Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)
2001-10-11 / 41. szám
2001. október 11. Rendőrségi hírek Kiégett a Ford Eddig ismereüen okok miatt gyulladt ki a Zápor utcában egy garázsban tartott Ford személygépkocsi. Az autó teljesen kiégett, a garázs is megrongálódott. A tüzet feltételezhetően az okozta, hogy a tulajdonos áramtalanítás nélkül kapcsolta rá az akkumulátort a töltőre. Országúti rodeó Egy egri és egy szedresi férfi szerette volna eldönteni kinek az utója a legjobb a 6-os úton. A felelődén száguldozás során előbb előzgetésekkel próbálták dűlőre vinni a dolgot, később azonban már a jól ismert nemzetközi jelbeszédet is igénybe vették a kommunikáláshoz. Végül az egri férfi megunta a versenyt és megállt, majd követte őt a szedresi autós is. A vetélkedés az út szélén folytatódott heves szópárbajjal, amit autórugdosás követett. (Az autókban keletkezett kár ötvenezer forint.) A kakaskodásnak a rendőrök vetettek véget, s az esetíeges tetdegesség elkerülése miatt az egyik férfit a paksi, a másikat a szekszárdi rendőrkapitányságra vitték. Bíróság előtt a szatír A paksi bíróság - az orvos-szakértői vélemények alapján — úgy döntött, hogy a személyi szabadság korlátozásával vádolt, paksi szatírként elhíresült férfi súlyos személyiségzavarral küzd, tehát nem szexuális indíttatásból követte el a bűncselekményeket. Mint az orvosi véleményekből kitűnt, a férfi célja a fájdalomokozás volt. (A szatír hónapokon keresztül tartotta félelemben a paksi lányokat, asszonyokat; valamennyi áldozatát sötétben, hátulról támadta meg.) A bíróság a kiszabott két év börtönbüntetést négy évre felfüggesztette, pártfogói felügyelet alá helyezte, 32 ezer formt bűnügyi költség megfizetésére kötelezte, s a férfi pszichiátriai kezelésére tett javaslatot. Paksi Hírnök I Paks város és a környék lapja Koloh László öttengelyes autóról álmodik Miután megnyerte a hat megyét összefoglaló regionális tűzoltó-gépkocsivezető versenyt, a Budapesten megrendezett országos megmérettetésen is elvitte a pálmát. Koloh László, Magyarország legjobb tűzoltó-sofőrje, számtalan rangos díj nyertese arról álmodozik, hogy valamikor egy öttengelyes járművet vezethet majd. 3. oldal Mindegy, hogy milyen jármű van alattam, csak haladjon; a kérd traktortól a nagyteljesítményű járművekig mindenre felülök, és el is boldogulok vele. Amíg volt rá lehetőségem, másodállásban teherautót vezettem, közben jártam az országot. Csodálatos tájakat láttam, s közben gyűjtöttem a sziklakertem köveit — idézi fel a néhány évvel ezelőtd eseményeket Koloh László főtörzsőrmester. Magyarország legjobb és leggyorsabb tűzoltó-sofőrjéről kollégái azt állítják, hogy civilben ő az egyik legnyugodtabb gépkocsivezető, ám ha egy tűzeset helyszínére kell sietni, Koloh László számára nincs akadály. A pozsgásnövények, melyeket ugyancsak megszállottan gyűjtöget, jól mutatnak a Bükk, a Mátra és a Balaton felvidékről származó darabok között. A legbecsesebb mégis a Jordániából származó vörös homokkő, mely nagyon a szívéhez nőtt. Természetesen nem ez az egyeden hobbija, hiszen a régi Pannónia motorokat is legalább ennyire szered bütykölni. Igaz, mostanság erre már nemigen jut ideje, hiszen két gyermekét tanítja vezetni, s ez minden szabad percét leköti. Mindez azonban úgy tűnik nem elég, ugyanis Koloh László a közelmúltban elhatározta, hogy családi házat épít Györkönyben. Ha tehát minden a terveknek megfelelően alakul, a főtörzsőrmester nemsokára már nemcsak autót, hanem akár háztartást is vezethet. .. S.E. A Megyei Nyugdíjbiztosító Igazgatóság értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy kihelyezett ügyfélszolgálatot tart Pakson, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat kijelölt helyiségében (Paks, Deák Ferenc utca 20.- Tüdőgondozó mellett). Ezzel egyidejűleg az I. Rendelőintézetnél az igazgatóság ügyfélszolgálata megszűnik. A megváltozott helyszínen az ügyfélfogadás első napja: október 16., ezt követően havonta két alkalommal, keddi napokon (november 6-án, 20-án, valamint december 4-én és 18-án) várják ügyfeleiket a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság munkatársai. r---Ü Jesíel a Kapcsolat TEU^POTÓ Paks, Dózsa György út 47, Tel,: 75/421-536 Alcatel 302. 