Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)
2005-11-04 / 15. szám
VÁROS 3 Gazdára talált az Erzsébet szálló „Na végre! Hogy ez eddig miért nem jutott eszébe senkinek! Történelmi pillanat. ” Ilyen és ehhez hasonló reakciókkal fogadták a paksiak a hírt, hogy az önkormányzat eladta a volt Erzsébet szállót az atomerőműnek. A szerződés aláírását mégis egy éves tárgyalássorozat előzte meg. S - mint azt Hajdú János polgármester elmondta - bátorság kellett ahhoz, hogy döntsenek, eladják a műemléképületet, hiszen eddig minden képviselő-testület, sőt korábban a városi tanács is hiába keresett megoldást az épület hasznosítására, mely sokak szerint a város jelképe.- Az Erzsébet szállót helyreállítjuk, s az a város gazdasági, kulturális és társadalmi központja, a város gyöngyszeme lehet - mondta Kovács József az adásvételről szóló szerződés aláírásakor. A Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója maga is történelminek nevezte a pillanatot, s kijelentette: ezzel visszaadják az épületet a paksiaknak. Az épületben konferencia-központ, szálloda és étterem lesz, ám előbb felújítják. Ez - mint elhangzott - hosszú időt vesz igénybe, a vezérigazgató arra számít, hogy a tervezés, engedélyezés, lévén műemlékről van szó - hónapokig tart. Ez idő alatt az önkormányzat gondoskodik a képtár, a nyugdíjasklub, a Tourinform Iroda és az épületben lévő vállalkozások elhelyezéséről. Az Erzsébet szállót az önkormányzat 170 millió forintért adta el a Paksi Atomerőmű Rt.-nek, amely ugyanennyiért vált meg a Paksi Ipari Park Kft.-ben lévő ötvenszázalékos üzletrészétől. Az atomerőmű néhány éve háromszázmillió forinttal „feltőkésítette” a céget, mely Hajdú János polgármester szerint ennek, és a tehetséges ügyvezetésnek köszönhetően dinamikusan fejlődött. - Az ország ipari parkjainak többségében látszattevékenység folyik, ezzel szemAz Erzsébet szálló épületéből a városi nyugdíjasklub a Jámbor Pál utcába, a Tourinform Iroda a főutcára, a polgárőrség helyére költözik. A korábbi terv az volt, hogy egy úgynevezett múzeumsziget program keretében a városi múzeum és a Deák-ház közé egy új épületet emelnek, s itt kap helyet a képtár. Ez azonban Hajdú János tájékoztatása szerint 2-300 millió forintba kerülne, s nincs arra reális esély, hogy megvalósuljon. A modern alkotásokból álló gyűjteménynek más helyet szánnak, mégpedig egy üzemcsarnokot a volt konzervgyár területén. Az önkormányzat a képtár vezetője, Halász Károly, s munkatársai ösztönzésére vásárolta meg árverésen 17 millió forintért. - A művészek szerint Európában számos példa van, hogy a kortárs alkotásokat, ilyen, úgymond technós környezetben helyezik el - indokolta a döntést a polgármester, aki azt is elmondta, hogy fel kell újítani az épületet, s alkalmassá tenni, a gyűjtemény elhelyezésére, bemutatására. Erre egy éve van az önkormányzatnak, hiszen azt vállalta, hogy jövő év végéig üríti ki az épületet. Az önkormányzat az ott lévő fotóüzlettel felbontotta a szerződést, az ügyvédi irodáét pedig a PA Rt. átvállalta. ben a paksiban látványos a fejlődés: valós cégek valós tevékenységet végeznek. Most fejeződött be egy kétmilliárdos beruházás, a kábelkötegeidként emlegetett cég is fejlesztett, s további fejlesztéseket tervez, paksi vállalkozók is idetelepülnek - összegezte a polgármester. Hajdú János arról is beszélt, hogy szerinte az erőművel közösen sem voltak jó gazdái az ipari parknak, de az önkormányzat egyedül könnyebben hozza majd meg az operatív döntéseket. Hajdú János kihasználva az alkalmat, hogy az erőmű teljes menedzsmentje jelen van, beszámolt arról, hogy a város vezetése jól gazdálkodott, Paks jó évet zár, a fejlesztési tervet megvalósítják, s szinte az összes beruházást elindították. Kovács József ugyanakkor arról beszélt, hogy az atomerőmű működése stabil, megnyugtató és biztonságos, a tulajdonosi elvárásokat teljesítették. Rámutatott, a közelmúltban számos fórumon támogatták az üzemidő növelését. Vida Tünde Fotók: Fonyó Dániel