Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)
2005-07-01 / 7. szám
16 SPORT Biztos EB- és VB részvétel Az elmúlt hétvégén rendezték a Hídépítő Kupáért kiírt kajak-kenu országos versenyt Szegeden, a Maty-éri pályán. A tét nem csak a bajnoki cím megszerzése volt a versenyzők számára, hanem a júliusi, poznani EB-n, illetve az augusztusi VB-n való részvétel jogának kiharcolása is. Kozmann György, városunk kiváló kenusa semmit nem bízott a véletlenre, hiszen négy arannyal és két ezüsttel zárta a versenyt. Ezren és ötszázon nem találtak legyőzőre párjával, Kolonics Györggyel, a kétszázas döntőben viszont fejet kellett hajtaniuk. A két négyes egységben ismét elsőként haladtak át a célvonalon Gyuriék. 200 méteren a Kozmann, Feil, Fehér, Viktor egység a második helyen érkezett célba. Kozmann György a sikeres országos bajnokság után kedvező előjelekkel indulhat neki a nemzetközi megmérettetéseknek is. Boros Gergely, az ASE kiválósága óriási meglepetést okozva elsőként halad át a célvonalon és többek közt maga mögé utasította a 200 méteres távon Vereczkei Ákost is. SJ Borult a papírforma Harmadízben került megrendezésre a Marx György fizikusprofesszorról elnevezett sakk emlékverseny Pakson. A lebonyolítás nem változott, a versenyzők - két fordulóban - oda-visszavágós körmérkőzést játszottak. Ezúttal Viktor Korcsnoj (svájci), Sutovszkij (izraeli), Sasikiranán (indiai), Almási Zoltán olimpiai ezüstérmes, valamint az atomerőmű fiatal játékosai: Berkes Ferenc és Ács Péter ült asztalhoz. A június 12-22. között megrendezésre került verseny az év legrangosabb hazai tornája volt, amely főtámogatóként a Paksi Atomerőmű Rt.-t tudhatta maga mögött, a védnökséget a PA Rt. vezérigazgatója, Kovács József vállalta. A kiemelkedő színvonalú rendezvényt, amelynek idén az ESZI főiskolai épülete adott otthont, interneten is figyelemmel kísérhették az érdeklődők. Az ún. online közvetítésnek köszönhetően a világ minden részéről érdeklődés kísérte a tíz játéknapot, a hivatalos honlapon (www.ase.hu/ marxgy) az egyes fordulókat 8-10 ezer látogató kereste fel. A tavalyi győztes Viktor Korcsnoj igazi közönségkedvencnek bizonyult, játszmái kiemelt figyelmet kaptak. A versenyben résztvevő játékosok egyébként sem okoztak csalódást a sakkjáték szerelmeseinek, tekintve, hogy a hasonló tornákon ritkán tapasztalt éles küzdelmet hozott a tíz játéknap. A végeredmény alaposan rácáfolt a papírformára, és vaskos meglepetést hozott, az értékszáma alapján elsőként rangsorolt Emil Sutovszkij holtversenyben az utolsó helyen végzett. Nagyon rossz formát kifogva versenyzett és elkerülte a szerencse is. Sokáig úgy tűnt viszont, hogy Viktor Korcsnoj képes lesz majd megvédeni tavalyi elsőségét, hiszen a svájci veterán bajnok kitűnően rajtolt és az első kör után az élen zárt. A 74 éves kétszeres világbajnoki döntős nagymestert legendás szívóssága egy ideig megóvta a fiatalok támadásaitól, de a verseny hajrájában elfáradt és kettős vereséget szenvedett. Almási Zoltán Korcsnoj ellen aratott győzelmével megérdemelten végzett az élen. Az indiai Sasikiranban kemény harcost ismerhettünk meg, Berkes elleni utolsó fordulóban játszott játszmája a torna egyik legszínvonalasabb teljesítménye volt. Berkes Feri a verseny második felében érzett rá a játékra, Korcsnoj nyerőszériáját ő fékezte meg, és ez láthatóan visszaadta az önbizalmát. Negyedik helyezése szakmailag értékes. A másik helyi versenyző Ács Péter vizsgaidőszakban vállalta a játékot, emiatt „kevésbé érezte a labdát”, ennek ellenére kemény ellenfele volt mindenkinek. A verseny jövőjét illetően merész tervek fogalmazódtak meg a szervezőkben, a meghívottak között a világ közvetlen élvonalába tartozó játékosok neve is szerepel. A verseny győztese, Almási Zoltán és a tavalyi bajnok, Viktor Korcsnoj már most elígérkezett a IV Marx György emlékverseny 2006 évi versenyére. Molnár Béla GEMS márkájú futballcipők stoplis, terem és salak-DUNA változatban GEMS futball-labdák DUNA és GEMS márkájú sportruházat Sportmezek, nadrágok, sportszárak, edző és gálamelegitők nagy választékban DUNA-SPORT Kft. 7030 Paks, Rákóczi u. 9. Tel/fax: 75/511-204, 511-205 Tűzoltók a parketten A létesítményi tűzoltóságok „Profi kupa” elnevezésű kispályás labdarúgó tornáját rendezték Pakson az ASE csarnokban június 17-én. Három nagy ipari létesítmény, a százhalombattai FÉR Tűzvédelmi Szolgáltató Egyesülés, a tiszaújvárosi Tűzoltó és Műszaki Mentő Kft., és az Atomix Kft. tűzoltói mellett meghívott vendégként pályára lépett a paksi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság csapata is. A kupát az Atomix Kft. csapata nyerte, (Schreiner István, Major István, Fodor Károly, Mikolics Tibor, Szintai László, Kovács István, Hahn János, Sipos Tamás, Lacza János, Suplicz István) 2. a FÉR TSZE Százhalombatta, 3. pedig a TMM Kft. Tiszaújváros együttese lett. A gólkirály Major István, az Atomix Kft. játékosa lett 6 góllal. Külön díjat kapott a HŐT Paks csapata, amelynek eredményei nem számítottak a végeredménybe. A Profi kupát jövőre Tiszaújváros rendezi. cseri Fotó: Molnár Gyula