Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)
2005-08-12 / 9. szám
MOZAIK 11 A fészekrakás viszontagságai Tizenkilencen jelentkeztek az önkormányzatnál a fiatalok letelepedését segítő pályázatra. Ez arra hivatott, hogy anyagi eszközökkel motiválja a Pakson letelepülni szándékozó fiatalokat, azaz lakás építéséhez vagy vásárlásához segítse őket. Támogatást akkor kaphatnak, amennyiben képzettségüknek megfelelő munkahelyen dolgoznak városunkban, és szakmájukat legfeljebb tíz éve szerezték. A feltételeknek tízen feleltek meg, s kaptak 350-540 ezer forint vissza nem térítendő támogatást. Hogy ez mire elég? Lássuk csak! Az építkezők gondjai már a telek keresésekor elkezdődnek, mert hogy ebből igen kevés van: a Malomhegyen akad, magánkézben 5-6 millióért, igaz ez méretes, 1200 négyzetméternyi. Az óvárosban negyedekkora terület 3-4 millióba kerülne, ha volna - tudtuk meg a GRADUS irodától. Következő lépcső az építkezés. Egy háromszobás családi ház ára - az OTP egyik ügyintézőjének szerény kalkulációja szerint - 20 millió forint. A szociálpolitikai kedvezmény vissza nem térítendő összege 2 millió 400 ezer Ft két gyermek esetében. Ha a házaspár nettó 150 ezer forintos jövedelmű, akkor erre a családi fészekre annyi kölcsönt igényelhet, amit 30 éven keresztül 74 ezer Ft-os havi részletekben törleszthet. .. Használt ingatlan esetében a támogatás és kölcsön felét vehetik igénybe a lakásvásárlók. Ennél szerényebb összegből is lehet otthont teremteni Pakson, egy háromszobás, jó állapotban lévő panellakás 7-8 millióért megvásárolható. A lakások ára egyébként az utóbbi időben csökkent. Jó volna tehát minél magasabb jövedelem után nézni... ám ez sem egyszerű. A paksi munkanélküliségi ráta (5,7%) elmarad az országos átlagtól (9,2%), a megyei átlagnak pedig éppen a fele. Ennek ellenére, ha valaki fiatal, nehezen jut munkához. Még nehezebb a dolga, ha nő és nincs szakmája sem. Ekkor szinte a lehetetlenre vállalkozik. Biztosra csak azok a férfiak számíthatnak, akik az építőiparban szeretnének elhelyezkedni hegesztő vagy lakatos munkakörben. A munkaügyi kirendeltség képviselője szerint különösen nehéz az első munkahely megszerzése. Ha valaki kilencven napig regisztrált munkanélküli, akkor alanyi jogon jár neki a munkatapasztalat-szerzési támogatás, azaz bérét 50%- 100%-ig támogathatja a munkaügyi kirendeltség. Szakképzetlen munkavállaló esetén a minimálbér maximum másfélszeresét, középfokú végzettség esetén két> szeresét, diplomával pedig a minimálbér két és félszeresét érheti el a támogatás öszszege. Úgy tűnik, ha valaki mögött nem áll szilárd családi háttér, nehéz dolga van. És ez nem helyi specialitás. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint a városkörnyéken tapasztalható alacsonyabb ingatlanárakat egyértelműen kompenzálják a paksi munkalehetőségek, az elvándorlás mértéke ezért elhanyagolható. Nálunk is tapasztalható a lakosság elöregedése, vagyis az idősebb korúak arányának folyamatos növekedése. Ezért már nem is meglepő az adat: a születések száma nálunk is rohamosan csökken, míg 1990-ben 310 paksi újszülött látta meg a napvilágot, addig 2003-ban már csupán 167 gyermeket vállaltak Pakson. S.Szabó Gyülekezeti hírmondó A helyi nyilvánosság új orgánumai a gyülekezeti lapok. A paksi református eklézsia hírmondójának júniusi számából megtudhatjuk, hogy a 2004/2005- ös tanévben már öt paksi óvodában mintegy hetven gyermek élt a játékos hittan lehetőségével. Június 5-én bensőséges hangulatú tanévzáró és egyházzenei vasárnap volt a templomban a gyülekezet kórusának „valamint zenélő kicsinyek és nagyok szolgálatával.” Június 27-től rendezte meg az egyházközség Balatonfenyvesen évi rendes hittanos táborát, ahova közel hatvan gyermek utazott. (A hírmondó sajnálattal tudatja, hogy a kormány ebben az évben még egyetlen fillért sem utalt át az egyháznak a hitoktatás finanszírozására. „Addig is, míg az oktatási tárca illetékeseiben felébred a törvénytisztelet, köszönjük gyülekezeti tagjaink adományait, melyek lehetővé tették, hogy egyelőre ki tudjuk fizetni hitoktatóink járandóságát.) A lap tudósít az istentiszteletek, a gyermekistentiszteletek, a presbiteri gyűlés, a konfirmációs óra idejéről, az asszonykor, a bibliaóra, a bibliakörök nyári szünetéről is. Remit Tenda Fotók: Fonyó Dániel