Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)

2005-04-22 / 2. szám

14 MOZAIK Tavaszi Randevú címmel rendez műsort a Vak Boty­­tyán Gimnázium az iskola díszudvarán április 27-én, szerdán, 18 órakor. A gim­názium énekkara bemutatja közelgő erdélyi turnéja re­pertoárját; Berta Alexand­ra énekel és citerázik; Hor­váth Boglárka mond verset; Hesz Adám lép fel zeneka­rával és bemutatkoznak a Sugárzó lányok. A rendez­vényen fellép a nagykani­zsai Orff ütőegyüttes is, Bücs Angéla vezetésével. Morgolódó Sétám közben óvodai plakát­ra leszek figyelmes, mely programjára hívogat minden érdeklődő szülőt és gyere­ket. Kedves invitálás, színes rajzzal kiegészítve - a város­háza előtti gesztenyefára rajzszögezve. A fa helyett is felszisszenek, s az jut eszem­be, vajon hol maradt az „óv­juk és védjük környezetün­ket” szlogen, amire az óvodá­sokat is buzdítják. Nem elő­ször bosszankodom. Válasz­tások közeledtével, lelkes ak­tivistáknak köszönhetően, sok fa derekán visszaköszön az éppen voksokat gyűjtő le­endő szenátorok neve. Akik feltehetőleg városunk kör­nyezetét is védeni kívánják, így is sok a szurkálódás. Legalább a fákat hagyjuk ki belőle. pré Múltunk a sajtóban A Tolnavármegye című ve­gyes tartalmú politikai heti­lap 1891. január 4-én megje­lenő első száma adta hírül: a paksi kir. járásbíróság ügy­forgalma az elmúlt évben: polgári 4-181, büntető 2549, telekkönyv 4948, kispolgári 321, elnöki 660. A Községi élet rovatban pe­dig ez olvasható: Pakson a bí­ró és elöljáróság választása december 31-én ment végbe a következő eredménnyel: I. bí­ró: Kern (Breindling) Ferenc II. bíró: Vajer Mátyás. Es­küdtek: Schmidt Pál, Szinger Adám, László Károly, Bok­sái György, Kramer Her­man, Freund Mór, Klein Jó­zsef, Osztermajer Keresztély, Girst József, Tumpek And­rás, Haaz András, Vajer Já­nos (Tautner). Pénztárnok: Dömötör József. Előfizetési felhívásában a Tolnavármegye szerkesztő­sége is jelezte a lap célját és irányát: Politikai tekintet­ben a 67-es közjogi alapon állunk. A szabadelvűség legigazibb értelemben vett jelszavát írjuk fel zászlónk­ra, mely alatt hűséggel és lelkesedéssel fogunk küzde­ni mindazért, a mit a közjó érdekében szükségesnek találunk... A dolgok folyását nem néz­zük oly szemüvegen, mely mindent rózsaszínben mu­tat, de a rosszakarat kormos szemüvegét sem használjuk a tettek és események mérle­gelésénél, de nézni s látni igyekszünk azokat minden­kor a higgadt és érett meg­fontoltság, s főképp az igaz­ság tisztán látó szemével. A hírek között találtam: Ke­gyes József jónevű naturalis­ta festő Olvasónő c. festmé­nyét, mely a budapesti tárla­ton kiállítva volt, megvette Lord Lajosné 70 forintért. Gutái István Értékeink Beszélő kövek Tudták, hogy a Városi Múzeum kőtárában őrzött kövek milyen regényes utat jártak be, míg jelenlegi helyükre jutottak? Bármilyen meglepő, akkor bukkantak rájuk, amikor a Bezerédj Általános Iskola ma polgári iskola néven emlegett részét újították fel. A hely­­történetben legjártasabb paksiak pedig azt is tudják, hogy ez a hajdani Kornis-kúria épülete, melyhez feltehetőleg a XVII. század végén láttak hozzá mesterei. A regényes történet akkor kezdett ki­bontakozni, amikor az épület pincéjéből gótikus kőborda került elő, majd egy ké­sőbbi átalakítás során megtalált farag­ványról kiderült, hogy a rómaiak keze munkáját őrzi. A kövek részei voltak egy XV századi feren­ces kolostor falainak