Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)
2001-01-04 / 1. szám
6. oldal XIII. évfolyam 1. szám Paksi Hírnök Pak« váró« cc a környék lapja Magasabb sugárdózist kaplak A megengedettnél nagyobb sugárdózist (kilenc millisievert) kapott három dolgozó a paksi atomerőműben, ám ez nem veszélyezteti az érintettek egészségét, mivel az előírtnál jóval alacsonyabb szintű dózist kaptak — tudtuk meg Hidasi Lászlótól, a Tolna Megyei ÁNTSZ illetékesétől. (A megengedett mérték hat millisiever, egy dolgozó pedig egy év alatt ötven millisiever dózist kaphat.) Az eset még novemberben történt, a sugárvédelmi hatóság soros vizsgálata azonban (amelyre minden hónap végén sort kerítenek) csak nemrég mutatta ki a megengedettnél nagyobb terhelést. Az atomerőmű területén karbantartást végző cég három munkavállalója - több kollégájukkal együtt — egy úgynevezett ultraszűrő berendezés közelében dolgozott. Köztudott, hogy ezen a területen az elmúlt időszakban magasabb volt a sugárterhelés, mint a korábbi méréseknél (itt futnak ugyanis a hűtővízszállító csövek). Az előírás szerint a csöveket a vízszállítási munkafolyamat után alaposan ki kell öblíteni. Információnk szerint ez azért maradt el, mivel szerették volna elkerülni, hogy növeljék az öblítés során keletkező radioaktív hulladék mennyiségét. (A felelősök nem tudhatták, hogy ott karbantartási munkálatokat fognak végezni, ezért történhetett a baleset.) A felelősség megállapítására az atomerőmű vizsgálatot rendelt el, ennek, és a január 3-án lefolytatott helyszíni felmérésnek az eredménye még ebben a hónapban várható. Bezárták Csernobilt Decemberben végleg leállították az atomenergetika történetének legnagyobb katasztrófáját okozó csernobili atomerőművet. Talán kevesen tudják, hogy a köztudatban csernobili atomerőműként ismert ipari létesítményt egykor Lenin atomerőműnek hívták, s Ukrajnában Pripjoty város mellett, a csernobili körzetben található. A tizennégy évvel ezelőtti híradásokban azért szerepeltették ezen a néven, mert akkor még pontosan nem lehetett tudni, hol is van egészen pontosan a szoviet atomerőmű... Pnpjoty - „a kísértetváros” - az atomerőműtől néhány kilométerre épült. Az akkonban ötvenháromezer lelket számláló települést ma már senki nem lakja, hiszen a doziméter még napjainkban is az egészséges sugárterhelés háromszorosát méri. Az atomerőmű harminc kilométeres körzetében azonban elvétve akadnak olyanok, akik saját felelősségükre visszatelepültek. Valamikor százharmincezren éltek a körzetben. A csernobili atomerőműbaleset Ukrajnának számos gazdasági, társadalmi, valamint ökológiai problémát okozott. Az 1986-ban felrobbant 4-es reaktor fölött szarkofág épült, ám a térség környezetvédelmi biztonságossá tétele még hoszszú időt vesz igénybe. A leállítást követően Leonyid Kucsma államfő hangsúlyozta: „Megerősítjük a világgal szembem kötelezettségünket, s végleg elbúcsúzunk a totalitárius múlt örökségtől. Jövőnket megfontoltan és felelősen, az európai választás, valamint az ukrán nép és az egész emberiség jövő nemzedéke iránti gondoskodás jegyében építjük fel”. A tizennégy évvel ezelőtti robbanás következményeinek elhárításában hatszázezren vettek részt, közülük kétszázezren kaptak a megengedettnél nagyobb mértékű sugárdózist. Az elmúlt években 3,2 millió embert ért egészségkárosodás, közülük közel százhetvenezren hunytak el. Több mint négyezer embernél állapították meg a halál okaként a csernobili baleset következményeit. Többségük részt vett a mentésben. Magyarországon is szedett áldozatokat Csernobil: a Volán- Tefu akkori kamionsofőrjei az atomerőmű katasztrófája következtében vesztettél életüket. 