Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)

2005-04-22 / 2. szám

PORTRÉ 11 Borongós hétfő reggelen ta­lálkozunk. Zaklatottnak tű­nik, de győzköd arról: telje­sen normális napnak néz elé­be. Azt azonban nem ígéri, hogy beszélgetésünk közben nem jár egyéb teendőin az agya, vagy egy telefonhívást követően öt perc múlva nem rohan dolgára. Kis idő eltel­tével felsóhajtok magamban - maradni látszik. Feszege­tem a nagy titkot: miért nem tudjuk mikrofonvégre kapni több kollégámmal együtt. Bende Tibor azon kevés cég­vezető közé tartozik, aki úgy érzi, nem a média által kell menedzselnie cégét. Az, hogy kikkel tárgyal, milyen tervei vannak, titok, ha pe­dig az üzlet megköttetett (márpedig, ahogy látjuk az Ipari Park mellett autózva, néhányat nyélbe ütött már), onnantól a nyilvánosság a másik félre tartozik. Ebben nem értünk egyet - de nem is ezért vagyok itt. Jobban érdekel, hogy a hosszú hajú, farmeros törté­nelemtanár, vagy az üzlet­ember arca az igazi. Nincs a kettő között különbség - vallja, s mint kiderül, ez utóbbinak azért van némi előzménye. Hódmezővásár­helyen a középiskola utolsó évében döntött úgy: még­sem végzi el a matek-kémia szakot az ELTE-n - ahova már fel is vették -, inkább irány Szeged, s a magyar­történelem szak. Már javá­ban egyetemista volt, mikor kihagyott egy tanévet, s négy jogászhallgatóval együtt üzleti vállalkozásba kezdett. A gombaérté­kesítéstől az albérletkere­sésig sok el­intéznivaló átfutott a fiúk kezén, de megalapoz­ták egziszten­ciájukat. Az egyetemi dip­lomát azért nem hagyta veszni, noha úgy gondolta: nem fog tanítani. Ahogy fo­galmaz, nézetei eltértek az akkor fennálló trendtől. Ta­lán az ország egyetlen olyan középiskolája volt akkoriban Pakson az Energetikai Szakközépiskola, ahol kezdő tanár létére megengedték neki, hogy a saját maga által írt történelemkönyvből ta­nítson. Ez olyannyira sike­rült, hogy két egykori tanít-Jó napot, mi újság? Bende Tibor Nem halljuk lépten-nyomon, sőt, egyáltalán nem hall­juk nyilatkozni. Városi rendezvényeken sem bukkan fel, társadalmi események sem vonzzák. Vízilabda meccsek igen - ám ezek nem Pakson vannak. Pedig kí­váncsiak lennénk rá. O Bende Tibor, a Paksi Ipari Park Kft. ügyvezetője. _ 0) c -« Q 0 > c o Tehetségesek, fiatalok Etessy Zsanett Lehet, hogy az itt látható fo­tón még a szomszédai sem ismernék fel Zsanettet? A hosszú hajú, farmernad­­rágos, kedves mosolyú tinédzsert elvarázsolta a színpad: mozgása bájos nő alakját idézte a Tűzvirág együttes műsorában, ahol immár szólót is táncolt. Zsa­nettet gyakran láthatták az ismerősök kis hátizsákjával a vállán, amint majd’ min­den nap próbára igyekezett, hisz a világot jelentő deszká­kon aratott sikert nem adják ingyen: délután indult tán­colni, és este volt már, mire hazaért. Jóleső fáradtsággal tagjaiban még hazafelé is a koreográfiát memorizálta, hisz szinte az együttes egész repertoárjában szerepelt. Ez talán már nem is nagy csoda, hisz még óvodás volt, amikor először tánccipőt hú­zott. Azóta eltelt 13 év!- Nagyon szeretem csinál­ni, sok-sok élmény, érdekes tapasztalat halmozódott fel bennem ez alatt az idő alatt. Kemény megpróbáltatás a heti három próba, de még nem gondoltam arra, hogy megváljak az együttestől - mondja. Jó oka van a kije­lentésre, hisz teljes vállszé­­lességgel mögötte áll csa­ládja. Tudják, hogy Zsanett szíve csücske a színpad. És ők is alig várják a legköze­lebbi percet, amikor a lány ismét a Kaukázus legbájo­­sabb alakjaként ragyog a színpadon. s. szabó ványa ma már az intézet tör­ténelemtanára. Nyolc évig tanított. Mint mondja, nem kiugrás volt a tanári pálya elhagyása, in­kább rugalmas elszakadás. Az utolsó két évben, munka mellett szerezte meg marke­ting szakközgazdász diplo­máját, s időközben saját cé­get alapított. Miért? Mert a tekintélyelvűséget és az ok­tatást nem tudta összeegyez­tetni. Tanítási módszerei a közoktatás rendszerébe nem illettek (illenek) bele. Elvár­ta, hogy vitatkozzanak vele tanítványai, s ha tisztelik, ne azért tegyék, mert tanár, ha­nem saját magáért. A prob­léma ott kezdődött, amikor mások óráján is ezzel álltak elő a diákok. Tanárként el­vesztette lelki békéjét, hát abbahagyta. Most megtalálta. Pedig egyik cigarettáról a másik­ra gyújt. Munkaideje kötet­len, szabadideje kevés, de még otthon, az erkélyen do­hányozva sem a veszekedő cinkék látványán jár az agya, inkább az ipari park szennyvíztisztításán. Nin­csenek problémái, feladatai vannak. Ha valaki nehézsé­gekről beszél, segítséget kér - vallja - ő megoldási javaslatokkal áll elő. Visz­­szakanyarodunk az üzlet­hez, s nem sok jóval biztat. Mint elmondja, Paks nem vonzó célpont. Mert a mű­ködő tőke két dolgot keres: nagy tömegű képzett mun­kaerőt, és egy olyan szelle­mi bázist, amit egy kutató­­intézet vagy egyetem bizto­sítana. Maradjunk hát a re­alitások talaján. Ő pedig egyelőre marad az Ipari Park Kft. élén. Hogy meddig? Ameddig jól érzi magát, de másfél évnél nem tervez előbbre. - Most mi foglalkoztat leginkább? - kérdem búcsúzóul, mire órájára néz: „hogy fogom tudni a mai programomat befejezni.” Préházi Ildikó

Next

/
Oldalképek
Tartalom