Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)
2001-02-15 / 7. szám
12. oldal Paksi Hírnök XIII. évfolyam 7. szám NB /., A-csoport, 14. forduló Újra dobogós a Paks Tudósításunk Hubert István támogatásával készült! Nationale-Nederlanden Debreceni Vadkakasok - ASE 72-80 (27-23, 44-36, 61-54) Felhívás Nagy nekibuzdulással kezdték a hazaiak a találkozót, hiszen bár a meccs első kosarát Jurgilas érte el, ezt követően a Vadkakasok Juric triplájával és duplájával fordítottak. Előnyüket eztán McDaniel és Rucker ponterős játékával tovább építgették. Ekkor védekezésben és támadásban is a Debrecen akarata dominált, s hogy látótávolságon belül maradt az Atom, az Czigler pontjainak volt köszönhető. Rucker és a paksi center mindvégig nagy csatát vívott egymással, akkor is, mikor Czigler zsákolási kísérletét a vendégmunkás blokkolta — tegyük hozzá, szabálytalanul. Az ő párharcuk az első negyed után egálra állt (8-8 pont), ezzel szemben nagyon élt McDaniel. Tíz pontot szerzett, közte két triplát. Davis labdacsenése vezette fel a második játékrészt, ám két pontnál közelebb nem került ellenfeléhez az ASE. Sok hiba csúszott a játékba, pontatlanok voltak a dobásaink is. June és McDaniel hárompontos próbálkozásai ellenben „ültek”. Nyolccal mentek ekkor a vendéglátók, a mieink kosárlabdája kissé szétesett. Rajkó és Davis dobása lejött a gyűrűről, Halm viszont a 18. percben bezavart egy triplát, amivel először lett tíz a hátrány. A szünet után 5-0-ával kezdett a Debrecen, ekkor álltunk a legmesszebb a nagyon fontos győzelemtől. Mínusz tizenháromnál nem sok jó nézett ki számunkra, Davis duplája a legjobbkor jött. Halm és McDaniel triplája ellenben egyáltalán nem hiányzott, nem úgy Jurgilas hármasa. 55-43 után aztán már nem tudta megakadályozni a Debrecen az Atom felzárkózását. Davis, Czigler és Mészáros dupláját Jurgilas hármasa egészítette ki, s mint később kiderült, ez a két perc volt a meccs fordulópontja. 55-52-nél még egy elkeseredett kísérletet tett a Vadkakastársaság arra, hogy elhúzzon. Halm hármasa és ráadásbüntetője hétpontos előnyt eredményezett — no meg azt, hogy Jurgilas komoly dorgálást kapott a kispadról. Fodor Péter edző azt nehezményezhette, hogy nem zárta ki Csaplár- Nagyot a lepattanóért folytatott küzdelemben, Csapi paszszából pedig Halm tisztán dobhatott. Az utolsó negyed tehát hétpontos hátrányból indult. Davis aztán öt másodperc alatt kiharcolt egy sportszerűtlent, sajnos csak az első büntetőt dobta be (összesen ötöt lőtt mellé a tizenhatból), ám labdalopással javított, ami után kosarat is szerzett. Jurgilas - zsákolásával - két egységre hozta fel csapatát, McDaniel ötödik trojkája viszont újra lélegzethez jutatta a Debrecent. 68-64-ről ismét váltott a mi gárdánk. Kihasználta, hogy a rivális belefáradt az előremenekülésbe, nem bírták saját tempójukat. Öt pontot dobva 2-0 után újra a Paks vezetett, s bár Rucker duplája „ baromfi-előnyt” jelentett, ez az udvariatlanság többet már nem fordult elő. Az utolsó három minuta végre paksi fölényt hozott, jó védekezést, pontos támadásbefejezéseket, s egyre nagyobb előnyt. A vége plusz nyolc, a siker elsősorban a csapategység diadala. Ezzel a győzelemmel újfent dobogós az Atomerőmű, ami köszönhető még a Falco nyíregyházi vereségének is. Az Atom lapzártánk után játszotta következő bajnokiját. Reméljük, a Nyíregyháza nem szerzett újabb skalpot... Vöröss Endre Tisztelettel fordulunk minden teniszt szerető adózóhoz, sporttársunkhoz, hogy a Paks Teniszsportjáért Alapítvány-t támogassa az SZJA 1%-ának átutalásával. Az alapítvány célja a Paksi Teniszcsarnok építésének és a paksi gyermekek sporttámoga-Adószámunk: 18851605-1 -17 Megértő támogatásukat megköszönjük: Paks Teniszsportjáért Alapítvány Kuratórium Sportműsor Kosárlabda NB I, A-csoport: február 17. (szombat): Atomerőmű SE — Soproni Aszok KC, ASE-csamok 18. Február 21. (szerda): MOL-Szolnok - ASE, Szolnok 18. Labdarúgó előkészületi mérkőzések: február 17. (szombat): Ercsi - Paksi SE, Ercsi 11. 1. (szerda): Ka Február 21. (szerda): Kajdacs - PSE, Kajdacs 15.30. Túl az előkészületi mérkőzések felén a PSE A kétékes felállásban sikeres lehet a futballcsapat Múlt héten három edzőmeccsen léptek pályára a zöld-fehérek, s bár a másodikon az előre megbeszéltekkel ellentétben nem a megye I-ben még a bajnoki címre is esélyes Bölcskével mérkőzött Nagy Lajos együttese (Blatt Pabék kedde. mondták le a szerdai találkozót, helyettük a Haraszti Zsolt által trenírozott ASE ifi volt az ellenfél), azért a három meccs jól szolgálta a felkészülést. Paksi SE - Izsák 5-2 (2-2) Kedden a Bács-Kiskun megyei első osztály veretlenül őszi első gárdája, az Izsák ehern derbi várt a mieinkre. A mély talaj nagyon igénybe vette a csapatokat, amelyek ezzel együtt is keményen hajtottak. A Paksból ezúttal hiányzott a csapat gólfelelőse, Galambos valamint a két maródi, Fejes (Achihesin-sérülés) és Debreceni (combemelőizomhúzódás). Az alföldiek végig nagy csatára késztették a hazaiakat. A szünetig négy gólt láthattunk, a vendégek Juhász találataival egálra tudták hozni ezt a játékrészt. A második félidőben aztán sikerült az elfáradó izsákiak fölé kerekedni, s javuló helyzetkihasználással végül biztos győzelmet ért el a PSE. „Galamb” távollétében Benedeczki (2), Bozsér, Pokomi és Hencz szerezte a paksi gólokat. Paksi SE - Atomerőmű SE ifi 5-2 (2-1, 4-1) A játékidőt harmadokra bontották a szakvezetők. Kezdetben — némi meglepetésre — a vendégek akarata érvényesült, miután Varnyú révén gyorsan előnybe kerültek. A csatár kiugrott, s a labdát higgadtan a kapu bal oldalába emelte. 0-1. Ezt követően a PSE játékosainak lábán vándorolt ugyan többet a labda, ám inkább az ASE kontrái jelentettek veszélyt. A 21. percben viszont a PSE következett. Prantner szabadrúgása kipattant Veszáról, s Galambos két lépésről nem tévedett. 1-1. A harmad utolsó pillanataiban megszerezte a vezetést a PSE. Bozsér kapcsolt le egy átadást még az ellenfél térfelén, indította Benedeczkit, aki Vesza fölött a bal felső sarokba pöttyintett. 2-1. Fordulás után is a magára talált PSE irányította a találkozót, s akarata rövidesen újabb gólt eredményezett. Egy jobb oldalról érkező beadásba Jenei tette bele a lábát, s a védőről a laszti a jobb felsőbe pattant. 3- 1. Bő tíz perc múlva növelte előnyét a pályaválasztó. Galambos lépett ki a védők közül, s lövése a kapu bal sarkában landolt. 4-1. Ezt követően a PSE kiüthette volna ellenfelét, ám játékosai még a legnagyobb lehetőségeket sem használték ki. Talán ekkor jött ki a futballistákon a fáradság, ami dekoncentrációhoz vezetett. Majsai kihagyott 11-ese a hatodik olyan lehetőség volt, amikor már csak a pontot kellett volna feltenni arra a bizonyos i-re. Erre föl szépített az ASE. Az utolsó negyedórára fordulva szöglet szállt be a tizenegyes pont tájékára, Lukács pedig egy pattanás után a háló jobb oldalába lőtt. 4-2. A végeredményt is komerből született. Fritz tekerte középre a bőrt, Pokomi pedig a rosszul helyezkedő védők között a jobb sarokba bólintott. 5-2. ♦♦♦ Paksi SE - Ercsi 1-1 (1-0) Szombaton napos idő, de erős szél fogadta a pályára lépő együtteseket. Ennek ellenére élvezhető volt a játék. Az első félidőben a mieink irányították a meccset, az NB III. Duna-csoportjában szereplő nvális jobbára védekezett. A Paks 3-5-2-öt játszott, s mint a meccs hátralévő részében kiderült, a paksi fiúk ebben a felállásban jelentettek az ellenfél kapujára nagyobb veszélyt. Gólt azonban csak a 44. percben tudtak lőni a hazaiak, bár a félidő derekán Benedeczki, Galambos és Hencz vezethette rá a labdát a sokáig paksi színekben focizó Borsira. „Benő” vállalta el végül a lövést, pechjére azonban a szél, a pálya egyenetlenségei és a baloldali kapuvas megmentette az ercsieket a góltól. Az utolsó előtti minutumban aztán akár még köszönetét is mondhattunk volna dimbnek-dombnak. Jenei szúrta rá 25-ről a golyót, ami megpattanva a bal alsóban kötött ki. 1-0. Fordulás után gyorsan jött a válasz. Titz került egy pillanatra lövő helyzetbe, s 15-ről élt is a lehetőséggel. 1-1. A gól után is a vendégek játszottak erőteljesebben, számunkra egy szerencsétlenül eltalált felszabadító rúgás jelentett esélyt a gólszerzésre (a védő három lépésről telibe zúzta saját kapujának felső vasát, ám most is kifelé pattant a la' na meg Fritz gólhelyzete, a bői a tüzér becenévre hallga focista átemeléssel akart gó’ lőni, sajnos sikertelenül. Licker hálójánál ennél sűrűbben követték egymást az események, néhányszor csal a szerencsén múlott, hogy nem középkezdéssel folytatódott a játék. Úgy tűnik tehát, a kétékes futball inkább fekszik a mieinknek, a háromcsatáros felál-1 lást még tanúim kell. Idő még van, s ha a sérültek is csatlakozhatnak a kerethez, ütőképes, jó gárda futhat neki a tavasznak. Paksi Hírnök I Pák* váron é* a környék lapja Kiadja a Hírnök-2000 Bt. Kiadásért felel a Bt. ügyvezetője Főszerkesztő: Miklós Imre Társszerkesztők: Seregély Erzsébet Vöröss Endre titkár: Szerkesztőséi Rolléder I Szerkesztőség: 7030 Paks, Dózsa György út 51-53. 7031 Paks, Pf.: 20. hirnok@matavnet. hu Tel/Fax: 75/313-522 Telefon: 510-126 Készült: Kaloprint Kft. Kalocsa Felelős vezető: Illés János ügyvezető igazgató HU ISSN: 0865-560X Hagyományosan nehéz derbi megvívása és megnyerése várt az Atomerőmű első osztályú férfi kosarasaira Debrecenben. A hajdúságiak már hosszú évek óta készülnek arra, hogy bajnoki negyeddöntőt játszanak. Minden sikertelen idény után szélnek eresztik a levitézlett gárda nagy részét, s olybá tűnik - ha nem változtatnak szokásukon -, ez idén sem lesz másként. A Paks elleni meccs megnyerése jelentette talán az utolsó esélyt arra, hogy megközelítsék a régóta vágyott határt.