303/SL + előlap + Dominó kártya: 21.900.Siemens A40/SL + 4 db kijelző fólia + Dominó kártya: 22.900.Siemens C35Í/SL + Dominó kártya: 29.900.Siemens M35Í/SL csepp-, por- és ütésálló + Dominó kártya: 34.900.Ericsson A2628s/SL + Dominó kártya: 24.900.Rólunk, de nélkülünk A Kalocsától légvonalban mindössze alig néhány kilométerre lévő paksi atomerő az afgán menekültek miatt most már végképp nincs biztonságban - rajzolta elénk a borzalmas rémképet az egyik helyi rádió (nőmén est omen), szigorúan bevonva a hallgatókat is, elvégre az éremnek két oldala van, mi csak kérdezünk, nem állítunk semmit, meg különben is... Egy a jelszó: pártatlanság. Igazán kár, hogy nem rímel rá az „állj közénk és harcolj érte...” Aki a sírástól elcsukló hangú hozzászólások, a Kalocsáról repülővel Paks felé tartó afgán terrorista - még meg sem történt - jövőbeni fiktív támadása hallatán esetleg nem ijedt volna meg kellő mértékben, annak íme egy kis ráadás: húúúúú! Nos? Még mindig nem csinálta magát össze félelmében a T. Olvasó? Jól tette! A „tájékoztatás” szlogenje immár végképp a kommunikációs süllyesztőbe került, s vészterhes hangvételű, Paks rémével folyamatosan fenyegetőző kategóriába került át, s már-már a hisztériakeltés szinonimája lett. (Engedtessék meg zárójelben megjegyezni, hogy a „tájékoztatást” - pláne, ha még köszönő viszonyban sincs a „pártatlan” fogalommal - az utóbbi időben meglehetősen lejáratták, lásd a kereskedelmi televíziók híradásainak úgynevezett különkiadásában kéjesen csámcsogó „műsorvezetőket”.) Elgondolkodtató, hogy az erőmű által évek óta hirdetett, nyílt kommunikációra épülő tájékoztatási politika - lett légyen szó tűzesetről, téves szirénajelzésről, vagy amerikai terrortámadásról - egy-egy hasonló eset kapcsán menthetetlenül szétesik, kártyavárként omlik öszsze, megsemmisül. Volt, nincs. Helyét remegő hisztéria, nyugtalanságot szító hangulatkeltés, kedélyborzolás veszi át. Megengedem, az önhibájukon kívül szerencsétlen helyzetbe került menekültek Kalocsára való hozatalából lehet politikai ügyet kovácsolni (értsd: fideszes kormány kontra lehetetlen helyzetbe hozott eszdéeszes vezetésű város), lehet tiltakozni, megengedni, megtiltani, fejeket követelni, felelősöket keresni. Egyet nem lehet, s nem is szabad: humanizmusunkat félretéve a demagógiát és a közhelyes frázisokat felhasználva bunkert építeni, majd nyugtalanságot szítva az afgán menekültek közelsége miatti vészes jövőképet, apokaliptikus véget előrevetíteni. A hisztériakeltés - merthogy arról van szó - közepette hadd emlékeztessem a hangadókat a magyar történelem néhány olyan momentumára, amikor mi magyarok kényszerültünk házat s hazát hátrahagyva menekülni. Nem teszem, hiszen az Olvasó egészen biztosan tudja, hogy vérzivataros történelmünk mely eseményeire gondolok. Az objektivitáshoz hozzátartozik, s vitathatatlan tény, hogy a lakosság feje fölött meghozott döntés erkölcsi és morális kérdések egész sorát veti fel, magyarán: igazuk van azoknak, akik a NATO-tag Magyarországhoz és a demokráciához méltatlan (hogy’ nagyot ne mondjak: a magyar közéletben eleddig példátlan) eljárás a kalocsai és környékbeli polgárok akaratát teljes mértékben mellőző, semmibe vevő döntés volt! Úgy mondták ki a verdiktet rólunk és nélkülünk, hogy mindeközben sem mérlegelési lehetőséget, sem alternatívát nem hagytak számunkra. A dolog ízléstelenségét csak fokozza, hogy a muzulmánokat befogadó menekülttábor az ezeréves kalocsai érsekségtől mindössze alig valamivel több mint kétszáz méterre található. Ne feledjük, Osama Bin Laden totális háborút hirdetett nemcsak a civilizált világ, hanem a kereszténység ellen is. Vajon nemsokára, amikor a karácsonyfa körül könnyes szemmel a szerétéiről, s embertársaink iránti megbecsülésről beszélünk, amikor mindent és mindenkit elönt az egyetemes jóság, miközben halkan szól a „Mennyből az angyal”, odafönt eszébe jut-e majd valakinek, hogy kétezer plusz további tizennyolcezer ember fölött ilyenolyan megfontolásból, de leginkább politikai érdekek mentén hozott ítéletet. f On c\ Attól félek, felelőtlenül. www.paks.info.hu/hirnok