25. születésnapját ünnepli az erőmű Mint arról már korábban hírt adtunk, az elmúlt év november 29-én reggel hat órától délelőtt tíz óráig az erőmű látogató központjából jelentkezett a Danubius Rádió Cappuccino Tripla reggelidélelőtti műsora. December 23-án és 24-én pedig Nagy Sándor vezérigazgató ünnepi köszöntője volt hallható. December 19-én pedig a Sportcsillagok gálaestjén ugyancsak az erőmű vezetője adta át az EV Sportolói díjakat (az öszszeálhtás a Ml Televízió december 27-i és 28-i adásában volt látható). Négy napon keresztül peaig 18.00 és 19.30 között az erőmű reklámfilmjét sugározták. A szervezők Révközlekedés * Személyhujózás * Kikötök üzemeltetése Dunai hajókirándulások szervezése 90 főig és hajókirándulással egybekötött rendezvények (tárgyalások, konferenciák, állófogadások stb.) lebonyolítása 60 főig kizárólag csoportoknak. Kérjen bővebb információt! Kérésre részletes tájékoztatót, prospektust küldünk. Postacím: 7031 Paks, Pf: 43. - Telefon (20) 9415-476 Http://www.paks.info.hu/charon - e-mail: kiszl@matavnet.hu Röviden azt ígérik, hogy a születésnapi ünneplés folytatódik; további meglepetések várhatók. Boldog születésnapot! * * * Sípos László villamosmérnök, minőségügyi szakmérnök, a Mérnök Újság szerkesztőbizottságának tagja, a PA Rt. vezető mérnöke részesült a 2000. esztendő gazdasági, kamarák és hivatásrendi köztestületi kamarák kategóriában Szakújságírói Nemzeti Minőségi Díjban. * * * Az OECD Nukleáris Energia Ügynöksége nemrég közzétett jelentése szerint a nukleáris energia is eszközül szolgálhat a Klímaváltozási problémák megelőzésére. A Jelentés többek között kitér arra, hogy az erőmű blokkjainak továbbra is be kell tartama a maximális biztonsági előírásokat, törekednie kell a társadalmi elfogadtatás magasabb szintű elérésére, ugyanakkor meg kell őriznie versenyképességet. * * * Megkezdte munkáját a PA Rt. Humán Alapítványa, amely fő feladatának tekinti az erőmű egykori és jelenlegi dolgozóinak megsegítését, támogatását, tehát a nehéz élethelyzetbe került munkavállalókon kíván segíteni. Az alapítvány a rászorultak gyófyulásához, rehabihtáciojáoz, gyógykezeléséhez, a tartósan munkaképtelen vagy csökkent munkaképességű, valamint az elhunyt munkavállalók gyerekeinek taníttatásához nyújt anyagi segítséget, amely kérelem alapjan, formanyomtatványon igényelhető. A Paksi Atomerőmű 30 kilométeres körzetében a környezeti gamma-sugárzás havi átlagos dózisteljesítménye (nG/h) a legutóbb, a Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás (TEIT) illetve a PA Rt. által mérve Települések PA Rt. TEIT PA Rt. TEIT az állomásokon adatok az állomásokon adatok az épületekben adatok az épületekben Kalocsa 81 73 91 127 Foktő 75 95 98 99 Úszód 93 107 85 108 Dunaszentbenedek 69 84 102 119 Géderlak 80 89 98 127 Ordas-129 Bátya-116 Paks 62 77*-80 Gerjen-0*(hibás)-80 Fadd-98*-89 Tengelic 67 79*-90 Pusztahencse-86*-90 Dunaszentgyörgy 65 79-86 Kiskőrös 65-Szekszárd Hibás adat-73-Dunaföldvár nincs ért.