Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)

2005-10-21 / 14. szám

IDŐSZERŰ 5 Régi-új rendőrkapitány Köllő Imre hazatért - mond­hatnánk kissé színpadiasán. A tény az, hogy egy év szekszár­di szolgálat után, saját kérésé­re visszahelyezték a paksi ka­pitányság vezetői székébe. Nem titkolja, örül, hogy újra Pakson dolgozhat, mint aho­gyan azt sem rejtette véka alá hogy nem szívesen fogadta el a Tolna Megyei Rendőr-főkapi­tányság bűnügyi igazgatói székét sem. Az ott töltött egy év azonban - mint elárulta la­punknak - cseppet sem volt hi­ábavaló. Egyrészt szakmai ta­pasztalatokat, eredményeket hozott, sikerült a bűnügyi igazgatóságra megfelelő veze­tőket találni, meghatározták az igazgatóság stratégiáját, s nem utolsósorban igen jó eredményeket értek el, az el­múlt évben nem maradt felde­rítetlenül egyetlen ügy sem. Mindezen túl rájött, egyes döntések hátterét sokkal job­ban meg lehet érteni, akkor, ha belülről látja.- Nagyon nehezen viseltem főkapitány úr döntését, na­ponta ingáznom kellett, de az egy év alatt megértettem, mi­lyen momentumok befolyásol­ják a döntéseket - mondta. Arra a kérdésre, hogy mi az, amiért ennyire ragaszkodott Pakshoz, elárulta, a rendőri pályát 25 éve a főkapitánysá­gon kezdte, s nem fogadta örömmel, amikor megkérde­zése nélkül Páksra helyezték. Ám azóta több mint húsz évet itt töltött, az állomány minden tagja utána szerelt fel, min­denkihez fűződik valamilyen emlék, valami plusz. - Szere­tem a várost, és azt hiszem, hogy az emberek is szeretnek, rendkívül sok visszajelzést kaptam, hogy visszavárnak - mondta, majd elmesélte, hogy az utca szinte minden lakója a teraszán elbújva várta, amikor utolsó szekszárdi munkanapja után hazaért. - Hát ez az, ami engem Pakshoz köt - össze­gezte. Kustra József megyei rend­őrfőkapitány nemes egyszerű­séggel közölte a Köllő Imre beiktatása alkalmából szerve­zett állománygyűlésen: én döntöttem így, ez az én saram. Az újabb személyi változáso­kat az indította el, hogy egyik helyettese, Józsa Csaba nyug­díjba vonult, ezt az alkalmat „használta fel” arra, hogy en­ged Köllő Imre kérésének és visszahelyezi - Köllő alezre­des úr nagyon ragaszkodott Pakshoz, úgy gondoltam ennyi szolgálati idő után akceptálom kérését. Illés úr pedig, akinek itteni munkájával teljesen meg vagyok elégedve, Tamási­ba kerül - tette hozzá. -vt-TESCO: barát vagy ellenség? Pakson nyitotta meg kapuit a TE SCO áruházlánc negy­venhetedik üzlete október 9- én. Hajdú János polgármes­ter a megnyitó előtti köszön­tőjében elmondta: a város­nak több szempontból is hasznos az áruház. Egyrészt a beruházásnak köszönhető­en a volt konzervgyári ipar­terület kulturált környezetté változott, másrészt új adófi­zető jelent meg a palettán, amely forgalmának köszön­hetően várhatóan jelentős adófizetővé válik. Legfonto­sabb érvként a munkahelyte­remtést emelte ki a polgár­­mester. Az áruház közel száz­tíz főt foglalkoztat. Elsősor­ban azokban a szakmákban biztosít álláslehetőségeket, amelyekre a nők elhelyezke­dése szempontjából a térség­ben a leginkább szükség van. Hajdú János lapunk kérdé­sére elmondta: akkor, amikor felmerült az üzletlánc paksi bevásárlóközpontjának meg­építése, nem hagyták figyel­men kívül azt, hogy hatással lesz a vásárlási szokásokra. A polgármester azt reméli, hogy ez nem abban tükröző­dik majd, hogy ellehetetle­nülnek a kis üzletek, hiszen úgy gondolja, azok nem ve­szítik el a vásárlók kegyeit. Hajdú János inkább arra számít, hogy azok a vevők, akik eddig vidékre utaztak hasonló üzletekbe, most Pak­son költik majd el pénzüket, illetve a környékbeli telepü­lésekről is ide járnak majd Az áruház háromezer négy­zetméteren kínál friss áru­kat, alapvető élelmiszereket és egyéb termékeket, tudtuk meg Rákóczi Dórától, az üz­let igazgatójától. Tizenhá­rom ezer árucikk közül válo­gathatnak a vásárlók reggel hat órától este tízig. A hiper­market előterében lottózó, sport- és műszaki üzlet, vi­rág- és ajándékboltok, étte­rem illetve pénzváltó sorako­zik. Az üzlet mellett kétszáz­ötven férőhelyes, ingyenes, parkosított parkolót építet­tek, s elkészültek az utak is, ám ezek közül egyelőre csak a Táncsics Mihály utca felő­­lin közelíthető meg az áru­ház. A Dózsa György utca felőli bejáróhoz szükséges útszélesítésre még nem kap­ta meg az engedélyt az épít­tető TESCO cég. Városunk polgármesterének tájékozta­tása szerint a beruházás a Kishegyi út forgalmi rendjé­nek megváltoztatása ügyé­ben folyó bírósági eljárás mi­att akadt meg, de az útépítés biztosan megvalósul, kérdés, hogy mennyi ideig tudják ezt megakadályozni - tette hoz­zá Hajdú János. -dsz­vásárolni. Fotók fentről lefelé: Molnár Gyula, Vida Tünde

Next

/
Oldalképek
Tartalom