik hónapjában indult az Öreghegy utca felújítása is. A kivitelezés előké­szítése több éve elkezdődött már, el­sőként a két temető közötti szakasz tervei készültek el. A képviselő-tes­tület döntésének értelemében azon­ban nem két ütemben, hanem egy­szerre történt meg a rekonstrukció, több mint 130 millió forint értékben. A munkát a szerződés szerinti határ­időre, augusztus 15-ére befejezték. Június végén városunkban járt dr. Habsburg Ottó és neje, Regina főher­cegnő. A Páneurópai Unió elnöke sa­ját szobrának avatásán vett részt a az erőmű látogatóközpontja előtti Dis­puta szoborparkban. A nyár közepén kezdődött a Béke utca felújítása, augusztus végén pe­dig a Táncsics Mihály utcai körfor­galmi csomópont építése. Ez utóbbi beruházás, amely közel 250 millió fo­rintból valósul meg, szerződés sze­rint 2006. június végére fejeződik be. Júliusban tizenharmadik alkalom­mal rendezte meg Gárdái György az önkormányzat és az atomerőmű tá­mogatásával a Gastroblues fesztivált. A sztárvendég a Manfred Mann volt. Szeptemberben hatvanéves fennál­lását ünnepelte a Vak Bottyán Gim­názium. Az ünnepségsorozat az isko­la hatodik évtizedét bemutató jubile­umi évkönyv bemutatójával kezdő­dött. Másnap emléktábla-avatásra, kiállítás-megnyitóra, ünnepi műsorra hívták a vendégeket. A rendezvény­­sorozat sportnappal zárult, és osz­tálytalálkozókat is tartottak. Folyik a Művészeti Iskola felújítása, új épületrészének kivitelezése is. Az építkezés szintén áthúzódik 2006-ra. Ez alatt az oktatás az intézmény hát­só két épületében, a Kossuth Lajos utcában illetve a Bezerédj iskolában zajlik. Nyolc utca felújítását tette lehetővé az 1 +1 forintos útprogram Pakson. A beruházás októberben indult, és még a tél beköszönte előtt, novemberben befejeződött. Harminc férőhellyel bővül az önkor­mányzat által működtetett időskorú­ak otthona. A költségek a tervek sze­rint 110 millió forintra rúgnak, az át­adási határidő 2006 áprilisa. Új bevásárlóközpont nyílott Pakson. A TESCO áruház a volt konzervgyár területén október 7-e óta fogadja a vásárlókat. Október 20-án tartotta névadó ün­nepségét az önkormányzati tűzoltó­ság. A laktanya Madi Kovács János nevét vette fel. Madi Kovács János alapította városunk első önkéntes tűzoltó egyletét 1874-ben. Emlékmű­vét leszármazottja, Újvári Endre avatta fel. Novemberben ismét részt vett az Orlandóban megrendezett komman­dós világversenyen a Neutron Beve­tési Osztály csapata. A paksi kom­mandósok összetettben 66 csapatból az ötödik helyen zártak, és bár az akadálypályán elhódították tőlük az aranyat, az ezüstnél alább nem ad­ták. A csapatot az eredményhirdeté­sen a legsportszerűbb társaságnak titulálták. Immár van téli edzési lehetősége a te­niszsport kedvelőinek. Nemrégiben el­készült az ürgemezei sporttelepen az önkormányzat beruházásában a kétpá­­lyás, fűthető teniszcsarnok. A létesít­mény 80 millió forintból épült meg. Nyolcadszor mérették meg magu­kat novemberben az amatőr zenészek a Pro Artis Alapfokú Művészetokta­tási Intézmény és a Művészetekért Egyesület Amatőr Pop-rock-jazz Fesztiválján. 43 millió forintból, 65 munkanap alatt alakították ki a központi orvosi ügyelet rendelőit, várótermeit, ki­szolgáló helyiségeit a Rákóczi utcai rendelőintézetben. A Paksi Többcélú Kistérségi Társulás orvosi ügyeletét a volt nőgyógyászat területén alakí­tották ki. A központi ügyelet január elsejétől 14 település betegeit látja el. A rendelő teljesen felszerelt, az orvosok közlekedését két terepjáró biztosítja. Az ügyelet működtetését egy budapesti szolgáltató cég végzi. A szelektív hulladékgyűjtési rend­szer részeként hulladékudvar épült Pakson november végén. A lakossági hulladékokat fogadó állomást 26 mil­lió forintból alakították ki.-dsz,-kgy-Természeti csapások Június 7-én hajnalban a tűz martalékává vált a PSE faház. Valamivel hajnali egy óra után érkezett a jelzés a tűzoltóságra, hogy lángokat és füstöt látnak a PSE pálya felől. A lakossági bejelentést követően azonnal kivonultak a tűzoltók a helyszínre. A büfé épülete teljesen leégett, a klub-, illetve az irodahelyiségre is átterjedő lángokat a tűzoltók megfékezték. Az irodahelyiségben tárolt iratok sértetlenül vészelték át az eseményeket. Június 16-án nagy vihar tanúi lehettünk, mely Dunaszentgyörgyön és Madocsán is okozott károkat. A paksi tűzoltóság tizenhét helyszínre vonult ki öt gépjárművel, és szinte a teljes állomány dolgozott. A vihar fákat döntött ki, utcákat, házakat öntött el a víz, és villámcsapás okozta károkról is érkezett jelzés az önkormányzati tűzoltóságra. Augusztus 28-án a csapadékvíz okozott károkat a Kosár és Hattyú utcában, illetve a Táncsics utca és a Tolnai út mélygarázsaiban. A hatalmas mennyiségű esővíz a lezárt zsilipek miatt nem tudott akadálytalanul a Dunába folyni. Október 11 -én pinceleszakadás miatt riasztották a tűzoltóságot a Kossuth Lajos utca 32. szám alatti házhoz. Az omlás maga alá temette a pincében tárolt hordókat, kerti bútorokat, a nyári konyha berendezéseit, szinte a fél udvar eltűnt. A balesetet csőtörés okozta. A ház szomszédságában az útburkolat egy része is leszakadt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom