Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)
2001-12-06 / 49. szám
2001. december 6. Paksi Piiki város és s környék lapji Jó hír a madocsai almatermesztőknek: Kompenzációra számíthatnak a gazdák A madocsai almásokban idén 95 százalékos fagykárral kellett számolniuk a gazdáknak. Korábban, október elején még az a hír járta, hogy csak az ország három megyéjének (Szabolcs, Bihar és Borsod) gazdái számíthatnak kompenzációra, ám az azóta megjelent rendelet értelmében valamennyi károsult kaphat állami segítséget, ha idejében kérvényezi. 5. oldal A környék hírei Bűnmegelőzési program Hencsén Az idősek sértetté válásának elkerülése témakörében több település lakóinak is előadást tart Köllő Imre rendőrkapitány, aki Sárszentlőrinc, Űzd és Györköny után legutóbb a pusztahencsei nyugdíjasoknál vendégeskedett. Mint kiderült, a jelenlévők közül többen is akadtak olyanok, akik pórul jártak. A kapitány elemezte az eseteket, majd ismertette a rendőrség hívószámait. Tolna megyében összesen 194 hektáron termelnek almát, ebből 25 hektár madocsai terület. A növényvédelmi munkát a helyi termelőszövetkezet szakembereinek bevonásával közösen végezteük a gazdák. Gombos László falugazdász szerint idén nemcsak a korai fagy, hanem az almalevél-aknázómoly is jelentős pusztítást okozott, alig mutatkozott kötés a fákon, így a gazdák ráfizetéssel voltak kénytelenek számolni. A legtöbben a növényvédelmi munkákon szerettek volna spórolni, ezért úgy döntöttek, hogy az előző évektől eltérően Ki mit tud? Gyönkön A Gyönki Német Nemzetiségi „Ki mit tud” versenyen a Györkönyi Általános Iskola hat tanulója vett részt. Az irodalmi kategóriában Lamm Éva ötödikes tanuló első, Krausz Erika nyolcadikos diák második helyezést ért el. Müller Patrícia negyedikes tanuló produkcióját különdíjjal jutalmazták. Nagydorogi sportverseny A Pusztahencsei iskolások idén is beneveztek a nagydorogi sportversenyre. A többfordulós vetélkedő részeredményei szerint Németh Imre testnevelő tanár tanítványai a focibajnokság — hetedikes, nyolcadikos tanulókat összefogó korcsoportjában — a második, míg kézilabdában a harmadik helyet szerezték meg. Az ötödikes és hatodikos lányok a kézilabdában elsők lettek. *** Elkóborolt kislány Két és félórás keresés után a faluszéli erdőben akadtak rá a paksi rendőrkapitány- I ság munkatársai arra a pusztahencsei kislányra, aki a szomszéd gyerekekkel játszott, majd nyomtalanul eltűnt. A forrónyomos csoport helikoptert is kért a idén kevesebbszer permetezik a fákat. A spórolás következtében megszaporodtak a többnemzedékes aknázómoly fertőzések, s a korábbi évek húsz mázsa átlagtermésével szemben sokan mindössze nyolc mázsa gyümölcsöt szüretelhettek. Igaz, az alma jó áron értékesíthető, ám a kapott pénz még így sem kompenzálja a veszteséget — vélik a madocsai termelők, akik leginkább azt sérelmezték, hogy október elején kizárták őket az állami támogatásra jogosultak köréből. Időközben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium ismét megvizs-Innen-onnan kislány felkutatásához, ám erre már nem volt szükség, addigra ugyanis megtalálták a síró gyermeket, amint egy lovas kocsin éppen hazafelé tartott. Mint kiderült, a kislány elcsatangolt, s a falutól négy kilométerre egy férfi lelt rá, aki lovas kocsiján éppen Pusztahencsére tartott. 