Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)
2001-09-06 / 36. szám
4. oldal I Paksi Hírnök Pak» *»ro* 6» a környék lapja 1 XIII. évfolyam 36. szám Múltbéli szekérvilúg a jelenben A paksi középiskolákban a hét elején, szeptember 3-án került sor az évnyitókra. Lapunk a Vak Bottyán Gimnázium díszudvarán megrendezett ünnepélyes tanévnyitóra látogatott, ahol 360 diák jelenlétében Mittler József, az intézmény igazgatóhelyettese és dr. Kárpád Istvánné pedagógus köszöntötte a megjelenteket. (Dr. Rosner Gyuláné az énekkarral együtt Loviisa testvérváros meghívásának eleget téve augusztus 31-én Finnországba utazott.) Az intézményben idén szeptembertől új pedagógusok is dolgoznak, s további újdonság az iskola életében, hogy a nemrég még általános iskolás tanulók szeptember 3-án gimnazistaként kezdték meg a 2001-2002-es tanévet a hetedikes osztályban, s ezt a pedagógusok által adományozott oklevél is tanúsítja. A megnyitón Mittler József bemutatta a tanári kart, az osztályfőnököket, ezenkívül jó hírrel is szolgált: az első tanítási napon a diákoknak mind-össze három tanórán kell részt venniük. Dr. Kárpád Istvánné egy József Atdla idézettel indította útjára a diákokat, majd elmondta: a nyári szünet ideje alatt az intézményben végzett felújítási munkálatok a diákok és a pedagógusok komfortérzetét szolgálja. További újdonság, hogy a régi székeket korszerű, az előzőeknél kényelmesebb ülőalkalmatosságokra cserélték, s a függönyök cseréje is folyamatban van. Az Oktatási Minisztérium a diákok részére idén is állami támogatást biztosít a központi keretből: a 2390 forintos összeg negyedét az oktatási intézmények az általuk meghatározott módon használhatják fel. A most kezdődött tanév 2002. június 19-ig tart, az őszi szünet október 29- 31-ig (az utolsó tanítási nap október 27-e lesz, az első tanítási nap november 5-én). A téli szünet december 27-től január 2- ig tart (az utolsó tanítási nap december 22-én, az első január 3-án lesz). A tavaszi szünet március 27- től április 2-ig tart, az érettségi szünet május 13- án és 14-én lesz. ^Nyitva: H-P 8-12-íé, 14-17-tó, Szó: 8-12-iíL Mit Rendelés esetén méretre gyárfás!i jy szövetválasztékkal ’ ’ idves vásárlóinkat! Bútor Mintaterem 7030 Paks, Dózsa Gy. út 40., , tel.: 75/421-515. __________ Rendeléskorehirdetés bemutatójának 5% árengedmény ■m szeptember 31-AJÁNLATUNK: sarokgarnitúrák, franciaágyak, körfranciaágyak, 3+2+1 garnitúrák, kinyithatós ágyak, fotelágyak, gyerekheverők, heverek. „Szekérvilág a múltból” címmel nyílt kiállítás a Városi Művelődési Központ emeleti kiskiállítójában. Molnár József, a város legidősebb polgára a tarlat megnyitójának napján, augusztus 28-án ünnepelte 90. születésnapját. Molnár Józsefet gyermekkorától vonzotta a fafaragás, a famunka, amit sokáig csak hobbyszinten űzött. Az elmúlt évdzedekben általa készített alkotásokat bemutató kiállítás megszervezésével az önkormányzat szeretett volna kedveskedni a magas kort megélt fafaragó előtt. A szervezési, előkészüled munkában az önkormányzat is szerepet vállalt, ám nagy részét a család végezte, s azt tervezték, hogy a tárlat megnyitóján maga az ünnepelt is részt vesz majd, ám egy sajnálatos baleset miatt Molnár József nem vehetett részt a kiállításon. Ugyancsak eltért az ereded tervektől, hogy a megnyitó beszédet nem Bor Imre polgármester, hanem Darócziné Szalai Edit igazgató mondta. A parasztszekér makettekből álló gyűjtemény néhány évvel ezelőtt már látható volt Dunaföldváron és a Magyar televízió „Kuckó” című műsorában is. A VMK emeleti kis kiállító j ában most nyílt kiállítás szeptember 10- ig látogatható. Molnár József 1911. augusztus 28-án született egy hatgyermekes család legkisebb gyermekeként. 1931-ben végzett a kalocsai tanítóképzőben, mint kántor-tanító. Az Egerágon, Bölcskén és Dunaföldváron töltött tanítói évek után került Paksra, ahol a Bezerédj iskola igazgatóhelyettese, majd 1956-1964 között a faipari iskola igazgatójaként dolgozott. ESZI: szakterületek és szakmacsoportok Mint arról lapunk hasábjain korábban már beszámoltunk, változik a közoktatási, ezen belül a középfokú képzések rendszere, s ez év szeptemberétől a tanintézményekben már a kerettanterv szerinti képzést kell folytatni. Ennek megfelelően a „Paksi Atomerőmű” Műszaki Szakközépiskola és Kollégium nem szakokban és szakmákban, hanem szakterületekben és szakmacsoportokban gondolkodik. Az ESZI köztudottan elsősorban az emelt szintű érettségire készíti fel diákjait, szilárd alapot biztosítva ezzel egyrészt az egyetemi, főiskolai továbbtanuláshoz, másrészt a felsőfokú szakmai képzéshez, illetve az alap- és középfokú szakmák megszerzéséhez. Az intézmény céljai között továbbra is első helyen szerepel a magas szintű — a kerettantervet meghaladó mértékű — továbbtanulást szem előtt tartó közismereti felkészítés, valamint az esedeges pályamódosítás érdekében olyan orientációs modul kínálata, amely több szakmacsoportba is betekintést adhat. Az iskola alapvetően két képzési szakterületre irányul: a műszaki és a gazdasági-szolgáltatási szakterületekre. Az A,B,C osztályok a műszaki szakterülethez tartozó osztályok, amelyek az orientációs modulok alkalmazásával a 9. illetve a 10. évfolyam végén meghatározott kritériumrendszer teljesítésével szabad átjárhatóságot biztosítnak. A 10. osztály végén a tanulók választhatnak, hogy informatikai, elektronikai, gépészeti vagy környezetvédelmi szakmacsoporton belül folytatják-e tanulmányaikat. Az informatikai és a matematikai képzés minden osztályban széleskörű, meghatározó. A D osztály képzése a gazdasági szakterület „mássága” miatt eltér a többitől, itt például kötelező a második nyelv is. A 11. és 12. évfolyam szakmai alapozása kettős célt szolgál: a felsőfokú tanulmányokra való felkészítést és a szakmacsoport alapismereteinek elsajátítását. A D osztályban a közigazgatási és az ügyviteli szakmacsoportok közül lehet választani. Ugyancsak az ESZI-vel kapcsolatos hír, hogy augusztus 26-án ért véget az a gólyatábor, amely jó alkalmat szolgáltatott a leendő kilencedikesek számára a város, a környék és egymás megismerésére. A programban többek között kézműves- és szabadidő foglalkozások, atomerőműves látogatás, illetve ehhez kapcsolódó játékos vetélkedő szerepelt, nem utolsó sorban pedig a diákoknak alkalmuk volt beszélgetni a nukleáris energetikáról és a radioaktív hulladékok kezeléséről is. Tanévkezdés Pakson