Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)

2005-07-01 / 7. szám

18 MOZAIK Értékeinek Péger József: Képek - versek Az örök-vidám Péger Jó­zsef, akit eddig (polgári foglalkozásán kívül) „csu­pán” képzó'művészként is­mertünk, most alaposan el­képesztette híveit. A festő' - aki egy szép na­pon arra ébredt, hogy gon­dolatait papírra kell vetnie - verseket írt! Életről, hit­vallásról, mennyről és po­kolról, történelemről. De képzőművész mivoltát sem tagadta meg: a súlyosan vádló szavakat régi bontott házból mentett megfakult, elcsúnyult deszkalapokra festette, méghozzá vérpiros festékkel. Ezek a fadarab­ok keserves történelmi ko­rok tanúi voltak. Erről a pokoljárásról szólnak a raj­tuk megelevenedő betűk. S talán ez még nem volt elég. A megtisztulásig sodró sza­vak lendületével ecsetet is ragadott, hogy illusztrálja a sorokat, így tárja a teljes látomást a nézők és olvasók elé. Huszonegy verset rög­zít a kötet, és harmincöt installáció képezi a könyv képi anyagát. Péger József azt is el­mondta: a szerkesztés egyik legizgalmasabb kihí­vása volt, hogy a kötet ter­vezését is maga végezte Vincze Tibor barátja közre­működésével. Ennek ellenére nagyon valószínű, hogy legközelebb művészetfilozófiai munkák­kal áll elő. S. Szabó Újabb szín Paks zenei palettáján Múltunk a sajtóban A Paksi Közlöny 1882. április 1-jén megjelent 10. száma tűzvészről számolt be: párosunk nyugati sarkán majdnem a legszélső utczá­­ban, a, Komis utczában, öreg Gselmann Pál jómódú földes gazda lakházának hátulsó része negyed 8 órakor kigyul­ladt. A gazda, már megvacso­­rált volt és le akart feküdni ifjabbik fia pedig félig le­vetkőzve az udvaron volt, mi­dőn meglátta, hogy az istálló teteje kívülről ég. Rögtön az istállóba sietett az ott levő lá­bas jószágot kiszabadítani Két tehenei egy tinót sikerült az istállóból kimenteni de a másik két tehén és egy tinó benn szorult és bennégett. A másik istállóban két ló oda égett, melyeket nem sikerült már kimenteni A szegény le­gény maga is alig jöhetett ki alighanem belehal égési sebe­ibe, mert két keze és jobbolda­la borzasztó sérüléseket ka­pott. Elégett a gazdának két kocsija, számtalan boros edé­nye, takarmánya, gabonája, lisztje, zsírja, füstölt húsa, disznó óla, négy szép malacza, s mindenféle házi eszközei úgy, hogy lehetetlen mást feltenni mint azt hogy valaki számításból vagy ta­lán bosszúból gyújtotta fel őket Irtózatos nyugati szél dühöngött, mely az égő ház lángját és sziporkáit csakúgy sodorta keletnek. ” (Folyt, köv.) Gutái István Kamarazenekar alakult a Pro Artis Alapfokú Művé­szetoktatási Intézményben. A zenekar tulajdonképpen régi-új, az évek óta működő, négytagú Camerata vonós együttest bővítették fiata­labb tanulókkal. A társaság a Camerata Pro Artis nevet választotta, és túl van már első fellépésén, dr. Habs­burg Ottó szobrának avatá­sán muzsikáltak. Eredetileg őszre tervezték a közös mun­ka megkezdését, de ez az al­kalom előrébb hozta az idő­pontot. A művészeti vezető Vájer Andrea, a növendékek tanára. Munkájában Ágota Zoltán segíti, aki játszik is a zenekarban. Hartmann Jó­zsef, az iskola igazgatója örömmel fogadta és támo­gatja a kezdeményezést. Az iskolában több formáció ala­kult már, amelyek évek óta sikeresen működnek. Ilyen többek között a Rasquado gitárzenekar, a Kalinkó nép­zenei együttes, a Paksi Big Band illetve a Friends. A Camerata Pro Artis kamara­­zenekar tagjai azt szeretnék, ha működésükkel ez a zenei kínálat tovább színesedne. A tervek szerint szeptember­ben folytatják a munkát. Önálló koncertre készülnek, amelyhez a könnyedebb mű­fajból is merítenek, többek között az Operaház fantom­jából tanulnak meg részlete­ket. Külföldi zenekarokkal is keresik a kapcsolatot. A je­lenleg tizenkét fős társaság idővel vonószenekarrá kíván bővülni, ezért várják olyan Pakson vagy környező tele­pülésen élők jelentkezését, akik csatlakoznának hozzá­juk, tanultak zenét, és hege­dűn, brácsán vagy csellón játszanak.-gyöngy-Eladó ingatlanok A Kosár utcában 2 és 1/2 szobás II. emeleti, erkélyes, összkomfortos lakás eladó. Irányár: 12,1 M Ft. Dunakömlődön 4 szobás, komfortos, eqyedi fűtésű családi ház eladó. Irányár 6,2 M Ft Dunakömlődön, a Halászcsárda fölött a Béke utcában 120 nf-es, 4 szobás, összkomfortos, gázfűtéses, tégla fala­zatú családi ház 860 négyszögöl terü­lettel eladó. Irányár: 12,8 M Ft. A Duna utcában gázfűtéses, összkomfor­tos családi ház önálló építési telekkel együtt vagy külön eladó. Tel.: 20/583-0813 A Dunaföldvári úton a Téglagyár mel­lett, szemben a kompkikötővel, tégla­épületben II. emeleti, 66 nf-es, 3 szo­bás, összkomfortos, gázfűtéses lakás eladó. Irányár: 6,2 M Ft. A lakótelep központjában a Bocskai úton 2 szintes garázs eladó. Alsó szint: 25 nf, felső: 20 nf. Teljesen közművesí­tett, központi fűtéses. Irányár: 3,5 M Ft. Pakson a Zápor utcában 5 szobás, alá­pincézett családi ház udvari garázzsal eladó. Irányár: 17,5 M Ft, 2 lakást 1.5 vagy 2 szobást I. emeletig a vételárba beszámítunk. A lakótelepen az ASE pálya mögött közművesített telek gyümölcsössel, szőlővel, kis épülettel eladó. Irányár 5,5 M Ft. A Kurcsatov út középső részén IV. eme­leti 2+2 félszobás, hálófülkés lakás el­adó. Irányár: 9,5 M Ft. Fadd-Domboriban a vízparton 969 nf­­es parkosított, bekerített terület kétszin­tes, összkomfortos faházzal, tárolókon­ténerrel eladó. Irányár: 14,5 M Ft. Az Újtemplommal szemben 1628 nf-es területen kétszintes családi ház eladó: 6 szoba, 2 fürdőszoba, 2 garázs (gáz és vegyestüzelésű kazán) eladó. Földszin­ti, kétszobás lakást beszámítunk. Madocsán, a Kishegyi úton téglafalaza­tú 4 szobás, 160 rrf alapterületű családi ház 2 garázzsal, 280 négyszögöl terü­lettel. Irányár: 12,6 M Ft. Kurcsatov 80 nf-es, felújított, átalakított távfűtéses, vízórás, telefonos, reluxás, riasztós magasföldszinti lakás. Irányár: 12,7 M Ft. Részletes tájékoztatás kapható Fonyó Lajos ingatlanközvetítő, befektetési tanácsadótól. Tel.: 70/310-8374 email: fonyolajos@freemail.hu Fotó: Conntax Kft.

Next

/
Oldalképek
Tartalom