is, de Pakson a gyakori pusztítások következtében a középkori épü­letek nagy része megsemmisült, s arra alkal­mas kőanyagát újra felhasználták. S hogy milyen érték lehetett a szállítás őskorában az építőkő? A kalocsai székesegyházból szárma­zó faragványokat szintén őriz a paksi múze­um, gyanítható, hogy ezek is római vonatko­­zásúak. Ez természetesen nagyon leegysze­rűsített summája mindannak, amiről a kövek mesélnek. A részleteket a Paksi Múzeumi Füzetek 1-ben Önök is böngészhetik, hiszen Bencze Barnabás, Beszédes József és Búzás Gergely tanulmányai az apró titkokba is be­avatják az érdeklődőket. s. szabó Eladó ingatlanok A Duna utcában gázfűtéses, összkomfortos családi ház önálló építési telekkel együtt vagy külön eladó. Tel.: 20/583-0813 A Kossuth utcában földszinti, kétszobás, összkomfortos lakás udvari garázzsal el­adó. Irányár: 7,2 M Ft. Dunakömlődön a Béke utcában 500 m!-es telken 90 nT-es téglából épült régi családi ház 50%-os belső felújítással, átalakítási tervvel eladó. Irányár: 5,5 M Ft. A Dunaföldvári úton a Téglagyár mellett, szemben a kompkikötővel, téglaépületben II. emeleti, 66 rtf-es, 3 szobás, összkomfortos, gázfűtéses lakás eladó. Irányár: 6,2 M Ft. A lakótelep központjában a Bocskai úton 2 szintes garázs eladó. Alsó szint: 25 m!, fel­ső: 20 m!. Teljesen közművesített, központi fűtéses. Irányár: 3,5 M Ft. A Babits utcában liftes lépcsőházban I. emeleti, felújított, kétszobás, étkezős, erké­­lyes lakás eladó. Irányár: 8,1 M Ft. Pakson a Zápor utcában 5 szobás, alápin­cézett családi ház udvari garázzsal eladó. Irányár: 17,5 M Ft. 2 lakást 1.5 vagy 2 szo­bást I. emeletig a vételárba beszámítunk. A Kurcsatov út középső részén IV. emeleti 2+2 félszobás, hálófülkés lakás eladó. Irányár: 10,5 M Ft. A Szabó Erzsébet utcában IV. emeleti, kétszo­bás, erkélyes lakás eladó. Irányár: 7,2 M Ft. A Kodály Zoltán utcában 60 nf-es, II. eme­leti, kétszobás, két erkélyes lakás eladó. Irányár: 8,5 M Ft. A Fehérvári úton, a Kornis utca fölött csalá­di ház építésére alkalmas építési telek el­adó. A telken levő 2 db tégla falú épült présház elbontható. Tel.: 75/312-050 A Kurcsatov úttal szemben, az elkerülő út fölött 1378 m'-es terület eladó. Víz, villany van. A telken korszerűen gondozott szőlő és gyümölcsös, tégla falazatú pince prés­házzal, fedett terasszal található, gázveze­ték a telektől 50 m-re. Tel.: 75/319-600 Fadd-Domboriban a vízparton 969 m2-es parkosított, bekerített terület kétszintes, összkomfortos faházzal, tárolókonténerrel eladó. Irányár: 14,5 M Ft. Az Ady Endre utcában 1628 nf-es területen kétszintes családi ház eladó: 6 szoba, 2 fürdőszoba, 2 garázs (gáz és vegyes­tüzelésű kazán) eladó. Irányár: 30 M Ft. Földszinti, kétszobás lakást beszámítunk. Gerjenben az Alkotmány utcában 400 négyszögöl területen kétszintes, összkom­fortos, gázfűtéses, 135 m2 alapterületű 4 szobás családi ház eladó. Paksi csere is ér­dekel. Tel.: 70/339-7009 A Városi Piactéren a volt „Németh Söröző” kétszintes, 279 nf-es épülete 35 M Ft+ÁFA-ért eladó. Az épület vendéglátó egységnek, vagy kisáruháznak is alkalmas. A felsorolt ingatlanokról részletes tájékoztatás kapható Fonyó Lajos ingatlanközvetítő, befektetési ta­nácsadótól, aki várja további szíves megbízásaikat ingatlan eladás, vé­tel és bérbeadási ügyekben is. Tel.: 70/310-8374, e-mail: fonyolajos@ freemail.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom