Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)

2005-10-21 / 14. szám

PORTRÉ 15 Jó napot, mi újság? Ronczyk Tibor Eredeti szakmája gépészmérnök. Engedve a kaland­vágynak, s némi anyagi ösztönzésnek Moszkvában ta­nult. Hogy miért cserélte szakmáját katedrára? Nem titkolja, a sors hozta így. Ilyen állást kapott, amikor Pécsre nősült, s munkát keresett. Mára viszont talpig pedagógussá, sőt iskolavezetővé vált. Négy esztendeje ő, Ronczyk Tibor az Energetikai Szakközépiskola (ESZI) igazgatója. Miután a helyes névhasználat érdekében - ismeretségünk óta vagy huszadszor - meg­kérdezem, doktor-e, elárulja, nem, de van jogi szakokleveles mérnöki diplomája. S ezen kí­vül még sok egyéb más, köz­tük az első, a gépészmérnöki diploma. Az akkori Nehézipari Minisztérium ösztöndíjasa volt, s Moszkvában tanult négy éven át - Tüdőm, hogy ma már divat lenézni a keletet, de jó volt az egyetemi oktatás, gyakorlatiasabb, mint nálunk. Míg itt megmutattak egy mű­szert, ott tíz olyant vehettünk a kezünkbe - mondja. Az egyetemen látott egy hirde­tést, csábította az újdonság, s a kaland, illetve, hogy az ígért ösztöndíj egy átlagos havi ke­resettel is felért. A szülei egyébként azt szerették volna, ha orvos lesz, mint édesapja, de már apró gyerekkorában meglátszott, milyen szakma felé húz, hiszen mindig büty­költ valamit. Az ELTE atomfi­zikai tanszékén pillanthatott bele az oktatás bonyodalmaiba - ahogyan ő maga fogalmaz. Pécsre nősült, s a Hevessy György Műszaki Szakközépis­kolába került, amely egy isko­la-összevonás áldozata lett. Mivel úgy gondolta, egy nagy iskolában nem jó, nehéz taní­tani, pályázott az ESZI igaz­gatói posztjára. Az iskola ak­kor vált el az atomerőműtől, Ronczyk Tibor egy felbolydult méhkasban érezhette magát. Az első találkozáskor a peda­gógusokkal érezte a felé áradó gyűlöletet Aztán, ahogy teltek a hónapok eltűnt ez az érzés. - Hosszadalmas meggyőző munka, türelem, példamuta­tás kellett hozzá - árulja el. Az eredmény egyebek között azon látszik, hogy a gyerekek ráköszönnek az utcán is, nem csak az iskolában. - A gyere­kekre pillanatnyilag lehet ne­heztelni, de bosszút állni soha. A diák annyi tiszteletet ad, amennyit kap - sorolja az alapelveket. - Mi a titka a si­kernek? - firtatom. - Követke­zetességre, objektivitásra van szükség, jogszabálykövetésre, s arra, hogy az alapvető normákat mindenki be­tartsa. Egyfajta rend, rendszeresség kelL Na nem olyan, ami az asz­talomon van - mondja Amikor Paksra ke­rült, alig több, mint há­romszáz, ma hatszáz diák jár az iskolába. Az állami normatíva el­nyerése érdekében emelni kellett az osztá­lyok létszámát, ami a tanulmányi eredmény romlását vetítette elő­re. A látszólagos ren­detlenség ellenére té­­vedhetetlenül nyúl az iskoláról készült paksamétáért. - Sike­rült megállítani a romlást, a középiskolák között a jobbak közé tartozunk - mutatja a fel­mérés egyértelműen kedvező eredményét. Az iskolával kap­csolatban elmondja még, hogy szeretné, ha rövid időn belül nem egy, hanem több szakmát adhatnának a diákoknak. Be­számol arról, hogy rövidesen elkezdik a gyakorlóközpont megépítését, ami reményei szerint még több fiatalt csábít majd hozzájuk.- A család szétszóródott, a lá­nyom Hollandiában, a fiam és a feleségem Pécsett. Ennek vannak hátrányai és előnyei is. Amíg itt vagyok, a munkára tudok figyelni, senki sem fir­tatja, ha későig dolgozom - mondja, amikor a magánéleté­ről faggatom. Egyik hobbija a kajakozás. Elhatározta, hogy elhozza Paksra túrakajakját, de eddig - négy éve van itt - valahogy nem akadt rá ideje. A focira viszont igen, kollégái­val és a diákokkal ugyanis he­tente egyszer az ESZI sport­csarnokában rúgják a bőrt. Búcsúzóul megkérdezem, mi az, amiről semmiképpen se fe­ledkezzem meg: - Egy-egy év­nyitón, ballagáson sokan lát­nak, én viszont mindenkit nem ismerhetek, szégyellem, de előfordul, előre köszönnek a hölgyek az utcán. Köszönöm nekik és elnézésüket kérem. Vida Tünde Tehetségesek, fiatalok Hencz Gabriella A tánc hosszú ideje meghatá­rozó Hencz Gabi életében, mégis úgy gondolja, hogy „ci­vil” foglalkozást választ majd. A tizenhét esztendős lány az ESZI környezetvédelmi sza­kán tanul. Táncolni - népi táncot - az óvodában kezdett, már akkor arról álmodott, hogy majd színpadra lép. Öt éve csatlakozott a Csillag Show Tánc Egyesülethez, ahol szteppel, a show-, hip­­hop és hastánccal ismerke­dett. - A tánc alapjában véve öröm egy nőnek. Nagyon sze­retem a zenét, s ha meghal­lom, máris táncolni szeretnék-mondja. Az egyik kedvence a hip-hop, mert ez lazább, fel­tűnőbb, a másik a hastánc, mert kimondottan nőies. Ez­zel érte el legnagyobb sikere­it is, 2003-ban egy versenyen harmadik lett, majd idén szintén bronzérmet nyert egy bajnokságon 15-18 éve­sek között. Itt nevezett ba­rátja, családja biztatására a szépségversenyre. - Nem volt kudarc, mert tudtam, hogy igazán nem vagyok oda­való, de kicsit elbizonytala­nodtam - árulja el. Azt sem titkolja, hogy szívesen ölti magára a fellépőruhákat. Nem véletlenül, hiszen édes­anyjához, nővéréhez hasonló­an a nőies darabokat szereti, szívesen hord szoknyát, ma­gas sarkú cipőt. Terveiről szólva elmondta, középfokú angol nyelvvizs­gára és ECDL számítógép­kezelői vizsgára készül. Ter­mészetesen ismét szóba ke­rül a tánc, egy ismerőssel, aki a legutóbbi hastáncbaj­­nokságon dobon kísérte, azt tervezik, közös fellépéseket vállalnak. -vt-Fatók: Vida Tünde

Next

/
Oldalképek
Tartalom