-75-Az eredmények értelmezése: A PA Rt. és a TEIT által mért értékek közül korrektül összehasonlítani csak a Bács-Kiskun megyei, valamint a tengelici és dunaszentgyörgyi adatpárokat lehet, mert ezek azonos helyszínekre vonatkoznak. A ’ jelentése, ezen a helyeken az adott hálózat nem végez méréseket. A **-gal jelzett értekek a polgármesteri hivatalok udvarterében elhelyezett dózismérők mérési eredményei. Az összehasonlítható adatpárok közötti, 10-30 százalékos különbség elfogadható ennek a fizikai mennyiségnek a mérésében. Mindezekkel a megjegyzésekkel együtt valamennyi mért érték a természetes gamma-sugárzás dózisteljesítményének szabad térben illetve épületben általában tapasztalható értéktartományába esik. Ezekből az adatokból, valamint az erőmű, illetve a különböző hatóságok által mért sok más adatból (kibocsátási, sugárzás-mérési adatokból) az a következtetés vonható le, hogy a paksi atomerőmű normálüzemi radioaktív kibocsátásai legutóbb olyan kicsik voltak, hogy az a környezetre és a közelben elő lakosság egészségére semmiféle káros hatással nem lehetett. A bátyai vizeslabor mérési adatai: Mintavétel Vezetékes víz Duna-víz Sárközi. (Vajas) Csmadék (eső, hó) 2000.okt. Nincs adat Nincs adat Nincs adat Nincs adat Az eredmények értelmezése: A kapott eredményeket az adott közegre jellemző, a természetes radioaktív izotópokból származó aktivitás-koncentráció tarományába esnek. A párhuzamos hatósági mérési eredményektől szignifikáns eltérés nem volt tapasztalható. TÁJÉKOZTATÓ 1. Elnyelt dózis: A besugárzott anyag egységnyi tömegében a sugárzás hatására elnyelt energia. Egysége az ÍGY (gray )=11/kg. /.Elnyelt dózisteljesítmény: Az anyag által elnyelt dózis időegységre jutó része. Egysége: 1 Gy/h (gray/óra). 3. A mérési eredmények nanogray/oraban értendők. A nanogray/ óra a gray/óra egymilliárdod (10-9) része. 4. A mostaninál gyakoribb méréseket egymillió nGy/h (0,001 Gy/ h) feletti érték esetén, biztonsági intézkedéseket pedig ötmillió nGy/h (0,005 Gy/h) érték elérése esetén kell elrendelni. 5. Az atomerőmű beindítása előtt, 1978-1982 között végzett ún. alapszint felmérések során az erőmű 30 km-es körzetében, a települések szélén, illetve egyéb helyeken kiépített kömyezetellenőrző állomásokon a környezeti gamma-sugárzás szabadban mért dózisteljesítményének ötéves átlaga a következő jellemző értékeket mutatta: a legkisebb érték 55 nGy/h (az A7 állomáson az atomerőműtől északnyugatra), a legnagyobb érték 84 nGy/h (a C20 mérőállomáson Kalocsa határában), az összes állomást figyelembe vevő ötéves átlag 67 nGy/h volt. Természetesen, az egyes állomásokon kapott havi adatok az állomásra jellemző hosszú idejű átlag körül változtak, illetve változnak ma is kisebb-nagyobb eltéréssel. 6. A különböző anyagokban (talaj, építőanyagok, stb.) a természetes radioaktív (sugárzó) izotópok mennyisége jelentősen eltérő lehet, következésképp a tőlük származó gamma-sugárzás szintje, illetve a dózisteljesitménye is helyről helyre változik. A pillanatnyi értéket az időjárási tényezők (pl. csapadékosság) is befolyásolják. A szabadban mért dózisteljesítmény általában kisebb - néhányszor tíz százalékkal - az épületek helyiségeiben mért értéknél. 7. Radioaktív koncentráció: a vizsgált közeg (levegő, víz, stb.) egységnyi térfogatában másodpercenként végbemenő bomlások szama. Egysége: az 1 Bq/m3 , 1 Bq/1, stb. (Becqerel/ m3, ejtsd „bekörel”...)