9|C3|(3|C Tüzes műsor Lángra kapott az egyik dunaszentgyörgyi családi gálta a támogatásra jogosultak körét, s úgy döntött, hogy a károkat szenvedett termelők — megyétől függetlenül - kaphatnak támogatást. A Pénzügyminisztériummal történt egyeztetést követően erre a célra egymilliárd forintot különítettek el. A kérelmező igénylőlapot a falugazdászoktól lehet beszerezni (részletek a 93/2001-es FVM külön rendeletben, és a Magyar Közlöny 128-as -számában), a kérelmeket pedig még idén elbírálják. Az igénylők december közepén kapják meg az igazolásokat, s ennek birtokában lehet az APEH-nál jelentkezni. házban a televízió készülék. A tűz rövid igen idő alatt átterjedt a bútorokra, a műanyag olvadása pedig bűzős korommal árasztotta el a ház lakóterét. A tulajdonos azonnal áramtalanította az épületet, így lélekjelenlétének köszönhetően sikerült elkerülni a nagyobb bajt, igaz, az elsődleges megállapítások alapján így is nyolcszázezer forintos kár keletkezett. A helyszínre kiérkezett paksi tűzoltók rövid idő alatt megfékezték a tüzet. A Németh Józsefné vezette nyugdíjasok körében nagy várakozás előzte meg a kapitány érkezését. A tagok rendkívüli módón készültek a találkozóra, kávéval, pogácsával, üdítővel kínálták a vendéget. Valamennyien örültek neki, annál is inkább, mivel a kapitány néhány jó tanáccsal is ellátta az időseket. Köllő Imre az utóbbi évek gyakori bűncselekmény típusaira hívta fel a lakosság figyelmét, hangsúlyozva: az elkövetők minden esetben az idősek jóhiszeműségét, korlátozott, lassú mozgását és segítőkészségét használták ki. Példaként a téli tüzelő árusításával kapcsolatos esetet említette. A házalók fát és szenet kínálnak eladásra kedvezményes áron úgy, hogy a kosár aljára súlyt rejtenek. A próbamérés során elhitetik a háziakkal, hogy az általuk felkínált tüzelő valóban jutányos árú. Ezt a fajta elkövetési módot a szaknyelv „trükkös mérésnek” nevezi, amely nemcsak a károkozás veszélyét hordozza magába, hanem azt a célt is szolgálja, hogy az elkövetők valamilyen ürüggyel bejussanak a házba, s onnan értékeket tulajdonítsanak el. A másik elterjed módszer szerint az elkövetők csempészett ruhaneműt, háztartási tárgyakat (a legtöbb esetben selejtes holmit) igyekeznek drágán értékesíteni úgy, hogy közben házról házra végigjárják a falut. Amikor a tulajdonos szóvá teszi, hogy a felkínált portéka túl drága, megkezdődik az alku, ami valójában a házba való bejutást szolgálja, így lehetőségük adódik ellopni ezt-azt. Hasonló a végkimenetele annak a módszernek is, amelynek során az elkövetők hatósági szakembernek adják ki magukat. A bűnözők profi módón értenek ahhoz, hogyan lehet elterelni a figyelmet, ezért veszélyes bárkit is beengedni a lakásba — figyelmeztetett Köllő Imre, aki szerint tanácsos az ajtót mindig zárva tartani, a lakásokat esténként kivilágítani, s kerülni a házalókkal való trécselést. Szeretettel várjuk kedves vevőinket Pakson, a Barátság utcai PLUS épületében az újonnan megnyílt F^ban. rmpRD H6NT6SSOLT Áraink: bőrös sertéscomb bőrös sertés karaj bontott csirke falusi csirke csirke mell csirke comb műbeles virsli thüringiai grillkolbász marha párizsi lecsó kolbász pilisi boriúmájas parasztkolbász füstölt hátsó csülök füstölt-főtt tarja tolnai trappista sajt 899,- Ft/kg, 899,- Ft/kg, 539,- Ft/kg, 489,- Ft/kg, 859,- Ft/kg, 599,- FtAg, 599,- FtAg, 999,- FtAg, 899,- FtAg, 599,- FtAg, 1.120,- FtAg, 1.350,- FtAg, 1.090,- FtAg, 1.890,- FtAg, 1.390,- FtAg. S.E. A nap 24 órájában hívható rendőrségi telefonszámok: 75/532-000, 75/532-001. A két Matáv telefonszámon a Nagydorogi Rendőrőrs ügyelete érhető el, munkaidőn kívül az ötödik csengetés után a paksi rendőrkapitányság ügyelete jelentkezik. 107: általános segélyhívó, a paksi rendőrkapitányság ügyeletén szól, hívása ingyenes. 112: általános segélyhívó, a Tolna Megyei Rendőrfőkapitányság Központi Ügyeletén szól, a hívást követően idegen nyelvű automata-tájékoztatót hallható, majd a szolgálatban lévő rendőr jelentkezik, hívása ingyenes.